2023. június 09 |Annamária, Bódog, Diána, Előd, Félix, Kolumbusz...
Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek: Már olthatók a 12-16 évesek, közölte Orbán Viktor - Szülők Lapja Koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek: Már olthatók a 12-16 évesek, közölte Orbán Viktor
Szerző: Szülők lapja 2021-06-10 Forrás: Szülők lapja ![]() A június 10-ei, csütörtöki Kormányinfó a korábban megszokottakkal ellentétben nem online, hanem élőben zajlott, a sajtótájékoztatón pedig Orbán Viktor is részt vett, aki élőben válaszolt az újságírók kérdéseire. A közel 3 órás maratoni sajtótájékoztatón sok téma előkerült, a családosokat érintő szja-visszafizetéstől a hitelmoratórium meghosszabbításán át a vírushelyzetig. Mint a miniszterelnök egyebek közt elmondta, a közeljövőben több kérdésben is nemzeti konzultációt indítanak, és annak alapján hoznak majd meg döntéseket. Ami az oltásokat illeti, Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek. A járvány csak annak ért véget, aki beoltatta magát Kiemelte: amíg nincs elég vakcina, állami felelősség az oltás, hiszen egy hiányt kell megszüntetni. Amikor eljön az a pillanat, hogy több oltóanyag van, mint ahány oltásra jelentkező, onnan az oltás egyéni felelősség, mert aki akarja, beoltathatja magát - magyarázta. ![]() Azt is kiemelte, kötelezővé ugyan továbbra sem fogják tenni az oltást, de mindenkit arra kért, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert a járvány csak azoknak ért véget, akik beoltatták magukat. Ugyanakkor hangsúlyozta: a járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert az új fertőzöttek száma egyre gyorsabb ütemben csökken, és alacsony a pozitív tesztek aránya. Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk, az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen van Magyarország - közölte. Oltani fogják a 12-16 éveseket Elmondta, a kormány a szerdai ülésén döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását. Orbán Viktor közölte, nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást - ismertette. Ha be szeretnéd oltatni a gyermeked, akkor 1. regisztráld be a vakcinainfo.gov.hu oldalon 2. amint érvényesítik a regisztrációt, foglalj időpontot gyermekednek az eeszt.hu Covid oltás időpontfoglalás oldalán Ne feledd, hogy szükséges lesz az oltáshoz egy szülői hozzájáruló nyilatkozat, azt innen tudod letölteni » Aki nem veszi fel a második adagot, törlik a védettségi igazolványát Mint a kormányfő ismertette, 137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határidő, és nem veszi fel az oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból - mondta. Kifejtette, ez azt jelenti, hogy az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát és az azzal járó kedvezményeket. Orbán Viktor közölte, a kormány döntése értelmében jövő héttől, azaz június 14-től átállnak a készenléti oltási rendre. Forrás, fotó: MTI, Kormányinfó Címkék: oltás, koronavírus elleni védőoltás gyerekeknek, covid elleni oltás 12-16 éveseknek, kormányinfó ![]() VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEKTündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() Szja visszatérítés 2022: Akár 1,6 millió forint adó-visszatérítést is kaphatnak a gyerekes családok jövőreA számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést, mely személyenként maximum 800 ezer forint, két kereső esetén pedig 1,6 millió forint lehet. ![]() Egészségügy átalakítása: Központosítanák a kórházi ellátást, a kisebb kórházakban csak nappal lehetne szülniNagy átalakítás várhat a kórházakra, a kisebb vidéki kórházakban csak járóbeteg ellátás és az egynapos beavatkozások lennének, a nagyobb műtéteket és az ügyeleteket, köztük a szülést átvennék tőlük a nagyobb megyei kórházak. ![]() Orbán Viktor: A gyermeket nevelő szülők visszakaphatják az szja-t, 200 ezer forintos minimálbér a láthatáronAz átlagjövedelem alatt kereső, gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején - egyebek közt ezt javasolta Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján. Recept ajánlatunk![]() Első szülinapi torta - joghurttortaSütemények >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: T é s z t á h o z 4 tojás 120 g cukor 1 csomag vaníliás cukor 80 g liszt citrom reszelt héja 1 csomag sütőpor margarin a forma kikenéséhez K r é m h e z 300 ml joghurt 200 ml habtejszín 150 g porcukor 1 csomag vaníliás porcukor 1 evőkanál zselatin 1 citrom leve T e t e j é r e 500 g piros gyümölcs (eper, málna, cseresznye) 2 csomag tortazselé 200 ml piros gyümölcsszörp Recept: Habosra keverjük a cukrot a tojások sárgájával, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és apránként a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a masszához. A tortaformát kikenjük m(...) tovább a teljes recepthez... |