Főoldal > Cikkek > Közösségi élet > Most ment elsőbe a gyermeked? - 11 fontos dolog, amire figyelj szülőként, hogy élvezze az iskolába járást - Szülők Lapja
Most ment elsőbe a gyermeked? - 11 fontos dolog, amire figyelj szülőként, hogy élvezze az iskolába járást
Megjönnek az új kis elsősök a suliba. Tágra nyitott szemmel, kíváncsian, csodát várva. A mostani gyerekek fejlettek, értelmesek, tájékozottak. Mindenre nyitottak, bátrak, barátságosak.
Hogyan élik meg a kis elsősök az iskolát? Mit tehetsz szülőként, hogy megkönnyítsd gyermekednek az óvodából iskolába való átmenetelt? Pásztorné Horuczi Erika tanító néni mondja el tapasztalatait.
Az elsősök
Az első napokban nyakukba zúdul a rengeteg új ismeret, elvárás, rendszabály. Új környezet, új társak, új felnőttek. Ők pedig mindent csak néznek, hallgatnak, figyelnek. Egész nap. Mindent, amit csak bírnak, magukba szívnak. Elképzelhetjük, hogy mennyire elfáradnak! Hiszen az ő idegrendszerük nem olyan még, mint a felnőtteké. Ebből adódnak az otthoni teendők, amikre a szülőknek oda kell figyelni.
Mit tegyenek otthon a szülők? 11 fontos dolog a nevelésben
A szülőknek is meg kell szokniuk, hogy immáron nem óvodás, hanem kisiskolás gyermekük van. Mi mindenre figyelj oda, hogy a gyermeked könnyebben élje meg az iskolás napokat?
- Kérdezzünk, meséltessünk el mindent! Ez rögzíti is az ismereteket, és meg is nyugtatja a gyereket
- Ne kezdjünk el rögtön gyakorolni, pl. állóegyenest
- Biztosítsuk a gyereknek az aktív pihenést, ami legjobb a levegőn lévő szabad mozgás
- Hagyjuk lazítani, saját akarata szerint
- Egészséges táplálkozást biztosítsunk sok vitaminnal
- Semmiképp ne nézzen sokáig tévét, főleg ne számítógépezzen iskola után
- Feküdjön le időben a gyerek, szüksége van elegendő alvásra
- Kezdetben ne legyenek nagyok az elvárások, mindenki más-más időben veszi fel a tempót, hagyjunk neki időt
- Dicsérjük meg a piros pontért, csillagért, de a fekete pont miatt ne kapjon szidást, inkább beszéljük át vele, legközelebb hogyan kerülheti el
- Az esti mesélésbe szőjük bele az iskolai élményeket (a jókat erősítsük, a rosszakat oldjuk fel)!
- Motiváljuk a gyereket a jó teljesítményre
Az első osztály meghatározó
Ez fogja meghatározni az egész iskolához, tanuláshoz való viszonyukat. Ezért nagyon meg kell gondolnunk szülőnek, tanítónak egyaránt, hogyan állítjuk rá őket. Fontos, hogy óvatosan, meggondoltan vezetgessük, irányítsuk őket! Se túl nagy engedékenységgel, mert akkor nem érzi a kötelességet, ellustul - se túl nagy szigorral elvárással, mert akkor nem érez elég erőt, fél, elkedvetlenedik.
Az arany középút itt is beválik. Biztatással, dicsérettel, okos szeretettel, teljesíthető követelményekkel, biztonságot adó családi meleggel érhetjük el a legjobb eredményt, a legkiegyensúlyozottabb életet, és a legboldogabb gyereket.
Az idén átlagosan 26.900 forintot, a tavalyinál ezer forinttal többet terveznek költeni iskolakezdésre a magyar internetezők az Árukereso.hu legfrissebb kutatása szerint, amelyből az is kiderül, hogy az iskolakezdés hallatán a férfiakat inkább "kirázza a hideg, a nőket viszont kellemes izgalommal tölti el a gondolat".
Mindennapos testnevelés az első, ötödik és kilencedik évfolyamon felmenő rendszerben, tankötelezettség 16 éves korig - ezek a fokozatosan életbe lépő új köznevelési törvény szeptembertől hatályos legfontosabb pontjai.
A meggyet meleg folyó vízben megmossuk, kimagozzuk, szitán áttörjük. Az így nyert levet adjuk a csecsemőnek.
Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert ha sokáig állni hagyjuk, akkor a C-vitamin-tartalma csökken!
A gyüm&ou(...) tovább a teljes recepthez...