Főoldal > Cikkek > Közösségi élet > Az óvodai beszoktatás - Szülők Lapja

Az óvodai beszoktatás


Már mindenhol arról lehet hallani, hogy hamarosan kezdődik az óvoda és az iskola. Már többségében tudják a szülők, mit kell majd megvenni, bevinni, beszerezni, mikor lesz az ebédbefizetés stb. De hogyan készülgetnek azok az alig három, vagy éppen három, vagy már akár négy éves apró gyermekek és szüleik, akik most kezdik először a közösséget, most ülnek fel először az oktatási rendszer bűvös szekerére?

Szerző: Szülők lapja
2012-03-27
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ilyenkor már minden szülő tudja, hova vették fel a gyermekét, ha sikerült egyáltalán bejutni valamelyik intézménybe, a gyermekek pedig tudják, hogy sok új játék lesz, az udvaron játszótér, és talán azt is sejtik, hogy ott nem lesz velük anya.

Anyai aggodalmak
Anyaként attól izgulhatunk többek között, hogy hogyan fogjuk tudni ott hagyni a csoportban a gyermekünket, amikor otthon már annyira összeszoktunk, hogyan fog reagálni az ottani napirendre, be tud-e majd illeszkedni, fog-e játszani a társaival, szót fogad-e majd az óvó néninek, vagy esetleg otthon még csak két hete szobatiszta, nem lesz-e gond ezzel az óvodában?


Mit tehetünk mi szülők a könnyebb elválás érdekében?
Elsősorban ne mondjunk neki olyan érzelmi mondatokat, melyekkel esetleg megnehezítjük az elszakadást! Továbbá fogadjuk el gyermekünket olyannak, amilyen, az esetleges ügyetlenségével, a zárkózottságával, vagy a még bizonytalan szobatisztaságával együtt. Bízzunk benne, és ezt érzékeltessük is vele. Fontos, hogy ne érezze, hogy elvárjuk tőle, jó legyen, szót fogadjon, ügyes legyen vagy okos, mert úgysem lesz az, úgy meg még kevésbé, ha érzi, hogy valami olyan elvárásnak kell megfelelnie, aminek nem biztos, hogy tud. Beszélgessünk majd vele sokat, adjuk meg a lehetőséget, hogy magától meséljen, dicsérjük a sikereit, örüljünk vele az örömeinek!


Az óvodakezdés hatása a kisgyermekekre
A 3-4 éves gyermekek általában nagyon várják az óvodát, különösen akkor, ha van nagyobb testvérük, aki szeret oviba járni, vagy voltak nyílt napon, ahol megláthatták a sok-sok érdekes játékot. De annak ellenére, hogy várják, készülnek, mégis nagyon izgulnak ők is. Ezt sokszor lehet, hogy szóban nem fejezik ki, csak esetleg onnan gondolhatjuk, hogy újra bepisilnek, vagy valamilyen fájdalomra panaszkodnak, vagy valamelyest megváltoznak, úgymint nem akarnak szót fogadni, sokszor kiborulnak, bezárkóznak, „rosszalkodnak”. Ilyenkor ne emlegessük sokat az ovit, figyeljünk rá lehetőségeink szerint jobban, beszéljünk vele a bepisilésről, de ne fenyegetőzzünk az óvodával.


Legyünk rugalmasak, hogy az immunrendszerük is könnyebben alkalmazkodjon
Tudnotok kell még, hogy különösen a kiscsoportos korúak sokkal hamarabb elfáradnak a rengeteg új élmény kapcsán, ezért is bírja nehezebben az immunrendszerük az első évet. Figyeljük őt és ha már fáradtnak tűnik, vagy nem szeretne menni, nem akar felkelni annak ellenére, hogy időben lefeküdt, pihentessük meg egy napra; akár a hétvégét megtoldva pénteken vagy hétfőn maradjon otthon. Így várhatóan nem az lesz a tendencia, hogy egy hetet jár, és két hetet otthon tölt betegen. Minden gyermek alkatilag, érzelmileg más, sokan vannak, akik nehezen bírják az első évet. Ilyenkor ne essünk kétségbe, fogadjuk el, keressük a megoldást, és gondoljunk arra, hogy minden évben egyre többet fog tudni járni, egyre inkább igazi óvodás lesz, akire maximálisan büszkék lehetünk.


Homor Márta
védono
www.vedonoblog.hu




 

Címkék: óvoda, beszoktatás, közösség, elválás, óvodakezdés

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Ha a gyermek utál az oviban aludni

Egyre több szülő panaszkodik, hogy gyermeke már reggel azért könyörög, hogy szülei vigyék haza ebéd után, csak hogy ne kelljen ott aludni. Mindenképpen először az okokat kell feltárni, ekkor tudunk eredményes megoldást találni.

tovább a cikkre
Beszoktatás az óvodába

Az óvodáskor kezdetén nem csupán a kisgyermek, hanem a szülei is valami újat kezdenek. Egy új életszakasz kezdődik a család életében, tele izgalommal, szorongással, félelemmel. Hatalmas változás ez a kisgyermek életében, hiszen ő 3-4 éves koráig egy aurában él édesanyjával. Azaz, minden egyes rezdülését, érzését, érzelmét, gondolatát vele együtt éli meg.

tovább a cikkre
Hogyan tegyük könnyebbé az óvodai beszoktatást?

Az óvodai beszoktatás mindkét fél számára nagyon nehéz, lelket próbáló feladat. Ahhoz, hogy minél könnyebben megbarátkozzon a kisgyermek és a szülő is az új élethelyzettel, szükség lehet néhány „túlélő praktikára”.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Meggylé

Meggylé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 150 gramm meggy

Recept:

A meggyet meleg folyó vízben megmossuk, kimagozzuk, szitán áttörjük. Az így nyert levet adjuk a csecsemőnek.

Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert ha sokáig állni hagyjuk, akkor a C-vitamin-tartalma csökken!
A gyüm&ou(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermek fejlődése

​Miért jó, ha ADHD-s, ADD-s a gyerekünk?

vissza vissza