Maradjon vagy menjen a bölcsiből a harapós gyerek

Kedves Asszonyom! Nehéz kérdést tesz fel, amelynek egyik oldalához igen keveset értek. Mivel a témával semmilyen vonatkozásban nem foglalkozom, így a Hepatitis C-ről is csak annyit tudok, hogy elsősorban vérrel terjed, így az újszülött vagy szülés közben, vagy később, esetleges vérátömlesztés során fertőződhet meg vele. De mivel a transzfúzióra szánt véreket általában gondosan szűrik, ezért inkább azt feltételezhetjük, hogy a szóban forgó kisgyermek a születéskor kapta el a Hepatitis C vírust. A harapással azonban csak akkor tudja átadni a vírust, ha olyan mély a harapás, hogy kiserked a vér, ez azonban a bölcsődei harapások esetében gyakorlatilag soha nem fordul elő. Inkább csak belenyomják a fogukat a másik gyerek bőrébe, de átharapni nem tudják, mert arra sem erejük, sem idejük nincsen: a gondozók sokkal előbb közbeavatkoznak a megharapott gyermek sírása kapcsán. Tehát, bár elméletileg nem kizárt az ilyen úton kialakuló fertőzés, a gyakorlatban rendkívül kicsi a valószínűsége, és csak a gondozók feltűnő gondatlansága esetén fordulhat elő. A harapás maga elég általános reakciómód bölcsődéseknél. Nem is kell hozzá különösebb agresszió: inkább akkor tapasztaljuk, amikor a gyerek még nem rendelkezik elég változatos viselkedéskészlettel ahhoz, hogy az előadódó problémákat – pl. elveszik a játékát, meglökik, nem veszik be a játékba, csúfolják stb. – ügyesebben megoldja. A szülő részére bizony riasztó, amikor kék harapásnyommal megy haza a gyereke, hát még akkor, ha ehhez a megfertőződéstől való félelem is társul. De akár van ennek lehetősége, akár nincs, a harapással mint rekaciómóddal foglalkozni kell, főleg akkor, ha nagyon gyakori, és megfelelő – hangsúlyozom, megfelelő – pedagógiai ráhatásra sem csökken. A harapás, ha túl gyakori, s nemcsak az indulattól fűtött helyzetekben, frusztrációkor jelenik meg, a figyelem felkeltését is szolgálhatja. Olyan gyermekeknél, akikkel nem foglalkoznak eleget, nem kapnak elég szeretetet, kiéhezettek arra, hogy rájuk és csakis rájuk figyeljenek, s a harapás a figyelemfelkeltés egyik nem éppen szerencsés eszköze lehet. Sajnos, annak a rövidke információnak az alapján, amelyet levelében leír, nem kizárható, hogy ez a kisgyerek érzelmileg nem kapja meg azt, amit igényel. Nyilván érzékeli maga körül a távolságtartást is, azt, hogy a gondozók és a többi szülő őhozzá másképp viszonyul, mint a társakhoz, nem kizárt, hogy ritkán, vagy egyáltalán nem veszik fel, nem ölelik meg, kerülik vele a testi kontaktust, s a kisgyerek igen könnyen vákumban érezheti magát. A harapásról büntetéssel, fenyegetéssel, kiállítással stb. senkit nem lehet leszoktatni: igaz, hogy ezekkel negatív figyelmet kap, de az is több, mint a semmilyen figyelem. Ha a harapás, mint rossz kapcsolatfelvételi eszköz, azt eredményezi, hogy még inkább peremre kerül a folyamatos negatív figyelem miatt, még többet fog harapni, és rendkívül rossz bűvös körbe kerül. Szeretetteli figyelem, türelmes magyarázatok, következményviselésen alapuló nevelés, egyéni bánásmód, a pozitív megnyilvánulások megerősítése: nagyjából ezek vezethetnek a harapás mint viselkedésmód csökkenésére, megszűnésére. Kérdésének harmadik eleme arra vonatkozik lényegében, hogy kitiltható-e az ilyen gyerek a bölcsődéből, s az „ilyen” vonatkozik a Hepatitis C fertőzöttségre, a harapásra és a nevelőszülői elhelyezésre. Önmagában a három elem közül egyik sem indokolja a kitiltást. A kitiltásnak azért sincs jogalapja, mert minden gyermek részére törvény biztosítja a kortársközösségben való felnövéshez való jogot. S bármilyen furcsán hangzik, mindenki akkor jár jól, ha egy ilyen, esetleg több nevelőszülőt is megjárt gyermek ép környezetben, ép gyermektársaságban, ép modellekkel körülvéve nőhet fel. Csak így remélhető, hogy maga is az ép mintát fogja követni, ami valamennyiünk számára kívánatos. Ez a kisgyermek nehéz batyuval indul az életnek. Nemcsak vírust, de ürességet is hordoz: mintha hiányozna mögüle a stabil, szerető háttér, ráadásul viselkedésével annak a környezetnek a befogadóképességét is csökkenti, amelytől pozitív élményeket remélhetne. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok Önnek gyors és pozitív megoldást javasolni kisgyermeke harapós bölcsődei társa ügyében, de amint írtam, a probléma meglehetősen komplex. Talán tartsanak egy szülői megbeszélést valamennyi gondozóval és a bölcsődei orvossal is jelen, és próbáljanak valamilyen emberséges megoldást találni, közösen. Ne engedje, hogy némely szülő esetleges tájékozatlanság miatt a kitaszítás irányába befolyásolja a töbséget, s ne fogadja el azt a magyarázatot a gondozóktól, hogy az ilyen gyerekkel úgysem lehet mit kezdeni. Lehet: kicsi még, hajlékony, nevelhető és szerethető, ha nem marad magára nagy bajában. Ugyanakkor ne feledjék, hogy a többi gyermeket is fel kell készíteni, s el kell nekik magyarázni, hogy hogyan kerülhetik el a harapáshoz vezető helyzeteket, pl. nem kell a másikat provokálni, csúnyán beszélni vele, meg lehet vele is osztani játékot, be kell vonni a közös játszásba stb. Biztos vagyok benne, hogy a szülők, a gyerekek és a gondozók közösen meg tudják oldani ezt a rossz helyzetet. Remélem, sikerrel járnak! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Kiskanál, nagykanál, de utállak téged...

Kedves Katalin! Amint nagyon érzékenyen észlelte, problémájának több gyökere is lehet. Ahhoz, hogy kiderülhessen, min érdemes, lehet vagy szükséges változtatni, át kell gondolni a helyzet minden egyes lépését. Türelemmel fogjon hozzá és ne veszítse el a bátorságát, ne adja fel, ha csak lassan sikerül. Amikor a szopást elkezdjük kiegészíteni egyéb táplálékokkal, a csecsemőnek egyszerre legalább az alábbi új elemekkel kell megbarátkoznia: - új íz - új minőség (folyékony helyett pépes) - új technika (szopás helyett új eszköz az étel megkapására) - új evésbeviteli ritmus (a szopás folyamatossága helyett meg-megszakított evés) - új testhelyzet (másképp tartják szopáshoz, mint etetéshez) Ez még így elmondva is sok, pedig erről van szó! Amit ír, hogy a gyermek szeme láttára feji a tejet a kanálba, mégsem kell neki, nem jelent semmi különöset: ekkora gyermek még nem képes felismerni azt a bonyolult összefüggést, hogy ugyanaz van a kanálban, mint a mellben. Akit nem az új íz zavar és nem is a pépes ellen van kifogása, az gyakran a folyamatosságot igényli. Ezeknél a kicsiknél lehet a kanalazás helyett kis, kifelé hajló peremű pohárból itatni a sűrű mártásállagú ételt, legyen az gyümölcs- vagy zöldségpüré. Az itatás folyamatosabb ételbevitelt tesz lehetővé, mint a kanalazás. Természetesen az itatás előtt is felmutatjuk a poharat, mintegy tájékoztatva arról, hogy most mi következik. A kanalazást kísérő csábító, elterelő műveletek, az ének, mondóka, versike nem igazán jó ötlet, mert olyan rossz étkezési rutinok alapját teremti meg, amiről később igen nehéz lesz leszoktatni a gyermeket. Nem azért kell kinyitnia a száját, mert egy mondókával sikerült elterelni a figyelmét, hanem azért, mert éhes, és mert enni szeretne. Ez nagyon fontos a későbbi jó étkezési szokások korai kialakítása érdekében! Az étkezés, bár boldog idő, de nem játékidő. Figyelemelterelő énekek stb. helyett inkább az étkezéssel összefüggő dolgokat érdemes mondani, röviden, pl. Figyelj, most jön a kanál/pohár; Ez a borsó zöld; Jó ez a banán stb. Így a kommunikáció is megmarad, megjelenik az „asztali beszélgetés” élménye, de a történet mégsem arról szól, hogy arra figyelj, amit énekelek, és közben én szinte titokban belopom a szádba az ételt… A szopás és az új étkezés viszonyát is érdemes meghatározni. Szopás után ugyanis, félig jóllakottan, nem szeretnek új ízt kipróbálni a gyerekek. Az új ételt mindig akkor érdemes kínálni, amikor a gyerek a legéhesebb szokott lenni. Az új étellel kezdi az étkezést, eszik, amennyit eszik, s csak utána lehet pótolni szopással. Ahogy nő az elfogyasztott étel mennyisége, úgy csökken azon étkezésnél a szopás mennyisége. A végén már legfeljebb egy kis csemegének szopik hozzá, majd az is elmarad. Ez az az étkezés szokott lenni, amelyikből majd később az ebéd kialakul. Gyakorlatilag minden egyes szopást ezen a módon lehet lassan-lassan leépíteni, lehetőleg egyszerre csak egyet. Akkor lehet biztonságosan elkezdeni egy másik szopás felváltását, ha egy étkezés már sikeresen és jóízűen zajlik, akár úgy, hogy a végén még van egy kis szopás, akár úgy, hogy már az is elmaradt. Azt azonban nem célszerű bevezetni, hogy próbálkozom, próbálkozom az új étellel, nem megy, akkor majd megszoptatom, aztán újra ugyenez, mert akkor csak az rögzül a gyerekben, hogyha elégszer visszautasítja az új ételt, bármi miatt, akkor majd jön a szopi… Ha már kialakult a kanállal szemben az említett ellenállás, érdemes egy-két hétre felfüggeszteni a kanál használatát, hiszen nem akar az ember egy életre szóló rossz reflexet kialakítani, s így az étkezés örömét rontani. Mint írtam az elején, legyen türelmes és okos. Még egyszer hangsúlyozom, vigyázzon, ne segítsen olyan szokás kialakulásában, amellyel később igen nehéz lesz megküzdeni. Ha nem is gyorsan, de biztosan sikeres lesz előbb-utóbb. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Érzékeny bőrre csak drága kenőcs jó?

Kedves Asszonyom! A száraz bőr sajnos adottság, s akinek száraz a bőre, gyakran sokkal érzékenyebb mindenféle egyéb bőrártalomra is. A hámló, vörös foltok valamiféle allergiára, ekzémára utalnak, ez is nagyon gyakori a különösen száraz bőr esetén. Természetesen jó lenne, tudni, mitől jelennek meg a foltok, de nem mindig sikerül kideríteni. Fiatal csecsemőkorban az sem kizárt, hogy az első foltok a szopós csecsemőnél az anyai tehéntejfogyasztást követően jelennek meg. Utána is gyakori az étel okozta bőrelváltozás, de ha kezdetektől fennáll, nem biztos, hogy az Önök esetében erről van szó. Ami a használt tisztasági szereket illeti, az a tapasztalat, hogy az a jó, amiben nincs sem illatanyag, sem színező. Kizárólag gyógyszertárban készített fürdetőt érdemes használni (ennek Unguentum Emulsificans a neve), és ugyancsak gyógyszertárban előállított hidratáló testápolót (ebből sokféle van, az egyik gyakran használtnak Unguentum Hydrophylici nonionici a neve, ehhez tesz a gyószerész egy kis desztillált vizet, hogy jól lehessen kenni). Ezek a szerek egyáltalán nem drágák, és még olcsóbbak, ha receptre is felírják őket. Ilyen esetekben kerülni kell az öblítőszereket is, hogy a gyermek bőrével érintkező ruhaneműn, ágyneműn stb. ne legyenek vegyszermaradványok. Saját kezét is érdemes sima babaszappannal mosni, hogy amikor megérinti a gyermeket, saját kezéről se kerülhessenek esetleg allergiát okozó vegyszernyomok a kicsi bőrére. A szteroidos kenőcsöt érdemes mindig azokra az időszakokra tartalékolni, amikor különösen csúnya a bőr. Az érzékeny bőr sajnos egész kisgyermekkorban nagy figyelmet és rendszeres bőrgyógyászati kontrollt igényel. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Pöttyös csecsemő

Kedves Erika! Bár az adataimból nyilván látta, hogy nem vagyok bőrgyógyász, mégis elég nagy bátorsággal mondhatom, hogy elvileg lehet ún. meleg-kiütés a kislányka állán, nyakán, mellkasán, arcán, fején. Különösen, ha egyéb tünet – láz, viszeketés, nyűgösség, gennyesedés, hólyagosodás stb. – nem társul hozzá, és a kis apró kiütések jönnek-mennek maguktól, akkor valóban lehet a nagy melegaz ok. Öltöztesse csak annyira, hogy lehetőleg ne izzadjon meg, elég egy kis ujjatlan, vállpántos badi, vagy ha ezt is nehezen tűri, akkor csak a pelenka. Ha izzad, finoman, puhán törülgesse meg, naponta többszöris érdemes hűs vizes ruhával letörülgetni (nem dörzsölni!). Be is lehet hintőporozni a kiütéses részeket. A folyadékbevitelről ne feledkezzék meg! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Mosott pisi

Kedves Asszonyom! Mivel magam nem foglalkozom sem urológiával, sem nephrológiával, azaz sem vizelet, sem veseügyekben nem vagyok különösképpen jártas, ezért válaszomat csak általános tájékoztatásnak vegye, s ha a panaszok továbbra is fennállnak, mindenképpen a speciális szakterület szakértőjét kell felkeresniük. Általában az alábbiakat lehet mondani. A hasfájás lehet, hogy összefügg a vizeletben észlelt eltérésekkel, de legalább annyi esélye van annak is, hogy független azoktól. Így válasszuk mi is ketté a dolgokat, így első megközelítésben. Mitől szokott fájni egy gyermek hasa? Valamiféle ételallergia okozhat visszatérő görcsöket; bélférgesség szokott fel-felbukkanó hasfájással járni; bármiféle felszívódási zavar, székletprobléma okozhat hasi diszkomfortérzést, azaz valami olyan rossz érzést a has környékén, amit minden kisgyermek hasfájásnak nevez. Ha az ember megkérdezi, hol fáj a hasad, általában az egész hasukat szokták körbesimogatni, esetleg a köldök felé mutatnak. De ez csak azt jelzi, hogy bent valami nem jó, s azt orvosnak kell kitapogatni, hogy hol is összpontosul a fájdalom, lent, fent, oldalt, melyik oldalt stb. Fontos az is, hogy milyen a típusa, visszatérő, görcsös, erős, gyorsan múló stb. A hólyaggal összefüggő „hasfájás” a szeméremcsont körüli tájékra összpontosul, s általában konkrétan összefügg a vizelési ingerrel, vizeléssel. A vesével összefüggő fájás igen erős lehet, s általános betegségtünetekkel járhat. Tehát a „hasfájás” okát biztos, hogy minden esetben érdemes kideríteni. (Előfordul, hogy nincs valódi testi ok a fájdalom mögött, de ezt csak akkor mondhatjuk ki, hogyha az összes lehetséges fizikai okot kizártuk. Akkor viszont azon kell elgondolkodni,h oyg vajon mit üzen a gyermek a visszatérő hasfájdalmakkal.) A másik kérdés, hogy mitől adódhatnak az eltérések a vizeletleletben. Egyet azonban érdemes leszögezni: laboratóriumi leletet nem gyógyítunk, hanem csakis gyereket! Tehát a leleteket érdemes a helyükön kezelni, s nem túlértékelni. Vizeletleletnél, különösen kislányoknál, igen gyakori, hogy a nem tiszta mintavétel okozza fehérvérsejtek, nyák, baktériumok jelenlétét a vizeletben, amelyek a hüvelybemenetből kerülnek oda. Ezért a legfontosabb, hogy tiszta legyen a mintavétel: reggeli első vizelés ELŐTT le kell mosni a kislányt, lehetőleg folyó vízzel, előről hátrafelé, hogy a szeméremajkak redői közül és a hüvelybementből is kimossa a langyos folyóvíz az ott éjjel meggyűlt váladékot. Utána a gyermeket félig előrehajolva bili fölé ültetjük, úgy, hogy a popsija félig a levegőben legyen. Pisilésre bíztatjuk, elengedjük az első pár pillanat alatt ürített vizeletet (ez fogja a húgycsövet „kimosni”), majd a vizeletsugár alá tesszük a kiforrázott, szélesebb szájú üveget, felfogjuk az ún. középsugaras, tehát legtisztább vizeletet, majd amikor már kicsit enyhül a sugár ereje, akkor elvesszük az üveget, s a gyermek befejezheti a vizelést. Az utolsó része a vizeletnek már a hólyag alján összegyűlt tartalmat mossa ki, s nem szerencsés, ha ez is belekerül a mintába. A mintavételnek a fent leírt módját szaknyelven mosott, középsugaras vizeletnek nevezik, s ez a legmegbízhatóbb. Ha ebben a vizeletben van sok fehérvérsejt, esetleg visszatérőn vörösvérsejt, akkor nephrológiai kivizsgálás szükséges. Kevés nyák, 1-1 baktérium, kevés laphámsejt belefér a normál leletbe, noha a lemosás és a sterilizált üvegbe történő, gondos, tiszta mintavétel csökkenti a lehetőségét annak, hogy szennyeződjék a vizelet. Ugyanakkor figyelni kell a gyermeket, s ha erős, jókedélyű, jó étvágyú, energikus, jó az arcszíne, ugrál, mozog, teszi a dolgát, akkor a minimális laboratóriumi eltérésnek nem lenne szabad az éeltüket befolyásolni. Talán azt megteheti még, hogy a biztonság kedvéért egy ilyen igen alaposan lemosott, gondosan vett vizeletmintát megnézetnek, s onnan lehet majd tovább indulni. Az feltehetően negatív lesz, azaz semmi komoly aggodalomra okot adó dolgot nem találnak majd benne, s tovább élhetik megszokott életüket. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Gyerm. gyógy. főorv., c. egyet. tanár

Türelem...

Kedves Asszonyom! Bár nem szakterületem a táplálás, úgy gondolom, jobb az óvatosság. Nem azért, mintha a család által gondosan kezelt méhpempő veszélyes lenne, hanem egyszerűen jobb minél később megismertetni a gyermek szervezetét azokkal az anyagokkal, amelyek ismerten gyakorta okoznak allergiás reakciókat. Ezért is javasolják pl. a késői tejbevezetést, az első életévben az eper mellőzését stb. Egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen negatív reakciót kiváltana a méhpempő, de minek provokálni? Ennek a pici lánynak még igen sok ideje lesz megismerkedni vele, nem kellene siettetni. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Csepp, csepp, csepp

Kedves Katalin! Örülök, hogy a kicsi lány máris jobban van. A Béres cseppekkel kapcsolatban, megfelelő tapasztalatok híján, sajnos nem tudok semmit sem mondani. Sose adtam, nem rendeltem, nem szedtem… Javaslom, hogy beszéljen valakivel, aki jobban ismeri ezt a szert. Ami azonban az étkezési problémát illeti, arra érdemes kicsit odafigyelni. Az természetesen előfordulhat, hogy egy gyermek nem szeret egy zöldség- vagy gyümölcsfélét, pl. nem eszi a zöldbabot vagy karfiolt, nem szereti az almát vagy dinnyét stb., de az, hogy a zöldséget és a gyümölcsöt elutasítja, az sajnos nem elfogadható. Ilyenkor nem árt egy kis következetesség: kiteszi az embert azt az ételt, amit arra az étkezésre szánt, és a gyermek vagy megeszi, vagy nem. De ha nem ette meg, akkor sincs szidás, könyörgés, bíztatás, példálózás, hanem egyszerűen egészségére kívánva az étkezést, elveszi előle az ember. A trükk az, hogy a következő szabályos étkezésig azonban nincs semmi: sem ropi, sem Turórudi, sem pudingocska, sem jégkrémecske stb. A mi gyerekeink szinte soha nem éhesek, mert mindig kapnak valamit, ahelyett, amit nem ettek meg… Gondolja át, hogy valóban mindent megpróbál-e ebben az ügyben! A vitaminok nem helyettesítik a normál étkezést, viszont elég rossz modellt állítanak a gyermekek elé azzal, hogy korán beléjük nevelik, hogy csak bizonyos cseppek, gyógyszerek, pasztillák stb. állandó szedésével őrizhetik meg az egészségüket. Az ilyen gyermek kamasz- és felnőttkorában is könnyebben nyúl gyógyszerhez. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Adjam, ne adjam...

Kedves Katalin! Elnézést, hogy nem azonnal válszoltam, de külföldön voltam és onnan kicsit nehézkesebb. Levelében három problémakörre utal, ha jól értettem. Az első, hogy a kislány, annak ellenére, hogy 5 éves, nehezen szokta meg egészségileg a közösséget. A jelenség sajnos nem ritka: az egy hét az oviban – két hét otthon nagyon is jól ismert. Kétségtelen, hogy egy ötéves gyermeknél már kicsit jobb ellenállóképességre számít az ember, dehát minden gyermek különbözik. Ha a betegségek között és ellenére szépen fejlődik, jókedvű és aktív, akkor csak remélni tudja az ember, hogy valóban megszokja az adott közösség vírusait-baktériumait, és majd csak ritkulnak a fertőzések. Ha ez azonban attól lenne, hogy az immunrendszerével valami nincs rendben, az alapos kivizsgálások, amelyekről beszámolt, minden bizonnyal jeleztek volna valamit. Az említett második probléma a jelenlegi betegségre vonatkozik, amely magas lázzal és gyulladásra utaló laboratóriumi leletekkel járt. Arra a kérdésre, hogy szedjen-e és milyen anitbiotikumot, jószívvel nem válaszolhatok, hiszen nem láttam a gyermeket. Ilyen esetekben mindenesetre érdemes végigcsinálni a kezelőorvos által javasolt kúrát: ha az első gyógyszer nem tudta megfogni a betegséget, csak kicsit csillapította, a második, erősebb, hosszabb, alaposabb kúra talán teljesen meg is szünteti. A további kivizsgálásra akkor van szükség, ha ezen második, gondosan megválasztott antibiotikummal, kellő ideig végzett kezelés után is igen hamar visszatérnek a magas lázak. Egy következő, harmadik kúrát azonban kizárólag tenyésztés alapján, célzottan érdemes elkezdeni, ha netán mégis szükségessé válna. Harmadik kérdése az esetleges férgességre vonatkozik. Igazság szerint nem láttam még olyan esetet, ahol a háziállattól szerzett férgesség ennyire heves tünetekkel járna. A bélférgesség rendszerint nem akut lázas betegség formájában jelentkezik, az legfeljebb olyan súlyos komplikációk esetében alakul ki, ami a mi éghajlati és higiénés viszonyaink között nem szokványos. Ha aggódik, egy féregpete vizsgálatot mindig lehet végeztetni a székletből, s ha találnak féregpetét, igen könnyen és gyorsan meg lehet tőle szabadulni. Akkor azonban a család minden tagjánál érdemes a féreghajtást elvégezni. Remélem, mire soraimat megkapja, kislánya már sokkal-sokkal jobban van! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Szoptatás alatt

Kedves Asszonyom! Levele kézhezvétele után azonnal jeleztem a szerkesztőségnek, hogy szívsekedjenek a téma szakértőjéhez továbbítani azt. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Hányan lubickoljunk egy kádban?

Kedves Krisztina! Az Ön legnagyobb szerencséjére kérdése nem tartozik azon témák közé, amelyek az én szakterületemet alkotják: magam ugyanis elsősorban fogyatékos gyermekek gondjaival foglalkozom. Így csak nagyon röviden válaszolok, a saját gondolataim és tapasztalataim alapján, de bátorítom, hogy ha nem ért vele egyet, nyugodtan gyűjtsön össze még jó néhány véleményt! A családon belüli meztelenség megítélése teljesen egyedi: minden családban más. Van, ahol mindenki meztelenül jár, és együtt nudiznak a strandon, van, ahol még a pizsama fölé is köpenyt vesznek. A két végpont közötti skála minden pontján található egy-egy családra jellemző viselkedési mód. Ez a kérdés egyik oldala. Tehát, ha Önöknél a meztelenség természetes része a mindennapoknak, akkor ebből a szempontból az együttfürdés nem okoz gondot. A másik szempont inkább higiénés természetű. Akkor lehet egy csecsemővel közös vízben lubickolni, ha a felnőtt partner biztonságosan egészséges: nincs sem bőrelváltozása (pattanás, kiütés, seb, horzsolás, gennyes körömgyulladás stb.), sem húgyúti (pl. hólyaghurut), sem nőgyógyászati fertőzése, sem semmi egyéb esetleg fertőző állapota (pl. hasmenés). Kiscsecsemőknél tehát, éppen a nehezen felismerhető/kivédhető fertőzésveszély miatt, nem nagyon szokták a mosdatás ezen módját javasolni. Ha mégis a közös füdés mellett döntenek, akkor majd figyelni kell rá, hogy hány éves korig folytatják. Vannak bizonyos életkorok, amelyek után nem célszerű anya-fia, ill. apa-lánya együtt fürdése. Ha a közös fürdés ellen döntenek, akkor arra a rövid időre, míg meg nem tanul önállóan ülni a fiúcska, tegyenek a kádba nagy, felfújható vízijátékot (csónak, teknős, kacsa stb.) és azzal támasszák meg. Ilyenkor a fürdés inkább csak egy gyors lemosást jelent, pár hét-hónap múlva azonban bőségesen lehet majd pótolni a most megrövidített pancsolást. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Gyerm. gy. főorv., c. egyet. tanár

A kosaras válogatott legújabb tagja...

Kedves Zsera! Egy csecsemő testméretei alakulásában sok tényező játszik szerepet, mint amilyen például a magzati fejlődés, a táplálás, emésztés-anyagcsere stb. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a gyermek a fogantatás pillanatától meghatározott genetikai adottságokkal rendelkezik: van anyja, apja, és persze két nagyanyja, két nagyapja is, de nemcsak a tőlük örökölt, hanem a még távolabbi és régebbi vérrokonoktól is hordozhat genetikai üzeneteket! Ha Önt aggasztja a hossz, nézzen kicsit körül a családban: nincs-e valaki, aki a szokásosnál kicsit nyúlánkabb termetű, nincs-e valaki, akit úgy emlegetnek, hogy tudjátok, az a hosszú… Ha nem talál ilyen magas embert a családban, akkor gondoljon arra is, hogy a gyermekek fejlődése soha nem egyenletes. A különböző funkciók, méretek, sajátosságok mintegy lépcsőzetesen alakulnak: előbb az egyik szalad meg, azután utoléri a másik, akkor a harmadik kicsit lemarad, előretör a negyedik, majd megint az első és így tovább. Tehát lehet, hogy az Ön kisfiánál most a hossznövekedés szaladt előre, ezután majd megáll kis időre, s utána újból folytatódik a növés. Bármi is legyen az ok, azt tartsa szem előtt, amit saját maga leírt. Van egy jó étvágyú, ügyesen mozgó, egészséges, harmonikusan fejlődő kisfia: miért is rontaná el az örömét fölösleges aggódással? Elegendő, ha odafigyelnek rá, s ez, amint írta, meg is történik gyermekorvosukkal együttműködésben. További sok örömöt kívánok a kicsihez! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

Ha zöldet kakál...

Kedves Asszonyom! Bár nem a táplálás területével foglalkozom, nyilván lenne ötletem arról, hogy mitől lehet zöld a csecsemő széklete, s másik véleményem arról, hogy vajon mitől bűzös, mégis inkább két javaslatom van. Vagy kérdezze meg ugyanezen a honlapon a táplálási és/vagy gastroenterológiai szakértőt, vagy menjen vissza a háziorvosukhoz azzal, hogy nem enyhült a tünet. A jó válaszhoz lényegesen többet kellene tudni, de elsősorban látni kellene a gyereket!! Ha ugyanis anyatejes a csecsemő, akkor a zöld szín rendszerint azt jelenti, hogy kevés kalória jut be, de ha tápszeres vagy kiegészítést kap a szopás mellé, akkor már nem egyértelmű a helyzet. A székletet illetően is az a helyzet, hogy ha anyatejes, akkor nem szokott bűzös lenni, ha viszont tápszeren van, elképzelhető, hogy rosszul emészti a tápszervben lévő tejet, illetve érzékeny annak valamely összetevőjére. De a lényeg mégis a csecsemő, akit a gyermekorvos közvetlenül lát, megfigyel: észleli, hogy gyarapodik-e vagy áll a súlya, milyen eleven a mozgása, a saját szemével észleli, hogy mennyire zöld a zöld, megszagolja, hogy mennyire büdös az a büdös... Tehát érdemes volna megint felkeresni a saját háziorvost, mutatóba vinni székletes pelenkát és alaposan átbeszélni, hogy mit eszik ez a gyermek. Kiegészítő vizsgálatokra csak akkor lehet szükség, ha változatlan észlelet mellett megáll a súlygyarapodás, rosszkedvű lesz a gyerek, fonnyad a bőre, nem kalimpál energikusan, azaz nem úgy viselkedik, ahogy azt az ember egy csecsemőtől várná... Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

A veszélyesen bújó cica...

Kedves Asszonyom! Két kérdést tett fel: az egyik a gyermek mozgásfejlődésére, a másik kedves cicájával kapcsolatos. Biztos sokat hallotta az elsőre adott választ: nem ítélhető meg levélben, hogy egy héthónapos csecsemőnélaz oldalrafordulás elegendő-e vagy kevés... Szívem szerint azt mondanám, teljesen mindegy, hogy emellett még csippentget és fújdogál-e, hiszen higgye el, hogy mindig csakis a teljes gyermek, valamennyi, testi-lelki-szellemi-szociális készségtárának ismeretében dönthetünka rról, hogy egy-egy részfunkció elég-e, kevés-e, aggasztóan lassú-e vagy nem érdemes vele foglalkozni. Egy átlagosan fejlődő, jó kedélyű, jól evő, jól alvó, a környezetére kíváncsi, hangocskákat adó, játékokkal manipuláló , héthónapos kisgyermeknél biztos nincs ok aggodalomra. Mozog a saját ritmusa szerint, kidolgozza szépen az izmait, megerősíti őket annyira, hogy azután szép sorban követhessék egymást a mozgásfejlődés állomásai. Szigorúan az ő egyéni ütemében, ami nem biztos, hogy megegyezik a játszótéren látható többi gyerekével. A problémátlanul fejlődő gyermekeknél türelem kell, figyelem, gondos szeretet: ha ez megvan, akkor úgyis észreveszik, hogyha valódi gond akad. Ami pedig a cicát illeti, nem hallottam róla, hogy csecsemő megfulladt volna azért, mert egy cica ráfeküdt. Ennél sokkal aggályosabb a gyakori macskaszőr allergia, ami könnyen kialakulhat, hisz a cica mindenen, szőnyegen, fotelen, függönyön otthagyja a szőrét. Egész biztos egyetlen percre sem hagynám, hogy a cica kettesben legyen egy csecsemővel. Felügyelet mellett igen, egyedül nem. Egyik sem képes vigyázni a másikra... A kisgyereket később meg lehet tanítani arra, hogy mit szabad egy cicával és mit nem, de ebben a korban a kicsi még nem tudja, hogy ha ő meghúzza azt az izgalmasan tekergő farkat, akkor a legkedvesebb cica is azonnal megkarmolja. Tehát az a válaszom, hogy a macskát haza lehet vinni, de: a gyerek hálószobájába sose mehet be, felügyelet nélkül soha nem maradhat a kicsivel és ha az allergia legkisebb jele is mutatkozik, akkor sajnos a cicának át kell szoknia szobacicából kerti cicának, ha erre van lehetőség. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

Kismama

Sajnos, a kérdésre válaszolni nem tudok, a probléma nem ahhoz a területhez tartozik, amelyben jártas vagyok. Erre inkább egy neonatológus tudna válaszolni. Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főorv., c. egyetemi tanár

Fejlődés

Kedves Asszonyom! Először is hadd kezdjem azzal a válaszomat, hogy nem biztos, hogy a védőnő nem áll Ön mellett, inkább attól tartok, nem rendelkezik elég tudással és tapasztalattal a nem átlagos fejlődésmenetet illetően. Épp nem olyan rég tartottam továbbképzést védőnőknek és hihetetlenül hálásak voltak, mert azt mondták, egyszerűen nincs módjuk ismereteket szerezni a megváltozott fejlődésű gyermekekkel kapcsolatban. Bár nem írta, hgy milyen súllyal született a kisfia, de a 29. hét valóban nagyon korai, hisz a gyermeknek még min. 10 hét érésre lett volna szüksége. Azt sem tudom, hogy a születés utáni időszakot hogyan vészelte át: egyszerűen csak kicsike volt és meg kellett tanulnia élni, lélegezni, táplálkozni stb., vagy meg kellett küzdenie a különböző, ilyenkor szokásos szövődményekkel is. De bárhogyan is történt, az ilyen gyermekek fejlődése lényegesen lassúbb az átlagosnál. Mint ahogy a súlyuk is csak pár hónapos korra éri el az átlagos születési súlyt, úgy a mozgás- és beszédfejlődés terén is rendszeresen tapasztalunk hol kisebb, hol nagyobb késedelmet. Ha Ön a gyermekkel a megfelelő fejlesztésekre jár, ne legyen elkeseredve, mert akkor már jó úton vannak. Nem tudom, van-e a lakóhelyük közelében korai fejlesztő központ, ha van, és még nem keresték fel, az mindenképpen javasolható, hiszen ezekben nem egyszerűen egy-egy megkésett funkciót igyekeznek kialakítani, hanem komplex módon mérik fel a gyermek állapotát és annak megfelelően választják ki a szükséges terápiás formákat. Ezekben a központokban a legkülönfélébb mozgásfejlesztő szakemberek, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok, erre szakosodott gyermekorvosok dolgoznak, akik igen pontosan meg tudják ítélni, hogy a gyermek hol tart és mire van szüksége ahhoz, hogy továbbléphessen. Soha ne hasonlítsa kisfiát a többi gyerekhez, barátnői, rokonai, szomszédai gyerekeihez, mert ő más: neki a saját útját kell járnia, s nekünk egyetlen feladatunk, hogy ehhez biztosítsuk a megfelelő segítséget. Saját tapasztalatom szerint, ha a gyermeknek valóban nincs más baja, csak a koraszülöttség lassítja a fejlődést, tehát nincs kifejezett fejlődési eltérése (pl. a születés körüli időkben esetleg elszenvedett egyéb károsodás, genetikai ártalom, egyéb alapbetegség), akkor ezek a gyermekek lényegében 6-7 éves korukra érik utol a kortársakat, azonban bizonyos területeken 10-12 éves korig is érzékelhetők enyhébb problémák. Mint javasoltam, mindenképpen érdemes egy korai fejlesztő központ felkeresése, ahol az Önt emésztő kérdésekre, a gyermek ismeretében, konkrét válaszokat kaphat. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főorv., c. egyetemi tanár

Nyelvnyújtogatás, vízivás

Kedves Asszonyom! Nyilván az unalomig gyakran hallotta, hogy gyermekről, különösen kiscsecsemőről a távolból semmit nem lehet, nem szabad mondani, hiszen az alapszabály az, hogy a gyermeknek nem egyes szerveit, funkcióit ítéljük meg, hanem mindig önmagát, teljes fizikai, szellemi, érzelmi, szociális valójában. Tehát bármit is mond a tanácsadó, mégakkora tapasztalattal is a háta mögött, az nem az Ön kisfiára vonatkozik, hanem arra a sok-sok kisgyermekre, akit már valójában látott az adott szakember. Ilyen tapasztalatok alapján a következőket mondhatom. Semmilyen tünet, semmilyen jelenség nem értékelhető önmagában. A nyelvöltögetés megítélése attól függ, hogy mi minden társul hozzá. Ha adott egy jó étvágyú, ügyesen szopó, figyelmes 10 hetes csecsemő, akinek jó az alvási-ébrenléti ritmusa, nem sír sem túl sokat, sem túl keveset, elevenen rugdalózik, izmai nem túl feszesek, nem túl lazák, karban ügyesen megtartja magát, kedves hangocskákat ad, szemkontaktust lehet vele teremteni, arca átlagosan harmonikus kisbabaarc, akkor az ember csak megjegyzi, hogy van egy ilyen szokása és figyelemmel – esetleg fotókkal– követi, hogy az hogyan alakul. Ha a nyelvöltögetéshez egy csomó másik apró kis tünet is társul , ami nyilván nem kerüli el egy jószemű gyermekorvos figyelmét (pl. túl nagy, vaskos nyelv, aluszékonyság, szinte pikkelyesen száraz bőr, mozgáshiány, „rongybaba”-szerű lazaság, furcsa arcvonások stb.), akkor természetesen utána kell nézni a dolognak és bizonyos vizsgálatokkal kizárni a háttérben esetleg megbúvó problémákat. Ami az ivást illeti, egyéni és családi igények és szokások határozzák meg. Vannak emberek, akik szívesen és sokat isznak és vannak, akik alig képesek magukba erőltetni napi néhány pohár folyadékot. A legjobb a természetes érzésekre hagyatkozni, hiszen az ember szervezete, amíg egyensúlyát fel nem borítják, igen józanul jelzi az éhséget és szomjúságot. Ezt teszi a csecsemő is, csak nála az a legfontosabb, hogy az ember megtanulja jól leolvasni a jelzéseit. Ugyanúgy, ahogy nem minden sírás jelent éhséget, a nyelv nyújtogatása sem feltétlenül a szomjúság jele. Tápszer adásakor azonban nem ritka, hogy a csecsemő saját szervezete mintegy „sűrűnek” érzi a tápszert és ezért szívesen fogyaszt utána vizet. Evés után azonban, amikor, feltehetően 150-200 ml-t már elfogyasztott a gyermek, kicsit soknak tűnik a 75 ml. Elvileg természetesen egy szomjas csecsemő annyit iszik, amennyit akar, legfeljebb kipisili, de azért itt is érdemes a józan megfigyelésekre hagyatkozni: melyik étkezés után kívánja a legtöbb folyadékot; van-e különbség a tápszeres és anyatejes táplálás utáni vízigényben; mindegyik tápszer után ugyanannyira szomjas-e vagy csak bizonyos tápszerek után; nem fordulhat-e elő, hogy nem jó a hígítás, véletlenül kevesebb folyadékban hígítják a tápszert; mi történik, ha gyakrabban adnak neki inni, pl. két étkezés között is megkínálják vízzel, de csak kisebb mennyiségekkel (30-50 ml). Ha az ember igen aprólékosan kitanulja a csecsemő szokásait, előbb-utóbb kialakul egy kép az evés-ivási sajátosságairól. Ami pedig magát a vizet illeti, a forralt víz, ha nem cukrozzák, nem okozhat gondot józan mennyiségben: nem hízlal, nem veszi el az étvágyat, főleg ha evés után adják, s mint írtam, legfeljebb kipisili a fölösleget. Ugyanakkor, mint semmi másra, a vízre sem célszerű rászoktatni abban a formában, hogy ha bármilyen probléma, nyikkanás, nyűgösség adódik, rögtön elő a vizet. Az ésszerű mennyiségi és alkalmazási határokat mindig jó megtartani. Hogy a védőnő és a gyermekorvos miért nem javasolja a vizet, nem tudhatom, talán kérdezzen rá! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főo. c. egyet. tanár