Főoldal > Cikkek > Közösségi élet > Hogyan lehet jól tanítani a gyerekeket? A tanárnő is bizonyítványt kap a gyerekektől, hogy fejlődhessen - Szülők Lapja

Hogyan lehet jól tanítani a gyerekeket? A tanárnő is bizonyítványt kap a gyerekektől, hogy fejlődhessen

Szülőklapja képEgy vépi tanárnő minden félév után arra kéri diákjait, hogy névtelenül értékeljék az ő tanári munkáját ugyanúgy, ahogy ő is teszi az ő tanulói munkájukkal. Számít neki a diákjai visszajelzése, ők pedig lelkesen értékelik és így ő is bizonyítványt kap.

Szerző: Szülők lapja
2018-01-25
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A helyszín Vas megye, Vép. Itt található az a Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola, ahol Babai-Mező Borka tanárnő tanít. Minden félév után arra kéri diákjait, hogy névtelenül értékeljék az ő tanári munkáját ugyanúgy, ahogy ő is teszi az ő tanulói munkájukkal. Számít neki a diákjai visszajelzése, mert úgy gondolja, ez alapján ő is jobban tud fejlődni, jobban fel tudja építeni magát és tanári attitűdjét.
 

Van, ahol a diákok is értékelik a tanerőt


Módszere igen népszerű, a diákok lelkesen kitöltötték idén is az értékelő kérdőíveket, legjobbra a szakmai tudását értékelték, leggyengébbre a rendtartási képességét.

De következzenek a saját szavai, amit az osztályterem ajtaján kívül egy közösségi oldalon is közzé tett:



"Legelégedettebbek a szakmai tudásommal voltak, legelégedetlenebbek (jogosan) a "rendfenntartási" képességeimmel. Sokan tartotok megbízhatónak és őszintének. A leggyengébb oldalam továbbra is a "rendfenntartás", de akad bőven fejlődnivalóm a tananyag érdekessé,tétele és a módszerek változatossága terén is."

Nem ez volt a tanárnő első "bizonyítványa"
Már harmadik alkalommal kérte meg a diákjait, hogy értékeljék tanári teljesítményét 18 szempont alapján. Itt vannak a korábbi eredmények és a tanárnő által levont következtetések:



"A diákjaim (85 fő) értékelték féléves munkámat - és leszek oly bátor, hogy közzéteszem a bizonyítványom. Az erős oldalam az őszinte, hiteles személyiség, az, hogy szinte bármiről lehet velem beszélgetni. Értékelik szakmai tudásomat és empatikusságomat. Viszont komoly hiányosságaim vannak "rendteremtés" terén! Kis híjján bukás... Van még mit fejlődnöm módszertani változatosság és a tananyag érdekessé tétele terén is. Köszönöm a visszajelzéseket, igyekszem hasznosítani!" (2017. 01. 08.)



"Megkaptam az év végi bizonyítványomat. 65 diák írta meg kérésemre 18 "tantárgyból". Félévhez képest több tárgyból is rontottam - a leggyengébben még mindig a "rendfenntartás" megy... :-( A személyiségemben és a tudásomban viszont sokan bíznak. Idén összesen 54 db. elégtelen és 574 db. jeles osztályzatot kaptam. Köszönöm a visszajelzéseket, igyekszem fejlődni." (2017. 06. 12.)

Egyre több és több az új, ösztönző, kreatív megoldás a tanításban. Hallottál már a szarvasi általános iskolai szabadulószobáról? Itt olvashatsz róla »

Forrás: Facebook/Borka Babai-Mező

Címkék: tanár, diák, Vép, bizonytívány, értékelés

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Megharapott egy kisgyermeket egy anyuka a bölcsődében, hogy megnevelje
Megharapott egy kisgyermeket egy anyuka a bölcsődében, hogy megnevelje

Egy pécsi bölcsődében megdöbbentően reagálta le egy anyuka az ő gyermekét ért sérelmet: "A szemet szemért!" - elv alapján megharapta azt a kisgyermeket a bölcsiben, aki korábban az ő gyerekét harapta meg.

tovább a cikkre
Idén 69 új mini bölcsőde nyert támogatást a megnyitásához - Így pályázhatsz te is jövőre
Idén 69 új mini bölcsőde nyert támogatást a megnyitásához - Így pályázhatsz te is jövőre

Hatvankilenc önkormányzat kap összesen 656 millió forintos költségvetési támogatást, amelyből mini bölcsődei férőhelyeket alakíthatnak ki. Mely település pályázhattak a támogatásra, és milyen módon tervezi segíteni a kisgyermekes anyákat a munkába való visszatérésben a kormány?

tovább a cikkre
Ingyen játszóház, jogi tanácsadás, közösségi irodák - Így segítik a gyermeküket egyedül nevelő szülőket a támogató központban
Ingyen játszóház, jogi tanácsadás, közösségi irodák - Így segítik a gyermeküket egyedül nevelő szülőket a támogató központban

Egyszülős családokat támogató központ nyílik várhatóan februárban Budapesten, ahol elsősorban az egyszülős családok számíthatnak segítségnyújtásra. A központban kialakításra kerül játszóház, konzultációs szobák, tanácsadói szolgálat, közösségi irodák.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Tejes csirkemell

Tejes csirkemell

Egytálételek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100 g csirkemellfilé tej, amennyi a csirkét ellepi fokhagyma só kakukkfű

Recept:

A csirkemellet alaposan megtisztítjuk. A tejbe beletesszük a zúzott fokhagymát, a kakukkfüvet, majd ebben pácoljuk 1-2 órát (vagy akár többet, ha van idő) a csirkemellet. Ezután sütőzacskóba tesszük a húst, megsózzuk, hozzáöntünk a tejből és puhára sütj(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Fotók: Több mint 7 kilós óriásbébi született! - Még az anyukája is meglepődött, hogy milyen nagy baba

vissza vissza