Az édes kis tünemény már rögtön az elején tudatni fogja velünk, hogy nagyon határozott akarattal jött a világra. Amit ő szeretne, azért minden áron küzdeni fog. Egy igazi kis harcos. Nem fél az akadályoktól, amit elhatározott, azt mindenképpen megpróbálja elérni.
A Kos gyermek mindig a fejét üti be, ezért érdemes erre különösen figyelni, bár ez igazán nem könnyű egy ilyen izgő-mozgó teremtés esetén.
A benne rejlő hatalmas energiáknak érdemes olyan irányt találni, amivel önmaga fejlődését szolgálja. Már babakorában nagyon jók erre a célra a mozgásos játékok. Óvodás, iskolás korában érdemes olyan sportot választani, amiben van versengés. Biztosak lehetünk benne, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy ő legyen az első, erre akár fogadásokat is köthetünk.
A kis Kos szeret irányítani, ezért a játékokban ő lesz az, aki vezető pozícióra tör. Akkor igazán boldog, ha ő nyer. Ha nem, akkor előfordul, hogy durcássá, zsörtölődővé válik. Ezért nem lehet rá haragudni, hiszen ez az alaptermészetéből fakad, ennek ellenére azonban törekedni kell rá, hogy megtanulja: az életben vannak korlátok és nem történhet mindig az, amit ő akar. Ennek az egyik legjobb módja, ha nem önmagáért, hanem másokért kell küzdenie, például a csapata győzelméért.
Ugyan a Babaváró hitel 2024-ben is elérhető lesz, de sokkal szigorúbb feltételekkel, mint korábban. Idén még az igénylő pár női tagjának a maximális életkora be nem töltött 41 év, ez...
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Hozzávalók: 16 dkg liszt
18 dkg sajt
12 dkg vaj
3 tojás sárgája
2 evőkanál tejföl
só
Recept:
A lisztet, a reszelt sajtot, a vajat és a 2 tojás sárgáját összekeverjük, hozzáadunk 1 evőkanál tejfölt és egy kis sót. Összegyúrjuk, kétszer kinyújtjuk, mint a vajas tésztát, majd hideg helyre tesszük.