Főoldal > Cikkek > Párkapcsolat > Már nem szeretjük egymást, de a gyerekek miatt együtt maradunk! - Szülők Lapja

Már nem szeretjük egymást, de a gyerekek miatt együtt maradunk!

Szülőklapja képSok pár életében kialakulhat olyan helyzet, mikor úgy érzik, kiüresedett a kapcsolatuk, elhidegültek, eltávolodtak egymástól. Mégis a gyermek(ek) miatt megpróbálják folytatni közös életüket, úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta
2013-12-10
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

szakértő Dr. Árvainé Koczok Márta
tanácsadó szakpszichológus
kérdezd szakértőnket a témában >>

A gyermek sok szülő számára az élet értelmét jelenti! Természetes, hogy nehéz lemondani róla. Belegondolni is szörnyű, hogy ne együtt ébredjünk reggel, este ne legyenek nagy pancsolások és birkózások! A gyerekek rengeteg örömet hoznak a mindennapjainkba, és ha ez az idilli állapot felborul, elveszni látszik, az egyik, vagy másik szülő úgy érezheti: egy fontos bázist veszít el velük együtt! A válás, különköltözés sok család traumája, a szülők pedig általában azt szeretnék, hogy a gyermekek ne sérüljenek lelkileg.

Tudjuk, hogy nehéz jól elválni. Nagy kihívás úgy szervezni a napokat, hogy mindkét szülőnek és még a gyerekeknek is jó legyen. Éppen ezért döntenek úgy néhányan, hogy közös fedél alatt élnek tovább. Látszólag, és a gyermekért (ők legalábbis ezt mondják) egy család maradnak, miközben a szülők között már nincsen párkapcsolat. 

Azt gondolhatnánk, hogy ez egy kíméletes megoldás, jó kompromisszum: élhetik a szülők az életüket házon kívül, az otthoni élet is megmarad. Igen, jól hangzik, de ha jobban és őszintén megnézzük, valóban így van? A válaszom: NEM!

A gyerek szempontjából felmerülő kérdések
Egy sor kérdés merül fel ezzel a hozzáállással kapcsolatban, természetesen a gyermek szempontjából, akit éppen szeretnének megóvni a sérülésektől.

  • Megtehetjük, hogy hazudunk a gyermekünknek hosszú éveken át? És mikor úgy látjuk, már felnőtt, elmondjuk neki az igazságot, és papíron is elválunk végre?
  • Mennyire fog kiborulni később az a gyerek, aki így nő fel? 
  • Hálás lesz, hogy a szülei viszonylag nyugodt légkört biztosítottak a számára (mert többnyire csak látszólagos az nyugalom), vagy mert annyira szerették, hogy saját vágyaikat háttérbe szorították egy ideig?
  • Vagy úgy gondoljuk: az egész csak egy kegyes hazugság, és könnyen feldolgozható lesz számára?
  • Milyen párkapcsolati, konfliktuskezelési mintákat mutatunk így neki? Mit lát, mit tanul meg tőlünk?
  • És mit gondolunk, lehet-e boldog az a gyermek, akinek a szülei nem, vagy csak részben azok?


Együtt vagy külön?
Lehet, hogy most úgy véljük, a „maradjon minden a régiben” hozzáállás a legjobb megoldás. Sőt előfordul, hogy ha szeretnénk, sem tudunk különmenni, mert például anyagi okok teszik lehetetlenné a külön életet. 

Bárhogy is alakul, én az őszinteségre esküszöm! 

Mi a helyes szülői taktika?
Először is, a legkisebb gyermekkel is le lehet, és le kell ülni megbeszélni, mi történik körülötte a családban, hogy értse, miért nem öleli-puszilja már meg anyu aput, miért alszanak külön, és miért olyan szomorúak, vagy mérgesek néha! Fontos, hogy a gyermek ne találgasson, mert az szorongást generál, és hosszútávon biztos, hogy nem tesz jót a személyiségfejlődésének.

A másik fontos dolog, hogy merjünk változtatni. Ha már kipróbáltuk, hogy vajon tudunk-e közös fedél alatt, mégis külön élni, és működik, akkor jó. Ám ha az otthon egy puskaporos hordóvá válik, és megbántuk a döntésünket, akkor üljünk le, beszéljük át, és oldjuk meg másként a helyzetet, magunk és gyermekünk érdekében! 

Harmadszor, és nem utolsósorban pedig kérjünk segítséget! Sok hivatalos, és civil szervezet is a családok megsegítésén dolgozik. Ha látjuk a gyermekünkön, hogy romlik a teljesítménye az iskolában, vagy megváltozik a magatartása, evése, alvása, zaklatottabbá, vagy szorongóbbá válik, forduljunk a pedagógiai szakszolgálatok/nevelési tanácsadók pszichológusaihoz, vagy a családsegítő, illetve a gyermekjóléti intézmények szakembereihez. A szülők közötti konfliktusok kezelésben pedig nagy segítséget nyújthatnak a mediátorok, vagy a pár-, illetve családterapeuták. 

Legyen egy fix, biztonságos otthona a gyermeknek
Az otthon mindannyiunk számára a bázist, egy biztos hátteret és kiindulópontot jelent. Ha úgy érzem, hogy jó hazamenni, nem kell színészkedni, itt szeretnek, és elfogadnak, akkor minden rendben van. Történhet bármi a külvilágban, így könnyebben megbirkózom majd a kihívásokkal! Éppen ezért törekedjünk arra, hogy a szülők különválása és költözése esetén legyen egy fix, biztonságos otthona a gyermeknek, és a másik szülő is alakítson ki egy kis sarkot, vagy szobát neki, hogy gond nélkül mehessen hozzá bármikor. 

A szülő-gyermek kapcsolatot pedig folyamatosan ápolni kell, hogy érezzük, fontosak vagyunk a másiknak. Ezáltal biztosíthatjuk mi, szülők az egészséges és kiegyensúlyozott személyiségfejlődést a továbbiakban.

Fotó: Freepik/nensuria

Címkék: szeretet, gyerekek, párkapcsolat, elhidegülés, eltávolodás, válás, külön költözés, szülők, család

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Hogyan lehet harmonikus a párkapcsolatod?

Sok párkapcsolati probléma oka a lojalitás hiánya. Mi is az a lojalitás és hogyan nyilvánul ez meg a párkapcsolatban? Hogyan legyünk lojálisak partnerünkhöz?

tovább a cikkre
A 10 leggyakoribb hiba, amit egy házasságban, párkapcsolatban elkövetünk
A 10 leggyakoribb hiba, amit egy házasságban, párkapcsolatban elkövetünk

Mik azok a hibák, amiket nem szabad elkövetni, ha szeretnéd a házasságod, párkapcsolatod boldogságát megőrizni? Párkapcsolati szakértőnk összegyűjtötte a 10 leggyakoribb bakit és azt is megmondja, hogyan kerülheted el őket. Tippeket ad a kiegyensúlyozott, jól működő párkapcsolathoz.

tovább a cikkre
Mentsd meg a kapcsolatod!

Kihűlő érzelmek, unalmas hétköznapok, ellaposodó beszélgetések, az intimitás eltűnése. Ez már a vég? Sokan érezhetik így, hiszen egy párkapcsolat, házasság kiüresedésének folyamata nemcsak a kapcsolatból, de az egyénből is mérhetetlen energiákat vesz ki. Mit lehet tenni, hogy nemcsak az energia, de a tűz, a szenvedély, az önbecsülés és a kölcsönös bizalom is helyreállhasson a válságot megélő kapcsolatodban?

tovább a cikkre
Válás a gyermek sérülése nélkül

Manapság rémisztőek a statisztikák, a házasságok több mint fele megy tönkre, és ez azt eredményezi, hogy évente több ezer gyermek éli át a családja felbomlását. Minden válás minden érintett számára fájdalmas változás, de a legkiszolgáltatottabbak ebben a helyzetben a gyermekek. Ezért nagyon fontos a védeni őket, enyhíteni a veszteségeket.

tovább a cikkre

A témával foglalkozó szakértőnk

Dr. Árvainé Koczok Márta - tanácsadó szakpszichológus

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Gesztenyefőzelék

Gesztenyefőzelék

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 3,5 dkg gesztenye 6,5 dkg burgonya

Recept:

A gesztenyét meghámozzuk, majd megfőzzük, krumplinyomón átnyomjuk. A főtt, összetört burgonyával összekeverjük.

Különösen ajánlott a sovány, lassan fejlődő csecsemőknek!



DIETETIKUS VÉLEMÉNYE:

Szénhidrátb(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
vissza vissza