Kétszer jön a családi pótlék augusztusban! - Mutatjuk, mikor utalja az Államkincstár az összeget

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Kétszer jön a családi pótlék augusztusban! - Mutatjuk, mikor utalja az Államkincstár az összeget Egy évben hagyományosan két alkalommal kerül sor előrehozott családi pótlék utalásra: augusztusban az iskolakezdést segítik, decemberben pedig a karácsonyi készülődést. A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke szerint nagy segítséget jelent a családoknak a tanévkezdés miatt augusztusban utalt két családi pótlék.

Kétszer van előrehozott családipótlék-utalás
Egy évben hagyományosan két alkalommal kerül sor előrehozott családi pótlék utalásra: augusztusban az iskolakezdést segítik, decemberben pedig a karácsonyi készülődést. Idén sincs másképp, először Németh Szilárd jelentette be augusztus 5-én, pénteken a Facebook-oldalán, majd szombaton az M1 aktuális csatornán is elhangzott: augusztusban két családi pótlékot utal a kormány, ezzel is csökkentve az iskolakezdéssel járó terheket.

Az Államkincstár hivatalos weboldala szerint az első utalás augusztus 2-án megtörtént, a másodikra pedig augusztus 25-én lehet számítani. (a dátum tájékoztató jellegű)

Frissítés! Időközben a MÁK kiadta a hivatalos tájékoztatóját az előrehozott utalásról: e szerint a "2022. augusztus hónapra járó ellátások bankszámlákon történő jóváírására 2022. augusztus 25-én, a postai úton történő kézbesítésre pedig 2022. augusztus 24-étől kezdődően kerül sor".

Kétszer utalják a családi pótlékot augusztusban! - Így segítik az iskolakezdést a szülőknek

Augusztus után legközelebb októberben jön a családi pótlék
Természetesen továbbra sem arról van szó, hogy plusz családi pótlékkal segítik a családokat, ez csupán előrehozott utalás, a szeptemberben esedékes pénzösszeget kapják már meg augusztus második felében az érintettek, így viszont ezt követően egészen októberig kell majd várni a családi pótlék soron következő utalásával.

Király Nóra, a Ficsak alapító-elnöke a műsorban arról beszélt, hogy a szeptemberi tanévkezdés nagy terhet jelent a családoknak, ugyanis "jócskán be kell vásárolni, akár óvodás, akár iskolás gyermekről van szó". Szavai szerint ilyenkor jól jön, hogy a szeptemberi családi pótlékot hamarabb utalják, mintegy tíz nappal. Kitért arra is, hogy minden család ugyanazt a sávosan meghatározott családi pótlék összeget kapja meg, melyet minden más hónapban. Ez az összeg egyébként 2009 óta ugyanannyi.

A családi pótlék 2022-es évi utalási napjait ebben a korábbi cikkünkben találod hónapra lebontva »

Forrás: MTI

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2022.08.06