Koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek: Már olthatók a 12-16 évesek, közölte Orbán Viktor

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek: Már olthatók a 12-16 évesek, közölte Orbán Viktor Nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást. A június 10-ei, csütörtöki Kormányinfó a korábban megszokottakkal ellentétben nem online, hanem élőben zajlott, a sajtótájékoztatón pedig Orbán Viktor is részt vett, aki élőben válaszolt az újságírók kérdéseire.

A közel 3 órás maratoni sajtótájékoztatón sok téma előkerült, a családosokat érintő szja-visszafizetéstől a hitelmoratórium meghosszabbításán át a vírushelyzetig. Mint a miniszterelnök egyebek közt elmondta, a közeljövőben több kérdésben is nemzeti konzultációt indítanak, és annak alapján hoznak majd meg döntéseket.

Ami az oltásokat illeti, Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek.

A járvány csak annak ért véget, aki beoltatta magát
Kiemelte: amíg nincs elég vakcina, állami felelősség az oltás, hiszen egy hiányt kell megszüntetni. Amikor eljön az a pillanat, hogy több oltóanyag van, mint ahány oltásra jelentkező, onnan az oltás egyéni felelősség, mert aki akarja, beoltathatja magát - magyarázta.

Koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek: Már beolthatók a 12-16 évesek, közölte Orbán Viktor

Azt is kiemelte, kötelezővé ugyan továbbra sem fogják tenni az oltást, de mindenkit arra kért, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert a járvány csak azoknak ért véget, akik beoltatták magukat. Ugyanakkor hangsúlyozta: a járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert az új fertőzöttek száma egyre gyorsabb ütemben csökken, és alacsony a pozitív tesztek aránya.

Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk, az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen van Magyarország - közölte.

Oltani fogják a 12-16 éveseket
Elmondta, a kormány a szerdai ülésén döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását.

Orbán Viktor közölte, nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást - ismertette.

Ha be szeretnéd oltatni a gyermeked, akkor
1. regisztráld be a vakcinainfo.gov.hu oldalon
2. amint érvényesítik a regisztrációt, foglalj időpontot gyermekednek az eeszt.hu Covid oltás időpontfoglalás oldalán
Ne feledd, hogy szükséges lesz az oltáshoz egy szülői hozzájáruló nyilatkozat, azt innen tudod letölteni »

Aki nem veszi fel a második adagot, törlik a védettségi igazolványát
Mint a kormányfő ismertette, 137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határidő, és nem veszi fel az oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból - mondta. Kifejtette, ez azt jelenti, hogy az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát és az azzal járó kedvezményeket.

Orbán Viktor közölte, a kormány döntése értelmében jövő héttől, azaz június 14-től átállnak a készenléti oltási rendre.

Forrás, fotó: MTI, Kormányinfó

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2021.06.10