Változások a Munka Törvénykönyvében 2011 augusztus 1-től

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2011. augusztus 1-től számos törvény változik, mely a GYES-en, GYED-en levő kismamákat is érinti. Összeállításunkból kiderül, hogy a Munka Törvénykönyve milyen újdonságokat tartalmaz.

Próbaidő hossza
A próbaidő tartama harminc nap. Harminc napnál rövidebb próbaidőt kollektív szerződés vagy a felek is megállapíthatnak.
Harminc napnál hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt a felek, legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kollektív szerződés állapíthat meg.
A próbaidő meghosszabbítása tilos, ettől érvényesen eltérni nem lehet.”

A munkaidő módosítása
A munkaidő hosszának módosításával a felmondás egy évig elkerülhető

A legalább heti 36 órás, vagy rövidebb teljes munkaidőben foglalkoztatott a munkaadójával, írásban megállapodhat - legfeljebb egy éves határozott időtartamra -, a munkaidő mértékének a felemeléséről.
A teljes munkaidő heti mértéke a negyvennégy órát nem haladhatja meg. A munkaidő megemelésére legkésőbb a rövidebb munkaidő megszűnésének napjától számított harmadik hónap első napjától kerülhet sor.
Ezen idő túllépése esetén a munkavállaló számára háromszoros bér jár, illetve, hogy a korábbi megállapodás lejárta után csak egy év elteltével lehet ismét hosszabb munkaidőben foglalkoztatni a dolgozót.

A munkáltató a munkaidő megemeléséről szóló megállapodás időtartama alatt nem közölhet működésével összefüggő okra alapozott rendes felmondást, akinek a teljes munkaideje heti negyven óránál hosszabb.

A munkavállaló személyi alapbérét nem érinti, ha teljes munkaidejének a mértéke foglaltak heti negyven óránál hosszabb.


A GYED-GYES (fizetés nélküli szabadság) idejére járó szabadság
2011. augusztus 1-től a gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára jár a szabadság.


2011 augusztus 1-től lehetőség van arra, hogy a GYES-ről, GYED-ről újra munkába álló munkavállaló, a fél éves időszak(ok) ideje alatt felhalmozott szabadságát, a munkáltató kifizesse.

Ezen szabadságok pénzbeli megváltására írásos megállapodást kell készíteni a munkáltató és munkavállaló között.

Az egyéb jogcímen felhalmozódott szabadság továbbra sem váltható meg pénzben,



Szabadság kiadása
A szabadságokat esedékesség évében ki kell adni!!!
Ha a munkavállaló 183 napot meghaladó ideig van táppénzes állományba vagy GYES-en, GYED-en, stb. van, ha újra munkába áll 183 napon belül ki kell adni az előző évi szabadságait.

Ha 183 napnál kevesebb ideig van betegállományban, akkor a munkába állást követő 30 napon belül kell kiadni az előző évi szabadságait.

Az éves szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet kiadni.
Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, azonban – a felek eltérő megállapodása hiányában – ebben az esetben is megilleti a munkavállalót naptári évenként legalább egyszer legalább tizennégy összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság.”


GYED-re , GYES-re kért fizetés nélküli szabadság megszakítása
Ha a munkavállaló a fizetés nélküli szabadságát meg kívánja szakítani, a megszakítási szándékát előzetesen közölnie kell a munkáltatóval.

A munkáltatóra vonatkozó szabályok:
Ha a munkavállaló a fizetés nélkül szabadság kezdetétől számított

a) hat hónap letelte előtt kíván munkába állni, a bejelentést követő legfeljebb harminc nap,

b) hat hónap elteltével vagy azt követően kíván munkába állni, a bejelentést követő legfeljebb hatvan nap elteltével köteles foglalkoztatási kötelezettségének eleget tenni.”

A fizetés nélküli szabadság megszakítását írásban kell kérni.


Túlmunka ellenértéke
A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék.
A munkáltató előírhatja, hogy a túlórapótlék helyett szabadidőt ad, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál.”


TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>
 


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2011.08.13