11 éves nevelt lányát ejtette teherbe a férfi, míg az anya részegen aludt a másik szobában - Most emeltek vádat ellenük

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


11 éves nevelt lányát ejtette teherbe a férfi, míg az anya részegen aludt a másik szobában - Most emeltek vádat ellenük Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy 11 éves nevelt lányát erőszakkal teherbe ejtő férfi és élettársa, a gyerek anyja ellen. A férfira 16 év börtön, a nőre felfüggesztett börtönbüntetés várhat. Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy 11 éves nevelt lányát erőszakkal teherbe ejtő férfi és élettársa, a gyerek anyja ellen - közölte a megyei főügyész július 22-én, csütörtökön az MTI-vel.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a vádlottak együtt éltek a nő három gyerekével, köztük az akkor 11 éves kislánnyal.

Az anya részegen aludt, míg a nevelőapa bántalmazta a gyerekeket
Az iskolás gyerekek tavaly a járványhelyzet miatt otthon, nevelőapjuk felügyelete mellett tanultak. Anyjuk nem foglalkozott velük, munkája végeztével rendszeresen ivott, majd lefeküdt aludni. Eközben az elsőrendű vádlott - az anya tudtával és beleegyezésével - gyakran bántalmazta a gyerekeket, akik féltek tőle, különösen, miután elmondta nekik, hogy korábban emberölés miatt ült börtönben - közölte.



Teherbe ejtette a 11 éves kislányt
A férfi éjszakánként, késsel a kezében, gyakran beosont nevelt lányához, akit közösülésre kényszerített, majd 2020 nyarán teherbe ejtett. Amikor ez kiderült, rávette, hogy várandós állapotát egy osztálytársára fogja - tudatta.

Nevelésbe vették a gyerekeket
A főügyész közölte: mivel az érzelmi elhanyagolás, a fizikai bántalmazás és az átélt szexuális traumák miatt a gyerek személyiségfejlődése súlyosan sérült, a gyámhatóság őt és testvéreit nevelésbe vette.

A főügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit és a nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, valamint a nevelőapával szemben tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal és az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak miatt is vádat emelt.

16 év fegyházat javasolnak a férfinak, a nőnek meg felfüggesztett börtönt
A vádhatóság a most 60 éves nevelőapával szemben - beismerése esetén - 16 év fegyházbüntetés, továbbá 10 év közügyektől eltiltás kiszabását javasolja. Egyúttal azt is kéri, hogy az ítéletben véglegesen tiltsák el az elsőrendű vádlottat minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, ahol gyerekek lehetnének a felügyeletére, gondoskodására bízva.

A nő esetében az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést, valamint határozott idejű foglalkozástól eltiltást javasol a másodrendű vádlott szülői felügyeleti jogának - mindhárom gyerekére vonatkozó - megszüntetése mellett - tette hozzá Szalóki Zoltán.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2021.07.22