Dr. Novák Zoltán Dávid - szülész-nőgyógyász, nőgyógyászati sebész
1975-ben születtem Szegeden, orvos családban nőttem fel, 1999-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, 2001-ig a SZTE Bőrgyógyászati Klinikán dolgoztam, ebből egy évet a Plasztikai Sebészeti Osztályon töltöttem el. 2001-től indult a szülészet-nőgyógyászati képzésem, amely a Szegedi Női Klinikán kezdődött (itt vezettem a regionális habituális vetélőkkel foglalkozó ambulanciát), majd a Budapesti Szent-István Kórházban folytatódott. 2005-ben megvédtem tudományos Ph.D fokozatomat az SZTE Immunológia Doktori Iskolájában Dr. Kemény Lajos témavezetése mellett. 2006 elején szakvizsgáztam szülészet-nőgyógyászatból, ezt követően elsősorban nőgyógyászati onkológiával és kismedencei sebészettel foglalkoztam Budapesten, az ország legnagyobb forgalmú centrumában Prof. Ungár László mellett. Ezután 2 évet ugyanezzel a csapattal az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályán dolgoztunk, ahol nagyszámú daganatos beteget gyógyíthattam, itt kaptam főorvosi kinevezésemet is.
Rendszeresen lehetőségem nyílt Európa vezető centrumaiban (Leuven, Berlin, London) hosszabb-rövidebb időt tanulni, az elmúlt néhány évben kb 4 évet töltöttem külföldön. 2010-ben 7 hónapos képzésen vettem részt Lille-ben, Franciaországban: a világhírű Eric Leblanc professzor a modern nőgyógyászati sebészetre oktatott. 2012-2015 között egy svájci megyei kórház főorvosaként dolgoztam. Itt sajátíthattam el a legújabb eljárásokat a szakmánkban és ismertem meg a legmodernebb protokollokat. 2013-ban a Lille-i és Lyoni Egyetem közös egy éves hüvelyi sebészeti képzését végeztem el és kaptam meg elismert diplomájukat. 2014-ben a Lyoni egyetemen egy éves kolposzkópos képzésen vettem részt és levizsgáztam a francia kolposzkópos társaság minősítő vizsgáján. Átlagosan évente 2-3 nemzetközi továbbképzésre jutok el. Szegeden orvostanhallgatókat oktattam, Budapesten a centrumunkba látogató külföldi szakorvosok gyakorlati oktatásában is részt vettem. Büszke vagyok arra, hogy több országból is megkerestek külföldi kollégák, hogy tőlem tanulhassanak (például Argentína, Líbia).
Számos külföldi tudományos publikációm jelent meg, két magyar szakkönyvfejezet mellett. Több nemzetközi szakmai folyóirat hivatalos bírálója voltam.
Jelenleg a Semmelweis Egyetemen, az Országos Onkológiai Intézetben és továbbra is részállásban Svájcban dolgozom.
Iskolák, iskolai végzettség:
2015: Nőgyógyászati daganatsebészet szakvizsga, Szegedi Tudományegyetem 2015: Kolposzkópia diploma (DIU): Lyoni Egyetem, Franciaország 2014: Hüvelyi sebészeti diploma (DIU), Lille-i és Lyoni Egyetem, Franciaország 2006: szülészet-nőgyógyászat szakvizsga, Szegedi Tudományegyetem, Szeged 1993-1999: Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szeged
Nyelvvizsgák:
1992: angol nyelvből középfokú “C” 1991: francia nyelvből középfokú “C”
Tanulmányutak, külföldi képzések:
2014-2015: 1 éves posztgraduális képzés kolposzkópia és méhnyakkórtan témakörben, Lyoni Egyetem, Franciaország 2013-2014: 1éves posztgraduális képzés hüvelyi sebészetből, Lyoni és Lille-i Egyetem, Franciaország 2009.december-:2010.június: laparoszkópos képzés dr. Eric Leblanc mellett, Centre Oscar Lambret, Lille, Franciaország 2006 október-november: Department of Obstetrics and Gynaecology, University of Leuven, Belgium 2001 november: STAN tanfolyam, Göteborg, Svédország
Szakmai/manuális kompetencia:
- általános szülészet (vákuum és fogóműtétek, műfogások), - általános nőgyógyászat kolposzkópia - nőgyógyászati daganatsebészet (radikális méheltávolítás, kismedencei és paraaortikus nyirokcsomó eltávolítás, mind laparotomiából, mind laparoszkópiával, radikális vulvaműtétek, inguinális nyirokcsomó műtétek,petefészekrák debulking műtétei, exenteráció) - laparoszkópos kismedencei sebészet (méheltávolítás, radikális műtétek, mélyen infiltráló endometriosis műtétei) - hüvelyi sebészet (TVT, TOT, prolapsus sebészet, Richter, hálóműtétek)
Milyen tünetek utalnak arra, hogy a császármetszés hege gyenge? Szükség van-e vagy sem korrekciós műtétre, ha császármetszés utáni heg gyengesége beigazolódik. A kérdésre dr. Novák Zoltán nemzetközileg is elismert nőgyógyászati szaktekintély válaszol.
Szerző: Dr. Novák Zoltán Dávid | 2016-07-06 00:00:00
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
Hozzávalók: Sovány baromfimáj (nem lehet liba-, vagy kacsamáj!)
Marhamáj
Főzeléknövények
Recept:
A megmosott májat a főzeléknövényekkel együtt főzzük, és velük együtt át is törhetjük a szitán. A csecsemőnek először csak fél kávéskanálnyit adjunk, ezt emeljük fokozatosan 2-3 kávéskanálnyi mennyiségre.