Jó hír a SZÉP-kártyásoknak: Így könnyítik meg a felhalmozott pénz felhasználását - A rendelet is megjelent

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Jó hír a SZÉP-kártyásoknak: Így könnyítik meg a felhalmozott pénz felhasználását - A rendelet is megjelent 2021. december 31-ig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra. Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra - derül ki a legfrissebb, április 15-ei Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A kormányrendelet szerint a Szép-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon - a 3 zseb: szálláshely, vendéglátás, szabadidő - lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja.



A 2021. december 31-ig érvényes könnyítés szerint tehát például a szálláshely vagy a szabadidő zsebből is lehet költeni vendéglátásra, és fordítva.

A rendelet szövegezése szerint:
A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet a következő 22. §-sal egészül ki:
"22. § 2021. december 31-ig az Szja tv. 71. § (1) bekezdése alapján béren kívüli juttatásként az egyes alszámlákra utalt Széchenyi Pihenő Kártya juttatást a szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadói szerződésétől eltérően az 5. § (1) bekezdése szerinti eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleget is elfogadhatja, valamint a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt a 3. § (2) bekezdésétől eltérően az 5. § (1) bekezdése szerinti másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is - ide nem értve a szolgáltatás közvetítését - felhasználhatja."


A rendelet a kihirdetését követő 10. napon lép hatályba, azaz ennek értelmében április 25-én, amikor egyébként feltehetően már nyitva lesznek a vendéglátóhelyek teraszai is.

Forrás: MTI, Magyar közlöny
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2021.04.16