1974-ben végeztem el az egyetemet. Utána egy vidéki kórház gyermekosztályán, majd mintegy 20 éven keresztül a Semmelweis egyetem II. sz. gyermekklinikáján dolgoztam. Ennek az időnek jelentős részét töltöttem daganatos és vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekek gyógyításával. Egyetemi adjunktusként jöttem el a klinikáról, majd némi vargabetű után házi gyermekorvosi praxist kezdtem és profilomat sok hagyományos gyógymóddal bővítettem.
Ars poeticám: A természet tud gyógyítani és mi alázattal, és korszerű tudással tudunk segíteni ebben.
Érdemes-e beadatni a rotavírus elleni védőoltást? Mikor aktuális az agyhártyagyulladás elleni védőoltást? Milyen következménye lehet annak, ha mégsem kérjük a bárányhimlő elleni oltást? Gyermekorvos szakértőnk a szabadon választható csecsemőkori és gyermekkori oltásokat ismerteti.
Le szabad-e nyalni a cumit, ha az leesik a földre? Baj-e ha a baba egyfolytában cumizik? Cumit adjunk vagy ujjacskára szoktassuk a kisbabát? Mikor vegyük el a cumit a gyerektől? Gyermekgyógyász szakértőnk tanácsai cumiról, cumizási szokásokról.
A nyári közellenség. Igen sokat hallunk a kullancs csípés veszélyeiről, védőoltásról, fertőzésekről. Sokszor merül fel kérdés: mit tegyünk? Ehhez adok néhány mankót a szakmai elvek alapján.
A szép idő megérkeztével fölszabadulunk a tél hidege és a tavaszi fáradtság nyomása alól. Gyakran azt hisszük, hogy most már mindent lehet. Persze sok mindent igen. Így például lehet enni a sok jó friss, magyar zöldséget és gyümölcsöt. Végre nem mirelitet, konzervet, vagy drága, de íztelen importárut kell fogyasztani.
Az influenza mellett most a legtöbb kis beteg hányással, hasmenéssel járó fertőzéssel küszködik. Hogy ilyenkor mivel segíthetünk? Amikor mi is ezzel a problémával kerültünk szembe, szakértőnktől, dr. Somló Páltól kértünk segítséget.
Születés után a szájon át kerül a táplálék a szervezetbe, amely végig halad a gyomor-bél csatornán. A táplálkozás magzati korban a méhlepényen, a véren keresztül történt, így az addig érintetlen szervnek új feladatokkal kell megbirkóznia.
Az őszi „szezonális betegségek” a természet ritmusával összhangban jelentkeznek: a nyár melegét és kiáradó bőségét, az állandó napfényt követően a természetben megkezdődik a befelé fordulás: a napos órák száma csökken és megkezdődik a felkészülés a télre.
Alig ért véget a nyár, a rendelőben sorra megjelennek a náthás, lázas, néha hányós, hasmenéses betegek. A tömegkommunikációban folyamatos híradást kapunk arról, hogy már megint súlyos influenzajárvány várható, amely megelőzésére újfajta összetételű oltóanyag került előállításra. Tavaly is a fejünk fölött lógott „Damoklész kardja”, de szerencsére megúsztuk súlyosabb járvány nélkül.
A kórházból hazaérve számtalan kérdés, kétség van a szülőkben, főként, ha első gyermeküket tartják kezükben. Eddig megoldott volt a baba táplálása, a megfelelő hőmérséklet biztosítása, de a világra jötte után az új környezethez alkalmazkodnia kell. A megváltozott körülmények hozzáigazításáról pedig nekünk, szülőknek kell gondoskodnunk.
A fitymaszűkület a kisfiús anyukák rémálma. Megmagyarázni szegény síró, kétségbeesett gyermeküknek, hogy a fájdalmas esti procedúra az ő érdekükben történik… S látni, hogy a kisgyerek szenved és nem érti, hogy az anyukája, aki annyira szereti, miért okoz neki fájdalmat… Vajon mindez megelőzhető lenne? Mit tehetünk ellene? Dr. Somló Pál gyermekorvos cikkéből kiderül
A gyakori felső légúti gyulladás, tüszős mandulák, a folyton kiújuló középfülgyulladás krónikussá válása esetén a gyermekorvos gyakran a műtétben látja az egyetlen megoldást. Dr. Somló Pál gyermekorvos cikkéből kiderül, hogy megelőzhető lenne a probléma, mit lehetne tenni, hogy elkerüljük a műtétet és hogy melyek azok az esetek, amikor valóban muszáj eltávolítani a mandulákat?!
A család és az újszülött életének fontos része a fürdetés. Ügyeljünk rá, hogy mindig játékos keretek között történjen. A csecsemőt mindig biztos kézzel tartsuk, hogy ne féljen a vízben. A fürdetés több szakaszból áll, nem csak abból, hogy vízbe tesszük és megmossuk.
Gyakran csak legyintünk, hiszen ez csak nátha. Holott ez az ártalmatlannak hitt betegség számtalan komolyabb probléma alapja és kiinduló pontja. Egy kis odafigyeléssel sok szövődményt megelőzhetünk, ne hanyagoljuk hát el!
Az újszülöttnek nagyon fontos, hogy szabott napirendje legyen. A baba születésétől fogva alakítsunk ki rendszerességet a kis jövevény körül. A napirend meghatározását bizonyos határok között rábízhatjuk a csecsemőre. Állandó programként kell beiktatni az újszülött életébe a játékot, foglalkozást és a fürdetést.
Minden ember, minden család életében nagy öröm, izgalom - és néha egy kis szorongás - a legifjabb jövevény, a gyermek érkezése. Sok helyről és sokféle tanácsot adunk és kapunk, holott minden gyermek más és minden egyes család is különbözik a másiktól.
Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.
Kérdések - Válaszok
Oldalak:
409. kérdés
Szilagyi E. 1:19:20 2012-11-06
Tisztelt Dr.Ur!
Nagyon szepen koszonom a valaszat,elnezest,hogy kicsit rendszertelenul irtam,probaltam gyorsan osszeszedni a gondolataim,amig a kislanyom aludt,mert ugyebar csak felora a nappali alvas.....:(
Itt Spanyolorszagban ijezgetnek,hogy nem jo ha nem iszik 500 ml tapszert naponta,halat kene ennie 3 x egy heten,es 8 utan koltsem fel es vacsorara kapjon meg egy adag fozeleket,ne csak delben....ha en koltom fel,az neki nagyon rosz,csak sir,nyugos,ideges,nem alszik visza orakat ja es nem is eszik ...igy hat hagyom aludni,es ha nem ebred fel akkor cumi alvas kozben,erre is azt mondtak,hogy nagyon rosz mert megfulladhat....es a bolti bebipapi sem jo mert majd 5eves koraban is azt kerheti(de szerintem ez tulzas...).Roszat csinalok neki ha boltit kap?igaz,hogy o azt kene pontosan egye mint mi felnottek?hat a poharat nem sikerult meg sehogysem.......ragja a muanyag poharat,nem iszik.Olvastam a valaszban,hogy a kanalazas nehezebb mint a cumizas,nekem biztos vagy a kicsinek is ?Nagyon koszonom a valaszt es megnyugtatott a Dr.Ur kicsit :) koszonom!Itt tuloznak kicsit a gyerekorvosok,ezt vettem eszre...Koszonom elore is.Udv Spanyolorszagbol.Tisztelettel,Sz.E.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
408. kérdés
Szilagyi E. 2:06:51 2012-11-05
Tisztelt Dr.Ur.Spanyolo.-ban elek.Az etetessel szeretnek par kerdest feltenni...nem tudom,hogy jol csinalom-e...:( elosozr is a tapszert cumisuvegbol nem keri,vagy a tappszer izere unt ra vagy rajott konnyebb ha en kanalozm neki,mert ha a tapszert jo surure csinalom zabpehejjel v gabonapehellyel azt bezeg megeszi kiskanallal.Csak almaban ha alsizk akkor kiszivja a 180 ml is...Nestle nidina 2est kap...azt hiszem Magyaro.ez a Nan...ha jol tudom...Szoval igy eszik akis draga.reggel7 vagy 8,vagy 8.30kor (mikor hogy)kor kel,eddig tapszer volt a reggeli de 1hete kb nem kel igy zabpehejjel eszi ,esetleg egy kis joghurtal izesitem,aztan 11-12kozott a husos fozelek,ami nestle,mert amit en csinalok nem kel neki,ha kicsit surubb mar oklondozik tole,nem olyan kremes allagu mint amit megveszunk,es csa k azt hajlando elfogadni de abbol 200grot is megeszik,neha utana egy pici joghurt deszertnek,3kor du eddig tapszer volt de mivel nem keri ezert megint a jo suru tejpep 120ml tejbol,aztan6kor jo sok gyumolcs ,2-3 kekszel ezt pepistem es mind megeszi utana pici danonino joghurtot is.aztan8fel elalszik,mivel eges znap csak felorat alszik kint mig setalunk es este 8 kor veg van,nagyon faradt.na most ha felkel 9 fele akkor kap meg fozeleket mert tapszer ugey nem kel ha nem kel fel,akkor almaban megisza szepen a tapszert.Ez igy nagyon rosz?baj az ha a bebipapit veszem neki?10honapos meg egy foga sincs,remelem ha les zmar fogacskaja szilradabb ennivalot is csinalhatok,adhatok neki.Koszonom elore is a valaszat.Udvozlettel,SZilagyi Erzsebet
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-11-06 17:40:57
Étkezés
Kedves Anyuka!
Próbáltam kihámozni egy rendszert az étkezés leírásából. Magam részéről úgy gondolom, hogy a leírt vegyes étrend nem rossz. A tápszerrel nincs semmi baj, ha nem akarja cumiból, akkor a pohár még jobb lenne. (A kanalazás, poharazás nehezebb, mint a cumizás.)
A fogacska majd kijön, de az összefüggő fogazat, azaz a 6-8 összefüggő fogsor kialakulása előtt nem nagyon erőltetném a szilárd ételt, maximum valami kifli vagy piskóta, amit a nyál is fölold.
Az alvás este 8-tól kitűnő. Esetleg a napnak lenne olyan időszaka, amelyben szívesebben aludna. Az étkezésre visszatérve, amennyiben a súly fejlődése megfelelő, akkor jó ez a rendszer.
Remélem választ adtam kérdéseire.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
407. kérdés
petot30 8:32:06 2012-10-15
Üdvözlöm.
Kislányom most kezdte az óvódát,májusban volt 3 éves.Azt szeretném megkérdezni,hogy beadassam-e neki az influenza elleni védöoltást a közösség miatt? Minden oltást megkapott,bárányhimlőt,gennyes agyhártyagyulladás stb.Sokan mondják,hogy érdemes lenne.Ha igen,mikor adassam be,hogy megfelelö legyen a védettség? Igaz folyamatossan náthás,hol jobban hol kevésbé.
Köszönöm válaszát.
Timea
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-10-29 13:43:47
Védőoltás.
Kedves Anyuka!
A gyermekeknek is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. Most érkeztek meg az ÁNTSZ-hez a gyermekeknek adhatók, most érdemes kérni a házi gyermekorvostól.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
406. kérdés
evi84 7:16:54 2012-10-12
Tisztelt Doktor úr!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni!Kisfiam 2 éves és székletproblémával küzdünk hónapok óta,elmentünk orvoshoz és a cikkben említett összes dolgot kipróbáltuk de sajnos semmi!Fogzáskor nagyon erős volt a széklete és kicsípte a popsiját hiába azonnal tisztába tettem.Azóta visszatartja a székletét!hogyan lehetne arra rávenni,hogy kinyomja és nem fog fájni neki!
Köszönettel:
Guba Éva
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-10-29 13:40:09
Széklet ürítés
Kedves Anyuka!
Ezt a kérdést trenírozással lehetne megoldani. Ehhez a szokásos székletürítési időben pl. Glycerin kúppal, esetleg beöntéssel lehetne trenírozni, azzal párhuzamosan, hogy valamely nem felszívódó, un. ozmótikus hashajtót alkalmazni, amelytől puhább a széklete. Nem utolsó sorban az étrend megfelelő rosttartalma lényeges.
Remélem ez megoldja a problémát.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
405. kérdés
fintaerika 2:24:40 2012-10-11
Jo napot. Kisfiam 4 honapos... meg van hulve es eves kozben tepkedi a jobb fulet... Lehetseges hogy a valadek atment a fulere es azert tepkedi meg piszkalja... vagy csak ugy erdekes neki hogy van fule... megnyomkodtam neki a fule mellett nem faj neki... attol meg lehetseges? Elore is koszonom a valaszat
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-10-29 13:29:51
Fültépés.
Kedves Anyuka!
Náthásság esetén a fülkürt működése zavart szenvedhet. Ez is lehet oka, a következményes nyomásváltozás miatt, a fültépésnek. Sok kicsi akkor is tépi a fülét, mert fáradt, stb.
A nátháját kell rendezni és akkor valószínüleg megszűnik az esetleges fülkürt probléma.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
404. kérdés
melcsi81 0:51:13 2012-10-04
Tisztelt Doktor úr!
Szeretnék segítséget kapni egy fontos ügyben: A helyi bölcsődébe óriási problémát és aggodalmat okoz a szülőknek, hogy jár ide egy 3 éves gyermek, aki Hepatitis C hordozó, ráadásul eléggé agresszív viselkedésű. Ez abban nyilvánul meg leginkább, hogy erőteljesen, gyakran harap. Adatvédelmi okokból eddig senki sem tudta, hogy a gyermek beteg, de ez most valahogy kiderült...
Mit lehet tenni? El lehet-e tiltani valamilyen módon a gyereket a közösségtől? Mit lehet tenni a viselkedésével kapcsolatban? (Itt jegyzem meg, hogy hivatásos nevelőszülőnél van a gyermek, nem értek hozzá, ezért kérdezem, hogy ilyenkor egyébként járhat egyáltalán Bölcsődébe? )
Válaszát köszönöm előre is!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-10-29 13:19:22
Hepatitis C
Kedves Anyuka!
Sajnos ez egy olyan probléma, amelyet a bölcsőde orvosa, ill. a bölcsőde vezetője hivatott emgoldani. Így távolról nem lenne szerencsés beleszólni.
Sajnálom, hogy nem tudok segíteni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
403. kérdés
katus.kovacs 5:34:40 2012-10-02
Hozzátáplálással kapcsolatos problémával fordulok Önhöz. A kislányom 6 és fél hónapos. 6 hónapig kizárólag anyatejet kapott. Elkezdtük a hozzátáplálást, de nem hajlandó kinyitni a száját. Ha bármit sikerül bevarázsolnom a szájába, azt megeszi, az új ízekkel láthatólag nincs baja. Viszont utálja, ha várom a kanállal (mese, vers, ének, mondóka, játék, minden jelen van), hogy nyílik-e a szája. A szeme láttára fejtem anyatejet a kanálba, az sem kellett. Rögtön utána viszont szívesen szopott. Magát a kanalat (mint minden más tárgyat) szívesen teszi a szájába, tehát gyanítom, hogy nem a kanalat utasítja el. Máskor sem szereti, ha az arcához érek, ez lehet a probléma. Mit tanácsol? Köszönöm előre is, mert már kezdek kiborulni.
Tisztelettel, Kovács Katalin
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-10-02 17:34:35
Etetés.
Kedves Anyuka! Kedves Kovács Katalin!
Az ön által elmondottakra én azt szoktam mondani, hogy a kicsi okos. Okos, mert tudja, hogy a legjobb táplálék számára az anyatej. Nem kellene izgatnia magát. Ha a kicsi anyatejet akar (ha még van elegendő) akkor semmi baj, egye. Majd megjön a kedve egyéb ételekre. Nem kell a kanalat eröltetni, fog majd vele enni. Nagyon jó pohár is, esetleg cumis üveg.
Én nem csinálnék gondot belőle. Nem kell eröltetni a "tötltöttkáposztát" egyenlőre.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
402. kérdés
b.erika 2:54:05 2012-09-18
Tisztelt Doktor úr! A segítségét szeretném kérni, mivel kételyeim vannak, hogy szükséges-e antibiotikummal terhelni 11 hónapos kisfiam kis szervezetét. Csütörtök éjjel kezdődött nála 38,5 C láz ami tartott szombat éjjelig.Aznap híg széklet, utána hasmenés fordult elő, hörgés, szombaton rekedtség, éjjelente csúnya köhögés. Szombaton bevittük az ügyeletre, ott felírtak neki Calcium szirupot, Fenistil cseppeket, Hylak forte cseppeket, Smecta port. Azt mondták vírusos fertőzés,nem szükséges antibiotikum. A gyermekorvosunk viszont felírta a Megamox Duo-t és Rectodelt kúpot. Nem szeretném feleslegesen beadni neki ha nem muszáj, Ön szerint kihagyható?
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-09-20 15:39:36
Antibiotikum
Kedves Anyuka!
Először is előre bocsátanám, hogy nem szeretem látatlanban kritizálni kollégák döntését. Azonban a leírtak alapján én sem érzem szükségesnek az antibiotikum adását. Sokkal inkább azt gondolnám, hogy ez egy megfázás, amelyet inkább orrszívással, inhalálással, sós vizes orrcseppel kellene kezelni. Az oldott köhögés érdekében pl. Fluimucilt adnék.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
401. kérdés
hajni107 0:10:39 2012-08-23
Tisztelt Doktor Úr! Kutacs-kérdéssel fordulok Önhöz. Kislányom születésekor fejkörfogata 34/36 cm volt, már akkor is mondták hogy kisebb a kutacsa az átlagnál. Most 4hónapos múlt, jelenleg 39/41 cm-t mért a védőnő. Egyébként 66 cm és 6700g. A gyerekorvos azt mondta hogy csökkentsük a D-vitamint, nehogy idő előtt bezáródjon neki, azt mondta csak egy ujjnyi a nagy kutacsa. Ön szerint ezek alapján a méretek alapján van okom aggódni? Kicsit meg ilyedtem. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel : Hajni
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-08-24 09:23:09
Kutacs
Kedves Anyuka!
A gyermek méretei megfelelnek az általam ismert előírásoknak. A kutacs, ahogyan a csontosodás, mostanában nagy változatosságot mutat. Én nem aggódnék miatta, nekem is van több ilyen csecsemőm. Amit javasolnék a teljes záródás előtt koponya UH elvégzése. Ha itt eltérés lenne, akkor jelenthet problémát. Maga a kutacs záródása nem jelent semmit önmagában. A praxisomban lévő egyik gyermek kutacsa pl. nagyon korán záródott, fejlődése a továbbiakban is tökéletes volt. Koponya formája olyan lett, mint az apukáé.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
400. kérdés
IVIKE 4:23:52 2012-07-26
Tisztelt Doktor Úr!
Gyermekem 2 év 7 hónapos, kb. 1 éve megjelent az egyik felső szemhéján egy árpa. Azóta szinte folyamatosan jelenik meg mindkét szemén. Az első alkalomnál még nem járt közösségbe, csak játszótérre. Több orvosnál megfordultunk, azt mondják, ez egy hajlam, használjunk Tobrex kenőcsöt. De egy éve már??? Semmit sem ér! Szegény gyerek meg csak szenved... (de túl vagyunk már a kamillás borogatáson, szemvidítófűn, tetran kenőcs, neomycin, tobrex csepp, oculoheel csepp és az aloe activatoron) Mit lehetne tenni, hogy az említett "hajlam" feledésbe merüljön? Köszönettel,
Lívia
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-07-26 14:49:19
Árpa
Kedves Anyuka!
Sajnos nem értek eléggé hozzá, mert nem vagyok szemész. Azonban azt gondolom, hogy valamely klinikát kellene fölkeresni a problémával. Nem utolsó sorban bennem fölmerül a szem töréshibájának lehetősége, ezért alapos szemészeti vizsgálat lenne indokolt.
Remélem sikerül megtalálni a megoldást a problémára.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
399. kérdés
lini79 5:49:00 2012-07-14
Kedves Doktor úr!
Kislányom Kedden lesz 3 hónapos.(Csak anyatejes)A napokban azt vettem észre, hogy a bukás, vagy ami tejcsi evés után kifolyik a szájából, olyan szagú mint a romlott tej. Ez utalhat valamiféle gyomor, vagy emésztőrendszeri problémára? A tejemet megnéztem, nincs furcsa szaga, állaga mikor megeszi.Az étvágya is rosszabb egy pár napja, ritkán eszik keveset, és a napi pisis pelusok száma sem kielégítő. 3-4 darab.
Válaszát előre is köszönöm!Krisztina
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-07-26 14:41:45
Bukás
Kedves Anyuka!
A kibukott tejnek természetesen a szaga olyan, mint a romlott tejé. Lehet, hogy érdemes lenne szoptatás előtt egy kis bukás ellenes tápszert adni.
Másik oldalról: nem jött meg véletlenül a mensese? Ez megváltoztathatja az anyatej ízét, átmeneti evés zavart okozva. Ha kitartó, akkor általában elmúlik.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
398. kérdés
farkaserika 7:00:52 2012-07-04
Tisztelt Dokttor úr! Azt szeretném megkérdezni hogy a kislányom 3, 5 hónapos az állán a mellkasán és a fején apró pici pöttyök jelentkeztek néhány napja mindenki azt mondja hogy a melegtől van ez igaz? és mit tudnék tenni hogy elmúljon?
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-07-26 14:38:34
Kiütések
Kedves Anyuka!
Látatlanban azt tudom mondani, hogy valószínűleg. Többször le kell öblíteni, néha egy kis popsi kenőccsel bekenni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
397. kérdés
tinus34 9:17:35 2012-07-02
Tisztelt Doktor Úr!
Kislányunk most töltötte be 16napot.szépen leesett a köldökcsonkja 7.nap körül.Időnként nagyon picit vérzik,de ez a vérmennyiség is annyi lehet hogy "bepiszkolja"rászárad kicsit a köldök körüli bőrre.valamikor nincs is vér rajta.amivel kezeltem a köldökcsonkot alkohollal kicsit teszek a fülpiszkálóra és fertőtlenítem.Váladék nincs,és nem fáj a picinek mikor lekezelem.Meddig tarthat ez a picinyke vérzés,mikor vigyem ezzel orvoshoz?Tisztelettel köszönöm válaszát Tina
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-07-26 14:37:09
Köldök
Kedves Anyuka!
Gondolom a probléma megszűnt. A válasz általános: ez magától meg szokott szűnni, nagyon ritka esetben vérzékenységre utalhat, de nem lányoknál.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
396. kérdés
babo25 1:16:29 2012-06-20
Tisztelt Doktor úr!
4 hónapos kislányom bárányhimlős lett, ami zavartalanul lefolyt. Az lenne a kérdésem, hogy mivel a 4 hónapos oltás elmaradt, azt mikor kaphatja meg leghamarabb, illetve nem jelent a "késés" gondot?
Köszönöm válaszát!
Meja
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-24 19:07:58
Oltás és bárányhimlő
Kedves Anyuka!
A kolléga nagyon helyesen nem adta be az oltást a bárányhimlős kicsinek. Az oltás elmaradása nem vészes, mert régen öt hónaposan adtuk ugyanezt az oltást, kettőt már kapott is belőle. Mindenesetre s fertőzés elmúlta után legalább két hét kell az oltás beadásához, hogy az immun rendszer megfelelően tudjon reagálni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
395. kérdés
kbogika 7:43:20 2012-06-18
Kedves Doktor Úr!
11 hónapos kislányomnak négy fogacskája van. Kettő alul, kettő felül. Ma reggel 38,7 C°- os lázat mértem neki. Szorulása van és iszonyúan folyik nagyon a nyála. A felső két fogacskánál ugyanígy voltunk. Voltunk a háziorvosnál ma. Tüszős mandulagyulladást állapított meg, viszont nem köhög, nem folyik az orra és az étvágya is rendben van. Elképzelhető, hogy ez összetett dolog? A fog miatt van szorulása és nyálzása. A láz pedig csak egy kezdődő mandulagyulladás?
Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-24 19:05:36
Fogzás
Kedves Anyuka!
A fogzás gyöngíti a szervezet ellenálló képességét, ezért könnyebben alakulhat ki fertőzés, láz. A tüsszős mandulagyulladás nem jár orrfolyással, az nátha és a köhögés sem kötelező. A kolléga látta, így valószínüleg ott is van. A székrekedés, nyálzás a fogzás természetes tünete lehet.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
394. kérdés
b.erika 7:57:00 2012-06-12
Tisztelt Doktor úr! Az volna a kérdésem hogy szoptatás alatt használhatok-e Zoviraxot vagy valamilyen aciclovir tartalmú kenőcsöt a herpeszemre?
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-24 19:03:01
Zovirax
Kedves Anyuka!
Krémet nyugdotan használhat. A herpes veszélyesebb.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
393. kérdés
csabesz37 2:53:46 2012-05-21
üdvözlöm.. mi egy 4 éves kislány szülei vagyunk a kicsinek sokszor begyullad a garatmandulája .már kapott antibiotikumot is meg tantumverde gyulladás csökkentö sprat de egy kis megfázás után ujra begyullad a kis mandulája és köhögteti...nem szeretnénk kivetetni neki.... de mit tanácsolna hogy csökkentsük a gyulladását ?????? vagy hogy tudjuk megszüntetni.. mert a háziorvos csak azt hajtogatja hogy légcsöhurutos és azért köhög de a manduláját meg sem nézi sosem holott mi is látjuk hogy az eggyik duzzadtabb a másiknál várjuk mielöbbi válaszát ...köszönettel az( aggodó szülök)
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-06 12:18:40
Mandula
Kedves Szülők!
A föltett kérdésre nehéz válaszolni, látni kellene. Javasolnám orr-fül-gégész fölkeresését, ill. sokkal inkább olyan szakemberét, aki arcüregi ultrahangot és szükség esetén proetcz kezelést tud csinálni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
392. kérdés
liza979 4:58:05 2012-05-16
Tisztelt Doktor úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy szoptatás alatt szedhetek 100%-ban természetes étrend kiegészítő tablettát, mely felgyorsítja az anyagcserém? (A neve Slimfit, engedélyeztetett termék) Ha belemegy az anyatejbe az árthat a babának? A hasa fájhat tőle? Főbb összetevői a következők: citrom, gyömbér, java tea, zöld tea, fahéj, szegfűszeg olaj.
Válaszát megköszönve,
üdvözlettel,
Liza
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-06 12:16:30
Étrend kiegészítő
Kedves Anyuka!
Bár utána néztem a terméknek, de tapasztalataim nincsenek. Valószínűleg baj nem lenne, de inkább várni kellene a szoptatás elmaradásáig és akkor elkezdeni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
391. kérdés
baby0309 7:27:17 2012-05-12
Tisztelt Doktor Úr!
Kisebbik Fiam 9 hónapos múlt. 4 hónapos koráig hasfájós volt. Csak anyatejes baba volt 5 hónapig,azután kezdtük a hozzátáplálást. A mai napig szopizik,éjszaka sokszor felébred emiatt sajnos.
A probléma mégis más lenne,mégpedig az,hogy kora reggel szinte mindig arra kel szegénykém,hogy tele van gázokkal és fáj a pocija. Ha sikerül ezeknek távoznia,akkor alszik tovább de van,hogy kell fél-egy óra,amíg rendeződik a helyzet. Utána semmi gond nincsen egész nap. Ez mindig reggelre jön elő.Ha megpróbálom tornáztatni,akkor nagyon sír. Elalvás előtt nem kap nehéz ételt. Általában tejpépet szokott enni és cicin alszik el. Cumit,cumisüveget nem használunk. Itató pohara van,de nem igazán szereti,inkább pohárból iszik(segítséggel persze).
Mitől lehet ez és mit tehetnék ennek érdekében,esetleg este adhatnék neki valami espumisan vagy ehhez hasonlót?(Ha igen,akkor miből mennyi cseppet) Vagy ilyenre nincs szükség?
Köszönöm a válaszát!
Tímea
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-06 12:14:50
Puffadás
Kedves Anyuka!
Így nagyon nehéz megmondani az okot. Javaslom gasztroenterológus fölkeresését, konzultációt.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
390. kérdés
KrisztiAnyuka 5:11:37 2012-05-09
Kedves Doktor úr!
Másfél éves a kisfiam és az a problémánk, hogy úgy veszem észre, gyengébb az immunrendszere, mint a társainak, érzékenyebb a meghűlésekre/vírusokra. Az utóbbi fél évben minden hónapban meg volt fázva (láz, nátha, köhögés – amire ált. Nurofen szuszpenziót, Nasivin orrsprayt kapott), pedig nem is jár bölcsődei közösségbe.
Igaz, ősz-tél volt és ősz elején (1 éves korában) hagytuk abba az anyatejes táplálást, de úgy érzem, ennek nem kéne ilyen gyakori betegeskedést okoznia. Változatosan táplálkozott, minden számára fontos vitaminhoz hozzájutott. Nagy hidegben mindig jól felöltözettem, és az időjárási viszonyoknak megfelelően töltöttünk kint hosszabb-rövidebb időt a szabadban.
Abban reménykedtem, hogy a tavaszias idővel elmúlik a problémánk, de továbbra is nagyon érzékeny. Figyelem, hogy a játszótéren milyen ruhában van a többi kisgyerek, általában rajta egy-két réteggel több van, de pár hete még így is megfázott. (Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem azért, mert kiizzad a plusz réteg miatt!) Nagyon aggaszt a helyzet, mert annak örülnék a legjobban, ha úgy öltözethetném, ahogy a társai vannak, de úgy biztos, hogy megfázna. Emellett felmerül bennem a kérdés, hogy nem árt-e neki hosszú távon a plusz ruharéteg azzal, hogy ezt szokja meg?
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én is elég érzékeny vagyok, könnyen megfázok - de azért nem ilyen szinten, mint ő.
Sokat gondolkodtam, mi lehet a baj. Elképzelhető, hogy az is befolyásolja a helyzetet, hogy az otthoni hőmérséklet ált. 24 fok? Ez soknak számít? Az utóbbi időben tudatosan odafigyelünk, hogy ne legyen túl meleg a szobákban, beszereztünk egy levegőpárásító gépet és egy sógépet is (Salin S2), ami a felső légúti megbetegedések ellen erősíti a szervezetet.
Szeretnék tanácsot kérni a Doktor úrtól, hogyan erősíthetnénk még kisfiam immunrendszerét, elsősorban természetes módszerekkel.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Krisztina
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-06-06 12:12:45
Megfázás
Kedves Anyuka!
Amiket leírt, több szempontból is általános probléma. Ebben az évben több szülő is azzal fordult hozzám, miért van az, hogy gyermeke oly sokszor megfázik.
Én a következőkben látom az okokat:
1.) Ez évben igen kiszámíthatatlan, változékony időjárás volt, melyhez nehéz alkalmazkodni.
2.) A fűtési szezon kiterjedése nagyban hozzájárulhat a nyálkahártya védekező képességének csökkenéséhez, melyben fontos szerepe lehet az otthoni magas hőmérsékletnek is. Részemről 21 foknál többet nem javasolnék, ha valaki fázik, ne rövid ujjú trikóban legyen. A túlöltözködés szintén nem egészséges.
3.) A párásítás igen jó és fontos.
4.) A kialakult betegség gyógyításában jobb lenne arra törekedni, hogy a váladék kiürüljön az orrból és üregeiből. Ehhez nagyon fontos, hogy a váladékot oldjuk, amelyre a Nasivin pont a legrosszabb hatású. Nasopax az az orrspray, amely oldja is a váladékot.
Ebben néhány, orrtakarítással foglalkozó orvos tudhat segíteni.
A vitaminok nagyon fontosak, de a multivitamin, amelynek vas tartalma van, nem alkalmas a kialakult betegség gyógyulásának támogatására.
Remélem tudtam segíteni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
389. kérdés
nuszpl 8:07:37 2012-04-26
Üdvözlöm Dr Úr.
10 éves Sári lányom.Teljesen egészséges, soha, semmilyen félsólégúti vírusos betegséget nem kap el. Viszont a gastrointestinális vírusokra valamiért nagyon érzékeny. Bölcsődés kora óta ezeket a vírusokat mindig elkapja, és mindig nagyon megviseli. Ha valaki, akinek csak a hasa fáj, ő ezzel ellentétben képes napokig hányni, és hasmenése van. Ebben a szezonban (szeptember óta)ez a negyedik vírusfertőzés, amiben benne vagyunk. Eleinte mi is elkaptuk tőle, de úgy látszik az idő minket megedzett, csak őt nem. A legutolsó vírusfertőzése óta (karácsony előtt volt) ajánlották, hogy szedessek vele Lactiv protectet. Kb egy héttel ezelőtt abbahagytam, mondván vége van az ilyen típusú fertőzéseknek (hiszen ezek zömében őszi, téli hónapokban zajlanak), egy hét elteltével tegnap ismét kitört rajtunk. Kérdezném, van-e valami ötlete, hogy ez miért van így, miért érzékeny ő ennyire ezekre a vírusokra, vigyem-e el valami vizsgáltra, adjam neki állandóan a Lactivot, mit tudok tenni?
Eleinte azt hittük, hogy az idő múlásával kinövi, de nem így lett. nagyon legyengíti minden egyes vírusfertőzés. Apuka anesztes, intenzív terápiás szakorvos, ezekben a kritikus időszakokban mindig folyik infúzió, folyadékpótlásként, ionok pótlásaként. De ő is tanácstalan abban, hogy hogyan tudnánk ezeket a fertőzéseket elkerülni.
Várom és köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel Dr. Nuszplné Vágvölgyi Ágnes
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-05-11 09:35:48
Hányás, hasmenés
Kedves Anyuka!
A kérdésre bizony nehéz válaszolni, így levélen keresztül. Amikor olvastam a levelet, akkor nekem is első gondolatom a probiotikum volt. Ezt továbbra is javaslom adását. Úgy gondolom, hogy érdemes lenne váltakozva adni a jó probiotikumokat (a Normaflore nem tartozik ide.) Én gondolnék még aloé gél ivására, illetve egyéb prebiotikum alkalmazására is.
A védekező aparátus vizsgálatára alkalmas lehetne egy immunserológia, amelyben az IgA és IgE lenne igen fontos és érdekes.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
388. kérdés
kicsinóri 5:19:37 2012-04-03
Tisztelt Pál!
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz,hogy a kislányom most lesz 3 hónapos és csak 7-8 naponta van széklete.Próbáltunk már kamillateát,szélcsövet,de egyik hatására sincs széklet.Csak anyatejet kap,a háziorvos szerint normális.Én úgy gondolom nem normális,hogy ilyen sok időre van széklet.Válaszát előre is köszönöm.Üdv:Németh Zsoltné
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-04-06 17:14:37
Széklet ürítés
Kedves Anyuka! Kedves Németh Zsoltné!
Én is úgy gondolom, hogy e 7-8 naponkénti székletürítés nem optimális. Persze ehhez a kicsit is látni kellene és a szülőket is ismerni. Az ilyen ritka székletürítés miatt érdemes lenne esetleg kivizsgálni. Fontos kérdés az ön étrendje is. Ezeket kellene részletesen átbeszélni és így megoldani.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
387. kérdés
Berni80 5:54:23 2012-03-26
Kedves Doktor Úr!
Kislányom (16hó) 1 éves kora óta szinte minden hónapban megbetegszik,pedig még közösségbe sem jár,csak baráti-családi körökben mozgunk-de ennyi azért kell.Kérdésem az lenne,hogy immunerősítésként adható-e neki Béres csepp?Ebben tudtommal minden megtalálható,sok a vas is,viszont azt olvastam a tájékoztatóban hogy csak 20kg felett adható.Kíváncsi lennék a véleményére,illetve hogy mit tanácsol,esetleg más készítményt? köszönöm előre is! Üdv.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-04-06 17:11:22
Immunerősítés/Béres csepp.
Kedves Anyuka!
Az immunerősítés nem biztos, hogy a legmegfelelőbb. A Béres csepp magas vas tartalma miatt csak megelőzésre alkalmas, mert fertőzés esetén a kórokozót táplálja. Az immunrendszer stabilitásához szerintem a bétaglukan készítmények jobban hozzájárulhatnak, de inkább részletek lennének érdekesek, hogy milyen tünetek és problémák jelentkeznek. Ennek megfelelően kellene gondolkodni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
386. kérdés
somlai artur 9:16:23 2012-03-24
Tisztelt Szakértő Úr!
A kisfiunk 6 hetes. Azt szerteném kérdezni, hogy milyen idős korban kell vinni a kisfiunkat, hogy a péniszén a bőr feljöjjön. Esetleg van más megoldás is. Itt az otthon elvégezhető dolgokra gondolok.
Köszönöm.
Tisztelettel Somlai Artur
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-04-06 16:53:41
Előbör.
Kedves Apuka!
Mint azt már többször kifejtettem én a korai körülmetélést javaslom. Amennyiben ez nem történik meg, akkor egy éves korig békén kell hagyni, majd utána lassan húzogatni. A hozzám járó fiuknak meg szoktam oldani 1-1,5 éves korban. A sebésze a szobatisztaságig várnak jelenleg, ezzel nem tudok egyetérteni. A döntés az önök kezében van.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
385. kérdés
szunyabt 0:43:06 2012-03-17
Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem,hogy hat hónapot betöltötte a lányom, 4 hónapos kora óta nem szopik, nem eszik meg semmilyen tápszert, a milumil vaniliás tejpépet csak. Mivel pótolható a tápszerben lévő vitaminok, vas mennyisége?
A múlthéten "beletutymáltam" szegénykébe a tápszert vissza is jött elég sok és azóta nem hajlandó a tejpépet sem megenni(már csak reggelire és estére kap azt), ráadásul most jön a foga. Megkezdtük a hozzátáplálás főzelékekkel és gyümölccsel. Ma reggelre halvány pöttyök lettek az arcán pocakján és hátán, lehet ez allergia valami ételre?
A hetedik hónap elején ha megpróbálok neki egy túrórudit vagy krémtúrót adni azzal ártok neki? Egy egy falatot már kapott abból amit én ettem és úgy láttam megenné.
Előre is köszönöm válaszát!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-04-06 16:49:58
Tej
Kedves Anyuka!
A csecsemő táplálás részletesebb megbeszélést kíván, ezért ezt elsősorban házi gyermekorvosára, ill. védőnőjére bíznám.
Én úgy gondolom, hogy egy éves kor betöltéséig jó lenne tápszert, esetleg a régen bevált hígított tejet adni, végső esetben. Olyan nagy mennyiségű, széles választék áll rendelkezésre a tápszerekből, esetleg érdemes lenne tovább próbálkozni. Nem utolsó sorban én a fehérjét inkább hússal, mint túróval próbálnám. A vasat, ásványi anyagokat a zöldségekkel lehet pótolni. Remélem sikerül megoldást találni. Mindenképpen alapos átbeszélést javasolnék.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
384. kérdés
vanda25 8:03:08 2012-03-13
Tisztelt Doktor Úr!
Aloe activátor-t vettem a kisfiamnak hasfájásra.Az lenne a kérdésem,hogy naponta hányszor és mennyit adhatok neki.Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-03-13 16:33:23
Activator
Kedves Anyuka!
Minden etetés előtt adhat 5-6 cseppet, ill. ha hasfájás jelentkezik, akkor akár 10 cseppet is.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
383. kérdés
tabasco 3:00:01 2012-03-04
Tisztelt Doktor úr,
köszönöm a válaszát körömágygyulladás ügyben, egyre biztosabb hogy megoldódni látszik a dolog. Leírom a fejleményeket:
Nem gondoltuk volna, de úgy néz ki hogy a probléma oka nem benőtt köröm volt, de még csak nem is annyira a körömágy vagy a köröm alakja, hanem szoros és kis méretű zoknik (különösen a zokniban belül levő vastag varrás-szál!), plusz szoros harisnya rá, plusz pont méretes rugdalózó.
Ehhez jön még hozzá hogy a kisfiunk nagyon szeret rugdosni (mindent, játékot, saját lábát-mintha kést élezne, stb). Tehát mechnaikai irritációból eredő gyulladás alakult ki, ami nem múlt, mivel minden nap szoros zokni és a zokniban levő varrás-szál, ami pont a lábujjához esett, irritálta!
A bőrgyógyász megvizsgálta, körömbenövés nincs, ödémás volt a körömágy, betadin+bactroban kenőcsöt írt fel, 10 napig használtuk, le is vitte a gyulladást már az első napokban, de rögtön az elején váltottunk is 2 számmal nagyobb zoknira (orrvarrás nélkülire!), és 2 számmal nagyobb rugdalózóra, a harisnyát pedig lábfej nélkül használjuk.
Tehát laza zokni és laza rugdalózó van rajta, valamint odafigyelünk a rugdosására is. Emiatt a gyulladás nem jön már elő, esténként néha nagyon enyhén piros (ha aznap sokat rugdosott), de másnap reggelre megszűnik teljesen, és újból tiszta lappal indul :)
üdvözlettel:
tabasco
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-03-13 16:32:11
Körömágy
Kedves Anyuka!
Köszönöm az információt. Örülök az eredménynek.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
382. kérdés
vanda25 5:01:04 2012-02-28
Jó napot kívánok!
Két hetes kisfiamat nem tudom szoptatni,így tápszert kap.Hasfájós baba,amin az espumisam, segített,de az lenne a kérdésem hogy ha áttérünk a novalac ac tápszerre,elhagyható-e az espumisam csepp alkalmazása.
A másik kérdésem az lenne,hogy ha a kisfiam napközben etetés után 2 órával felkel,és sír,és nyílvánvaló,hogy éhes,nem lesz-e gond ha nem mindíg tartjuk be a 3órás etetést,mivel hogy tápszerről van szó nem anyatejről.Az adagot nem merem emelni,mert 2hetes,és már egy hetesen is 100ml evett,erre az orvosunk azt mondta elég nagy adag és nem kell emelni egy darabig.Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-03-13 16:23:16
Etetés
Kedves Anyuka!
Az első kérdésére nem tudom a választ, tekintettel arra, hogy ez egyénileg változó. Ma már több olyan tápszer van forgalomban, amelyről azt mondják, hogy hasfájás ellenes, de ez is csak olyan, hogy egyéne válogatja.
A mennyiséggel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy nekem a fő szempont a kicsi jóllakottsága, sokkal kevésbé az elvek. Nem lesz baja ettől, mert már olyan korszerű tápszerek vannak, amelyek nem "fújnak" fel.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
381. kérdés
tabasco 1:26:37 2012-02-18
Tisztelt Doktor Úr,
5 hónapos baba körömágygyulladása kapcsán szeretnénk megkérdezni, ha a konzervatív kezelésekre nem javul, elképzelhető hogy ilyen pici korban is kisműtétre kerülhet sor?
A gyulladás nem körömvágásból ered, hanem a köröm és a körömágy anatómiai formája miatt (nagyon ívelt a köröm), és jelentősen nem javul már több hét óta, gentamicin és tetran kezelés ellenére... Mindkét nagylábujj külső szélén van a probléma és a sarkon nincs a köröm benőve, lejjebb pedig nem látjuk. (nem feszegetjük)
A köröm nem lett bevágva, szépen kinő a körömágyból, nincs betörve stb, mégis piros és duzzadt a külső körömágy.
Vannak napok amikor kevésbé gyulladt, de teljesen nem múlt még el, pedig már 1 hónapja hogy kezeljük! Nem fáj neki, mert nyomásra nem reagál! Mégis piros, duzzadt a körömágy.
Gyermekorvosunk látta még az elején, dúckötést javasolt kenőccsel, csináltuk is pár napig, javult is valamennyit, de nem szűnt meg, és nem akartuk sokáig kenőcsözni, mert nagyon el kezdett felhámlani ott a bőre. (a párakötés miatt) A héten visszük szakorvoshoz (gyermekbőrgyógyász), de nagyon aggódunk hogy nehogy ilyen pici korban műteni kelljen végül... :(
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-02-19 13:21:04
Körömágy
Kedves Anyuka!
Én szakorvosként elsősorban sebészre gondolnék. A dunsztkötésre érdemes lenne paradicsomot használni, talán nem szívná ki annyira. A leírás alapján sajnos lehet, hogy plasztikai sebészeti megoldás lesz szükséges. Így látatlanban sajnos nem tudok többet hozzátenni. Értesítsen mi történt.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
380. kérdés
mp-dora 1:07:28 2012-02-17
Tisztelt Doktor Úr!
Kisfiam, Dominik lassan 3 éves, és sajnos még nem szobatiszta. Pedig nyáron már az volt, júniusban kezdtük a bilizést, és augusztusra szépen szobatiszta is lett! Aztán ősszel visszaesett fokozatosan, és a gyerekorvos javaslatára visszaadtuk rá a pelust. Sokan azt mondták biztosan lelki okai vannak, hogy így alakult, de ez nem orvosi vélemény, csak a barátnőké. Ugyanis a nyár nagyon zűrös volt itthon, sok volt a vita, és veszekedés. Érdekes módon Domi és az apja kapcsolata javult nyáron át, és mostanra negyon jó lett. Őszre rendeztük a dolgokat párommal, és itthon rendbejöttek a dolgok. Egy kis felfázás is közrejátszhatott, hogy újra el kezdett bepisilni Domi, azt hiszem. Eleinte csak 1-1 csepp pisi ment be, aztán az egész. Ami a legrosszabb volt, hogy Domit láthatólag nem zavarta, hogy bepisilt, hiszen nem szólt hogy pisis. Mostanra meg már a kaki is bemegy a pelusba. Igaz, szól hogy kell kakilnia, de mire ráül a wc-re, késő. A bilijét kinőtte, Kokó bilit, ahogy Domi hívta eltettem, természetesen megbeszéltük, hogy azért mert már kicsi neki és jobb a wc. SEgítségét szeretném kérni, hogy hogyan tudnék segíteni kisfiamnak, hogy újra szobatiszta lehessen? Mégis kéne a bili? Nem kap ki, csak mondogatom neki, hogy időben üljön a wc-re, nem jó az hogy a pelusba megy a pisi és a kaki. Már meglepetést is beígértem neki, hogy ha ügyesen szól és időben ráül, de ez sem hatott. Mivel szól kaki előtt, gondolom érzi, hogy kell neki, csak hát szaladgál előtte még, vagy játszik valamit mielőtt ráül. Leggyakrabban autósat, hiába mondom neki, hogy inkább ülj rá a wc-re és kakilás közben autózz. Pisilés miatt nem szól egyáltalán. Ön szerint lehet hogy tényleg a nyári dolgok utóhatása volt hogy a szobatisztaság eltünt? Mit tehetnénk most hogy megint szobatiszta legyen Domi?
Előre is köszönöm segítségét!
Köszönettel: Dóra
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-02-19 12:52:13
Szobatisztaság
Kedves Anyuka!
Elsődlegesen én is a lelki okokra gondolnék. Nem utolsó sorban a gyermekek nagyon konzervatívak és sokszor az is befolyásolja, ha pl. a bili helyett wc-t, vagy fordítva ajánlunk. Talán kellene új, nagyobb bilit venni. A bepisiléssel, amennyiben őt nem izgatja, nem érdemes foglalkozni. A széklet ürítés a "gyors" bilivel talán könnyebben megoldható.
A széklet ürítés lenen a fontosabb jelenleg, a vizelet szabályozásra később meg jön az igény. Nem utolsó sorban nem sokára jön a melegebb idő, amikor könnyebben meg lehet válni a pelustól.
Amennyiben a kérdés nem oldódik meg érdemes lenne külső segítséget igénybe venni. A szobatisztaság bizony sokszor türelemjáték és fontos eszköz lehet a szülők "neveléséhez".
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
379. kérdés
baba08 1:48:06 2012-01-18
Tisztelt Doktor Úr!
Kislányom 5 hónapos múlt. Küszködünk a fogakkal. Az alsó fogínye be van gyulladva és látszik a két alsó metszőfoga. A felső szemfoga jön a védőnő szerint. A problémám, hogy tudom, hogy normális egy bizonyos étvágytalanság, nem is ezzel van gondom. Olyan mintha néhány dekát fogyott volna, vagy csak pang a súlya. Este fürdetés után eszik tápszert olyan 8 körül 220 ml. Reggel 9 körül ismét eszik akkor szoptatom, aztán dél körül ismét szoptatás. Délután 3 körül adok neki először tápszert 220 ml, mert félek akkor is szoptatni, hogy nehogy kevés legyen számára. Ön szerint leszámítva a fogzás miatti normális étvágytalanságot, felhagyhatok a tápszerrel és elegendő az anyatejem neki??? Válaszát előre is köszönöm! Egy anyuka
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-02-19 12:33:24
Anyatej vagy tápszer
Kedves Anyuka!
Egyet előre leszögezhetünk. A természet okos és az anyatej összetételében mindig azt a tápanyag mennyiséget és összetételt tartalmazza, amelyre a kicsinek szüksége van. Már csak a mennyiség a kérdéses. Amennyiben elegendő mennyiség termelődik, azaz a kicsi jóllakik, ill. még tud is fejni, akkor nincs értelme a tápszerbek, szerintem. Elsősorban a kicsi nyugodtsága, fejlődése a fő meghatározó, hogy elég-e az anyatej. A fogzás sok mindent tud okozni, de fogyást nem kellene. Lehet, hogy valamilyen fertőzés is bujkál benne. A fogzás elsősorban legyöngíti a szervezet védekező képességét és ennek lehet következménye a fertőzés és pl. a láz is.
Remélem ezek megoldják problémáját.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
378. kérdés
barbi76 3:37:01 2012-01-16
Tisztelt Doktor Úr!
Kisfiam két hét múlva 1 éves. Egy hete figyeltem fel, hogy napközben többször böfizésnél hallani ahogy folyadékot nyel vissza. Mostanában nyűgösebb is a megszokottnál. Normális ez. Nem marja a torkát? Mit lehet tenni ez ellen!
Várom válaszát!
Köszönöm
BBarbara
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-17 17:51:26
Böfi
Kedves Anyuka!
Úgy gondolom szakorvosi vizsgálat lenne szükséges a kicsinél, mert un. reflux jön szóba.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
377. kérdés
acso77 2:32:22 2012-01-14
Tisztelt Doktor Úr!
4 hónapos kisfiunk 1 hónapja nem kakil magától. Ez akkor kezdődött amikor hasfájása miatt áttértünk a Humana HA Start1-ről a Milumil Komfort 1-re - háziorvosi javaslatra.
Kb.2hetes kora óta hasfájós volt, ami miatt Espumisan cseppet adtunk neki.Ez többé kevésbé segített, de végül tápszerváltás mellett döntöttünk.
Ahogy megkapta az új tápszert, onnantól kezdve összesen kétszer kakilt de azóta magától nem. Minden második nap hőmérőzni vagy kúpozni kell, mert egyébként nem eszik, nyugtalan és nem is alszik.
Amikor széklete van, annak állaga híg és zöld színű.Amikor bekenjük a fenekét úgy érezni, mintha a végbél záró rész görcsben lenne.
Születése óta anyatejjel is táplálkozik.A táplálás 60% anyatej 40% tápszer.
Kb.1 hete kap már, szilva és barack levet is, de ez sem segít neki.
Adtunk cukros kamillateát,Mira vizet, homeopátiás Alumina 5ch-t, kap hasfájás elleni gyógyszertári port, illetve a tápszert kicseréltük HIPP HA1 Combiotik-ra, változás viszont nincs. Természetesen mindegyikről tud a háziorvos.
Kérdésem arra vonatkozna, hogy javasolja e esetleg valamilyen szakorvos felkeresését vagy idővel elmúlhatnak maguktól a panaszok, illetve azok meddig tekinthetők normálisnak?
Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-17 17:50:14
Székelési nehézségek.
Kedves Anyuka!
A leírtak alapján elsősorban visszatérnék az eredeti tápszerre, ill. azt kellene átbeszélni, hogy önnek milyen az étrendje. (Eszik-e elég rostosat, vegyes étrendet.)
Az lehet, hogy segítene, ha gasztroenterológust fölkeresnének. Ő valószínűleg tudna segíteni a probléma megoldásában.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
376. kérdés
M_Zsusa1 8:02:09 2012-01-11
Tisztelt Doktor Úr!
Egy összetett kérdéddel fordulok Önhöz!
A kisfiam 3 éves múlt októberben.Amíg nem keztük el szeptemberben az ovit nem volt beteg!Azóta sajnos sokat szenvedünk az orrmandulájával!Már 3x szedett antibiotikumot,azoktól helyrejön,aztán kezdődik minden előről.
Tünetei a következők:horkol,nyitott szájjal alszik,és sajnos a fül-orr-gégészbazt mondta,hogy az orrmandula egy gócot képez,mert mindig csorog a torkára a genny!Szegény már az orrszívótól,és az orccseppektől menekül!Már a Sterimart is nagy harcok árán tudom nekin befújni!Az egyik fül-orr-gégész azt mondta ki kellene venni az orrmanduláját, a másik azt hogy még hagyjuk!Mi sem szeretnénk kivetetni,ezért kérném a segítségét!Tudna-e valamilyen készítményt ami nem károsítja az orrnyálkahártyát és tudjuk használni!Illetve azt mondták Herbatárba, hogy próbáljam meg a grapefruit olajat adni neki, és az orrába is csepegtessek, mert baktériumölő hatása miatt nem hagyja majd begyulladni az orrmanduláját!Illetve adjak neki gránátalmalevet,mert állítólag az nagyon sokrétű,és természetes immunerősítő!
Ön hatásosnak tartja ezeket a készítményeket?
Továbbá másik kérdésem a fitymaszűkület lenne:
Már pici korától olyan érzékeny a bőre,hogy ha meghúztuk neki 3-4 helyen berepedt, és olykor vérzett is!(soha nem húztuk túl).Az orvosunk azt monda,inkább hagyjuk,mert több bajt csinálunk vele, mivel heggesedik és annál nehezebb lesz meghúzni!Én folyamatosan próbálkozom,de ha próbálom jobban meghúzni bereped!Próbáljuk meg sebészeti úton orvosolni a problémát??Mert nem szeretnénk ha mint rossz emlék,emlékezne rá!
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:Zsuzsa
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-17 17:45:55
Összetett problémák
Kedves Anyuka!
Az a ritka eset fordul elő, hogy elsősorban azt tudnám ajánlani, hogy föl kellene keresniük egy privát rendelést. Föl kellene hívniuk Holczinger Zsuzsát a 30-4150988-as telefonon, vele kellene időpontot egyeztetni a kérdés közös megoldására.
Egyébként úgy gondolom, hogy másik utat nehéz találni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
375. kérdés
lumaga 3:11:53 2012-01-11
Tisztelt Doktor Úr! Mit tegyek, 5 hónapos kisfiamnak hámlik a bőr a kukacáról, és a herezacskóról is, pedig jó minőségű pelenkát használunk és rendszeresen cserélem.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-17 17:36:55
Hámlás
Kedves Anyuka!
Az okokat kellene tisztázni. Egyébként pedig jó krémmel, popsikenőccsel kellene kenni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
374. kérdés
acsai 9:05:48 2012-01-10
Kedves dóktorúr!!
Olyan kérdéssel fordulok önhöz kislányom 13 hónapos 1 éves koráig mindent megevett kanálal most egyeltalán nem fogad el semmi ételt kanálal se levest se főzeléket se semmit .amit megeszik azt is kézzel kenyeret felvágottal vagy virsli s húsokat amit maga csipeget fel a tányéról .
Most bújik ki a 3 fogacskánk nem tudom ez befolyásolja e a kanalas étrendet ??mit tegyek hogy,elfogadja a kanálból a főtt ételeket??Már próbáltam játékosan igaz még nem tud kanálal enni de eléraktam hogy maga egye de nem kell neki sajnos mit tegyek ?? ha tud nekem segiteni válaszát köszönöm !!!Andrea
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-17 17:35:13
Kanál
Kedves Anyuka!
A gyermekek étvágya, étrendje, ízlése sokszor, sokat változik. Sok türelem kell hozzá. Alkalmazkodni is sokszor nehéz, de muszáj. Ha központi kérdést csinálunk az evésből, akkor ezzel további problémák, komplikációk alakulhatnak ki. Én úgy gondolom, hogy a legjobb vezérlő elv az éhség. nem kell erőltetni, de az étkezési időben eléje kell tenni ami akkor esedékes, etetni, mert ebben a korban van. Amit megeszik megeszik, amit nem nem. ha ráhagyjuk, akkor evvel fogja terrorizálni a szüleit.
Agy gondolom rendezni a dolgokat.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
373. kérdés
Aggódó apuka - Hasmenéses baba 7:02:06 2012-01-05
Tisztelt Doktor Úr!
A következő problémával fordulok Önhöz.
Az 5 hónapos kisfiam elkapott valamilyen vírusos hasmenést.
Péntek hajnalban kezdődött, majd mikor szombat reggelre se javult a helyzet elvittük az ügyeletre. (amúgy hetente egyszer szokott széklete lenni. Kizárólag anyatejes baba) Onnan a kórházba küldtek kiszáradás elkerülése végett, mivel szinte minden szopizás után jött a hasmenés. És egy székletében volt pár csepp világos színű vér is.
Szombat, vasárnap kapott infúziót. Majd kedden hazajöhettünk.
Minden vizsgálat negatív. A vérkép, a vizelet és széklet is negatív lett. Nem tudták megállapítani milyen vírusról van szó, annyi biztos, hogy nem rota és nem adeno.
Viszont mióta hazajöttünk (2 napja) továbbra is hasmenése van, igaz csak napi 3x. De tegnap egyik székletében megint volt pár csepp világos színű vér. Most már sárgás színű, darabos de még mindig elég híg a széklete. Hányás és láza nincs és nem is volt, a kedve jó, mosolygós. Probiotikumot kap (Pro Kid) naponta egyszer. Anyatejet eszik (párom figyel az étkezésre, semmilyen tejeset vagy puffasztót nem iszik vagy eszik), valamint a háziorvos javaslatára Sinlac nevű tápot is kap egy keveset (mivel szörnyű szaga van, nagyon nehezen fogadja el a pici). Plusz próbálunk egy kis mennyiségű babavizet is adni neki.
Rendszeresen mérjük mennyit eszik, illetve mennyi távozik belőle. 24 óra alatt kb. 200-300g-mal többet eszik, mint amennyi kijön. Kórházba 5.600 grammal került be és 6010g-mal jött ki. Jelenleg tartja a 6000 grammot.
Mit tehetnénk még, hogy gyorsabban átvészelje ezt a vírust? Illetve mennyi idő lehet ennek a lefolyása? Mikortól kellene érdemi javulást tapasztalnunk?
Mivel a picinek eddig csak hetente egyszer volt széklete (igaz akkor jó nagy adag), ezért nekünk most nagyon ijesztő, hogy napi 3 is van.
A kórházban nem mondtak semmi érdemit, a háziorvos sem, ő "nem látja rajta", hogy nagyon beteg lenne. De ugye továbbra is hasmenése van...
Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-09 08:50:40
Hasmenés
Kedves Apuka!
A hasmenés hátterében sok minden lehet, de ez kivizsgálást kíván. A jó minőségű, (nem a Normaflore) probiotikum segíthet. A leírtak, elsősorban a súlyfejlődés figyelembe vételével nem tűnik nagy bajnak. Sajnos néha nem tudjuk mi van a háttérben. A véres széklet miatt javasolható, hogy az anyuka szigorúan tejmentes étrenden legyen, beleértve a sajtokat és húsokat is. Reméljük ez megoldja a problémát.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
372. kérdés
somlai artur 0:29:08 2011-12-29
Tisztelt Szakértő Úr!
A feleségemnek van egy 6 éves kisöccse. Az a baj, hogy a fitymája még nem csúszik hátra. A gyerek elég érzékeny és nem nagyon tudjuk sem mi sem a szülei, hogy mit tegyünk. Senkit sem enged a közelébe, sem krémmel sem kézzel. Ha hozzá nyúlunk akkor nagyon hisztizik. Ilyenkor mit lehet tenni. Ózdon lakunk.
Tisztelettel Somlai Artur
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2012-01-09 08:43:57
Fityma
Kedves Somlai Artúr!
Az egyetlen lehetőség, sőt szükséges esetén kötelező sebészhez/urológushoz fordulni és ezt meg kell oldani. A gyermek már elég nagy, hogy megértse a saját érdeke a megoldás és ehhez hozzá kell nyúlni. Határozottság!
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
371. kérdés
Reny82 4:03:26 2011-11-27
Tisztelt Doktor Úr!
Nekem a kisfiam éjjeli alvásával van problémám. Már 3 hónapja fél óránként, óránként felébred minden éjjel és nehezen alszik vissza. Most 9 hónapos, foga még nincs. Nem tudjuk mit csináljunk, de már kezdek kimerülni teljesen. Nappal is folyton foglalkozni kell vele, mert nincs el egy percre sem a játékaival így nehéz tőle elvégezni a háztartási munkát. Tudna nekem valami tanácsot adni, hogy aludjon éjszaka. Hiába próbálom eteni, vagy itatni éjjel, nem kell semmi neki!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-28 09:45:56
Alvás
Kedves Anyuka!
Sokszor nehéz megmondani mi van a háttérben. Fontos lenne este egy "lecsengő" levezetése a napnak. Azaz egyre csöndesedve, mesélve, nyugtatva elaltatni. Meg lehet próbálkozni Viburcol kúp, ill. Sedatif Pc adásával, amelyek homeopátiás szerek és jót szoktak tenni a fogzási, nyugtalanabb időszakban.
Remélem sikerül ezzel megoldani a problémát.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
370. kérdés
anton 2:47:21 2011-11-25
Kedves Doktor úr!
Kislányom most 12 napos.Múlthéten pénteken volt nálunk a gyerekorvos és ki is váltottuk a vigantolt amit felírt.Viszont mi attól a naptól fogva adtuk neki a napi egy csepp vigantolt,pedig csak kéthetes kortól kellett volna.Lehet ennek valami következménye?nem probléma ez hogy ennyivel korábban adtuk?köszönöm válaszát
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-28 09:40:40
Vigantol
Kedves Anyuka!
Tekintettel arra, hogy sokszor már egy hetesen elkezdjük a Vigantol adását, elsősorban a kis súlyú csecsemőknél. Így nincs vele probléma. Nyugodtan lehet adni. Mostanában amúgy is kiterjedtebben alkalmazzuk, ill. javasoljuk a Vigantol adását.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
369. kérdés
vmarti 0:22:43 2011-11-25
Kedves Doktor ur!
Terhessegem elso par heteben (kb. 5. hetig) szedtem egy porcerősítő készítményt (synotabs). Mivel nem tudtam, hogy terhes volnek.
Szeretnem megkerdezni, hogy ez jelenthet e barmi problemat a babara nezve.
koszonettel
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-28 09:38:15
Terhesség alatti gyógyszer
Kedves Anyuka!
Sajnos nem ismerem ezt a gyógyszert, így pontosat mondani nem tudok. Úgy vélem, hogy a nőgyógyász ebben jobban otthon van. Figyelembe véve a szer indikációját úgy vélem jelentős mellékhatással nem bírhat. Reméljük nem lesz semmi probléma.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
368. kérdés
brigo26 3:19:06 2011-11-23
Tisztel Doktor Úr!
Egy rövid kérdéssel fordulok Önhöz. Gyermekem 2,5 éves és bölcsödébe jár. Nagyon furcsának tartom, hogy az étkeztetésükben nem fordítanak gondot a leves fogyasztására? Ez nem fontos egy gyermek életében? Nagyon sokrétű az étkezésük a burgonyás kenyértől a grahamig mind megtalálható, de leves csak egyszer van egy héten. Jó ez így?
Tisztelettel Brigo26
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-28 09:34:24
Étkezés
Kedves Anyuka!
Több vélemény van. Vannak akik leves pártiak, mások a leves ellen vannak, hogy ne vegye el az étvágyat. Úgy gondolom, hogy elsősorban családi szokás kérdése. Vannak olyan országok, ahol pl. a leveset az étkezés végén fogyasztják el.
Nem gondolom, hogy központi kérdést kellene csinálni a levesből. Otthon nyugodtan pótolhatják. Sajnos az óvodai étkeztetésbe nem igazán tudunk beleszólni.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
367. kérdés
kozerika 0:45:08 2011-11-16
Kedves Doktor Úr!
Kéthetes babám nagyon megkedvelte a baba-mama párnán pihenést, alvást.
Kérdésem, hogy ha sokat van ezen a párnán napközben, árthat-e a gerincének? Válaszát nagyon köszönöm.
Erika
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-17 14:21:43
Baba-mama párna
Kedves Anyuka!
Ahogyan fölvetette biztos, hogy nem jó a gerincének, ha állandóan ebben van. Nem utolsó sorban mozgás fejlődését sem segíti elő. Számára fontos a szabadság és mozgás lehetőség is. Erre legjobb a járóka. (FÁBÓL!)
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
366. kérdés
somlai artur 6:03:31 2011-11-16
Tisztelt Szakértő!
Érdemes a gyermekünket beoltatni? 13 hónapos csak.
Tisztelettel Somlai Artur
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-17 14:18:01
Oltás
Kedves Apuka!
Gondolom az influenza elleni oltásra gondol. Ezt érdemes beadni, főként akkor, ha a környezetben sok ifjú van.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
365. kérdés
mp-dora 1:44:04 2011-11-14
Tisztelt Doktor Úr!
Kisfiam 2,5 éves, és nyáron már szobatiszta volt, Aztán hogy jött az ősz, először mindig kicsi pisi volt a naciban, majd kb. 1 hónapja bepisil. már nem is nagyon szól hogy kell pisilnie, vagy későn szól. Nem zavarja, ha pisis a ruhája! Éjjel változó, de most két napja megint bepisilt, előtte jó 1 hétig nem pisilt be. Most éjjel 2x is bepisilt, pedig lefekvés előtt is pisilt. Mitől lehet ez a visszaesés? Ha felfázás, hogyan tudnám itthon esetleg kezelni? Sokszor elmondtuk neki, hogy nem szabad a nadrágba pisilni, csak a WC-be vagy bilibe, meg is dorgáltuk már, de semmi változás.
Kérem segítsten, mit tehetnénk!
Köszönöm előlre is válaszát!!
Üdv: M. Dóra
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-17 14:14:19
Bepisilés
Kedves Anyuka!
Mindenek előtt ki kell vizsgáltatni a fertőzés lehetőségét. Amennyiben erről nincs szó, akkor valószínűleg valamilyen pszichés probléma lehet, ennek kiderítése néha nehéz. Dorgálásnak semmi értelme. Sokkal fontosabb a megértés és a pelenkázás, azzal együtt, hogy meg kell vele beszélni: "Egy ilyen nagy fiú már jobban figyel, de majd szólsz, ha nem akarsz pelust." Reméljük ezek megoldják a problémát.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
364. kérdés
Sziszi27 7:32:31 2011-11-11
Jó napot! A kisfiamnak,fityma szűkülete van,de azt mondták a sebészeten,hogy még nem kell műteni,csak,ha akadozik a vizelete vagy egyáltalán nem pisil akkor kell műteni,de kamilla teával mossam neki.Semmilyen krémet nem kaptunk a gyulladására,mert be is van neki gyulladva a kukaca. A kérdésem az lenne,hogy nem lesz ebből baj a későbbiekben,ha csak teával mosom neki és mégsem lesz jobb állapotban? válaszát előre is köszönöm.
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-17 13:40:06
Fityma szűkület
Kedves Anyuka!
A sebészeknek ténylegesen ez az állásfoglalása, hogy csak szobatisztaság után oldják meg a szűkületes, ill. letapadásos problémákat. Én sokkal korábbi megoldást javasolnék, amit a szülői erély tud elérni. Baja nem lesz, de szerintem jobban meg fogja élni a nehézségeket.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
363. kérdés
dincsike 9:59:28 2011-10-28
Kedves Dr.Úr!A kisfiam most 2 hónapos és mostanában beesik a kutacsa,már kétszer láttam hogy lüktet neki!Rendesen eszik(4 óránként) átlagba 150ml-t anyatejet,de két napja csak 90-150ml között és nem mindig fogadja el a mellem,van híg széklete amire azt mondták hogy az anyatejes gyermekeknél ez normális,a pelenkákban mindig van elég vizelet,a közérzete jó gügyög és nevetgél !Két napja eszi a kezét és folyik a nyála,erre is azt mondta a védőnő hogy ez is normális,ez nem korai még,én úgy tudtam hogy ez akkor jelentkezik amikor jön a foguk!???A gyerek háziorvosunk azt mondta hogy nyugodjak meg,amíg van normális vizelet mennyiség addig nincs baj!Doktor remélem Ön megnyugtat!előre is köszönöm a válaszát!!!Üdvözlettel egy tanácstalan anyuka
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-03 15:58:42
Kutacs
Kedves Anyuka!
Nem tudom, hogy én meg tudom-e nyugtatni. Azonban a kutacs lüktetés, kis behúzódása, egyéb tünet nélkül nem jelent problémát. A fejlődése jó. A fogzást ő már érzi, még akkor is, ha mi nem látjuk.
A leírtak alapján az ön kisfia egészséges, aranyos, korának megfelelően "működő" csecsemő.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
362. kérdés
BENI MAMA 6:19:39 2011-10-28
Kedves doktor úr!
3hónapos kisfiam etetésével születése óta küszködök!Szopizik is,de mellé közben kap pótlást.A gond az,hogy egyre kevesebbet akar enni.1 hónaposan még 700-800gr-kat evett.Mostanra már csak 500-600gr-ot.Legtöbbször pár perc szopi után keserves sírásban tör ki.Ilyenkor kapja a pótlást cumisüvegből.Mostanában azonban nem akarja elfogadni,pedig tudom,hogy keveset evett,mert mérem.Először azt hittem szopisztrájk,aztán,hogy a hasfájástól van ez.Most már fogalmam sincs.Az biztos,hogy hasfájós,mert ilyenkor feszíti is magát,meg húzkodja a lábát.Grippe watert,pappaverint,espulmisant,activátort próbáltuk.Nem vált be.Most pár napja az infacolt adom neki.Védőnőm szerint,ha elkezdem a hozzátáplálást jobb lesz.Kérem adjon tanácsot mit tegyek.Eddig szépen fejlődik.Egyébként elég nyugodt,mosolygós baba.csak az etetések siralmasok!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-03 15:55:21
Ismét etetés.
Kedves Anyuka!
A védőnővel egyet kell értenem. Hozzátáplálás után a hasfájás tényleg rendeződni szokott. Amúgy azt írta, hogy jó a fejlődése és ez a lényeg. Remélhetőleg más eltérés nem lesz.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
361. kérdés
mano0611 6:44:00 2011-10-27
Tisztelt Doktor Úr!A kisfiam most 3 hónapos és mikor hazajöttünk a kórházból
a zárójelentésén ez állt:
Koponya UH vizsgálat:Bal oldalon a trigonum előtt a plexusban 2mm átm. cystosus képlet látható,mely felszívódóban levő vérzésnek felel meg.
Megszeretném kérdezni,hogy ez mit jelent!
Hasi UH vizsgálat:A vesék normális helyzetűek és szerkezetűek.A jobb vese 47x23mm.A pyelon 9x7mm.A bal vese49x27mm.A pyelon 12x8mm.
Legyen szíves már elmondani!Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-03 15:49:34
Ultrahang
Kedves Anyuka!
Születés után átmenetileg lehetnek eltérések az ultrahangon. Mindenképpen újra kellene nézni és utána érdemes megítélni.
Mind a két leírás min. eltérést jeleznek, amelyek azonban gyorsan rendeződhetnek. Ezért kell a kontroll.
Üdvözlettel: DR. Somló Pál
360. kérdés
NAGY ESZTER 5:46:09 2011-10-18
Tisztelt Doktor úr!
Az én kérdésem az lenne hogy honnan tudom én magam megállapítani hogy van-e az 1 éves kisfiamnak fityma szűkülete, letapadása, vagy minden rendben van vele? És mennyire kell hátra húzgatni a bőrt hogy ne okozzak neki fájdalmat, de hatásos is legyen? És kb mennyi időt vesz igénybe amíg eljutunk a "végéig", tehát hogy már teljesen hátra tudjuk húzni a bőrt?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel :Eszter
Dr. Somló Pál
Gyermekorvos
2011-11-03 15:40:07
Fityma szűkület
Kedves Anyuka!
Amikor hátra húzza a fitymát és a luk nem tágul, akkor lehetséges, hogy szűkülete van, ill., ha a vizelet fölgyűlik alatta. Ezt persze egyszerű orvosi vizsgálattal meg lehet állapítani.
Üdvözlettel: Dr. Somló Pál
Mérgező növényi részek (burgonya bogyó termése) lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból az Ardo Wok mix zöldségkeverékeket az Ardo Hungary Kft....
Azt a saját bőrünkön érezzük, hogy a tavalyi év április-májusához képest ugyanannyi pénzből nehezebb kijönni. De mennyi az annyi pontosan? Mi drágult jobban, mi kevésbé? A KSH statisztikája...
A Penny-Market Kft. visszahívja a forgalomból a Karát roppanós sertésvirslit nem jelölt szója allergén miatt; a visszahívás valamennyi minőségmegőrzési idejű, 1000 grammos kiszerelésű...
Szalmonella esetleges jelenléte miatt visszahívnak több kolbászterméket is, közölte a Nébih. Az érintett termékeket az Aldi forgalmazza, a termékek árát blokk nélkül visszatérítik....
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
Hozzávalók: 300g liszt
1 db margarin
1 db tojás
kevés tej
Recept:
A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a tojást és annyi tejet, hogy gyúrható legyen. Fél órára a hűtőbe tesszük, majd lisztes deszkán kinyújtjuk. Pohárral kiszaggatjuk, közepét darált dióval, vagy lekvárral megtöltjük. Félbehajtjuk, széleit m(...) tovább a teljes recepthez...