Főoldal > Cikkek > Meddőség > Mennyit kell várni vetélés után a következő babára? - Szülők Lapja
Mennyit kell várni vetélés után a következő babára?
Igen jó eséllyel szövődménymentes lesz a terhességük azoknak, akik vetélésük után kevesebb mint hat hónappal esnek teherbe, állítják skót kutatók. Mindmáig vita tárgyát képezi az időtartam, amit vetélést követően várni célszerű.
Általában három-hat hónapig javasolják a védekezést. Néhányan azonban úgy gondolják, hogy fölösleges várakozni, mások, így a WHO is legalább hat hónapos várakozást javasolnak.
„Adataink szerint a következő terhesség késleltetése nem javítja a terhesség esélyeit" - állítja Dr. Sohinee Bhattacharya, az Aberdeen-i Egyetem szülész-nőgyógyász kutatója. A közlemény a British Medical Journal augusztus 5-i számában jelent meg online formában.
Skót kutatók 30 937 olyan nő adatát gyűjtötték össze, akik vetélést követően estek teherbe. Az adatokat helybeli kórházakból gyűjtötték 1981 és 2000 között. Azok a nők, akik hat hónapon belül estek teherbe, kisebb valószínűséggel vetéltek el, vagy lettek méhen kívüli terhesek, mint azok, akik hat hónapon túl, de egy éven belül lettek terhesek. Kisebb volt a császármetszés, a koraszülés, és az alacsony születési súly valószínűsége is.
A különbségek akkor is megmaradtak, amikor a szociális, életmódbeli és dohányzási szokásokat is figyelembe vették. Sőt azt tapasztalták, hogy a teherbe esés halasztása inkább plusz kockázattal bír. Minél idősebb korban szülünk ugyanis, annál rosszabbak az esélyeink - 35 év fölött már nehezebb teherbe esni, 40 év felett pedig már közel 30 százalékos a vetélés kockázata, ami 45 éves korra már 50 százalékosra emelkedik. A terhesség halasztása ráadásul a születendő gyermek egészségét is kedvezőtlenül befolyásolja.
Arra nem kapunk konkrét választ, hogy mikor a legcélszerűbb az újabb terhesség vállalása. Az sem derül ki, hogy a vizsgált esetekben a teherbeesés időpontja akaratlagosan lett-e megválasztva, vagy véletlenszerű volt-e. Feltehető ugyanis, hogy azok, akik rövid időn belül megtermékenyültek, jobb eséllyel hordják ki terhességüket, mint azok, akiknek hosszabb időre van szükségük a teherbe eséshez.
„Összességében bátran kijelenthető, hogy vetélést követően nincs ellenjavallata a korai teherbe esésnek" - nyilatkozta Julia Shelley Melbourne-i szülész-nőgyógyász. Ugyanakkor nincs elégséges bizonyíték arra sem, hogy nem jó teherbe esni 6-12 hónappal a vetélést követően. A kutatók eddig egyetértettek azzal, hogy célszerű a vetéléseket követően néhány hónapot várni a teherbeeséssel. Tudományos bizonyíték nem volt mindezidáig, hogy miért kell így tenni. Mostantól annyi bizonyos, hogy nincs ellenjavallata a vetéléseket követő korábbi próbálkozásnak sem.
Szomorú statisztikai adat, hogy sok nő nem tud teherbe esni, annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálatok és a laboratóriumi leletek szerint minden rendben van a szervezetében. Ennek okai között szerepelnek: napjaink stresszes életvitele, késői családalapítás, korábban szedett fogamzásgátló gyógyszerek stb.
A gyermekáldás késése hazánkban közel 150.000 párt érint. Rémisztő statisztikai adat. Hát még ha belegondolunk, hogy ez a szám mennyi végigizgult hetet, kétségbeesett próbálkozást, lelki gyötrelmet takar.
A fogantatás létrejötte rendkívül bonyolult folyamat. Nemcsak a szaporítószerveink egészséges működése, de a teljes szervezetünk általános állapota szerepet játszik a baba „létrehozásában”, majd kihordásában.