Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Erdei fabódéban tartott fogva egy anyát és kétéves gyermekét egy férfi Budapesten, mert a nő elutasította a k - Szülők Lapja

Erdei fabódéban tartott fogva egy anyát és kétéves gyermekét egy férfi Budapesten, mert a nő elutasította a közeledését

Szülőklapja képA nő tavaly márciusban kényszer hatására költözött be az erdei bódéba, ahol a férfi bántalmazta őt is és kétéves gyermekét is. Végül májusban sikerült megszöknie és segítséget kérnie.

Szerző: Szülők lapja
2021-08-10
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és egy gyereket egy erdei bódéban - közölte a fővárosi főügyész helyettese augusztus 10-én, kedden az MTI-vel.

Üveges Andrea közleményében azt írta, a vádirat szerint a 30 éves férfi tavaly februárban ismerkedett meg egy nővel, akivel "megkísérelt párkapcsolatba kerülni", majd amikor ez nem sikerült, bántalmazta a nőt, és megfenyegette, hogy bántani fogja kétéves gyermekét is. A kényszer hatására a nő tavaly márciusban a 21. kerület erdős részén egy fából készült bódéban összeköltözött a vádlottal.



Fogva tartotta és bántalmazta őket a férfi
A lakhatási körülmények nem feleltek meg a kiskorú gyermek szükségleteinek, de ezzel a vádlott nem törődött.

A férfi a gyermeket és édesanyját fogva tartotta, a nő szökési kísérletét megakadályozta, a gyermeket többször bántalmazta is. A nő 2020 májusában végül el tudott menekülni, a nyomozók a férfit még aznap őrizetbe vették.

Börtönbüntetést kérnek az elkövetőre
Az ügyészség személyes szabadság megsértésének minősített esete, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint, hogy tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol gyermekekkel hatalmi viszonyba kerülhet.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

A főügyészhelyettes kiemelte: a Fővárosi Főügyészség a törvény szigorával lép fel a hasonló esetekben, mivel a nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak elleni küzdelem az állami szervek és a társadalom többi részének is hangsúlyos feladata.

Forrás: MTI
Fotó:

Címkék: igaz történet, bűnügy, ügyészség

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Bölcsődei támogatás 2021: Akár havi 40 ezer forintot is kaphatsz, amíg a gyermeked óvodás nem lesz - Ezek a feltételek!
Bölcsődei támogatás 2021: Akár havi 40 ezer forintot is kaphatsz, amíg a gyermeked óvodás nem lesz - Ezek a feltételek!

A támogatás a bölcsődében elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vehető igénybe maximum havi 40 ezer forintos összeghatárig. A kincstár havonta utalja az összeget a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig.

tovább a cikkre
2021-22-es tanév rendje: Mikor lesz őszi szünet, téli szünet, tavaszi szünet, érettségi, középiskolai felvételi?
2021-22-es tanév rendje: Mikor lesz őszi szünet, téli szünet, tavaszi szünet, érettségi, középiskolai felvételi?

Mikor kezdődik a 2021/2022-es tanév? Mikor lesz az őszi, téli, tavaszi szünet? Milyen dátumokra figyeljenek a beiratkozók, felvételizők, továbbtanulók?

tovább a cikkre
Koronavírus elleni védőoltás 12 év felettieknek: Ezt kell tudnod, ha iskolakezdés előtt szeretnéd beoltatni a gyereket
Koronavírus elleni védőoltás 12 év felettieknek: Ezt kell tudnod, ha iskolakezdés előtt szeretnéd beoltatni a gyereket

Az a szülő, aki az iskolakezdésre szeretné beoltatni gyerekét, legegyszerűbben internetes regisztrációval és időpontfoglalással teheti meg. Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Zöldséges csirkemell

Zöldséges csirkemell

Várandós kismamáknak ajánlott ételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 db csirkemell 1 fej lilahagyma 1 csomó újhagyma 3 db paradicsom 1 db paprika 15 dkg reszelt sajt Tej Jódozott só Bors Mustár Vaj

Recept:

A csirkemellet alaposan megmossuk, majd a mustárral ízesített tejben 1-2 órát pácoljuk. A hagymákat, paradicsomot, paprikát karikákra vágjuk.

Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés vajjal. A csirkemellet alaposan lecsöpögtetjük, sózzuk, enyhén bo(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Dinók, játszóház, labirintus, aligátorok, rájasimogatás - Felejthetetlen gyereknapi élményekkel leptek meg húsz gyermeket

vissza vissza