Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Dr. Szabó Júlia Gyógyszerész Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Dr. Szabó Júlia - Gyógyszerész

vonal

szakértő fényképeDr. Szabó Júlia vagyok, foglalkozásomat tekintve gyógyszerész.


2004-ben végeztem a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, majd 2008-ban tettem le gyógyszerhatástan szakvizsgámat.



A kezdetek óta gyógyszertárban dolgozom, amit nagyon szeretek. Nagy kihívás minden nap új emberekkel megismerkedni, meghallgatni őket, tanácsot adni a legjobb tudásom szerint és a legjobb érzés, ha sikerül elérni, hogy visszatérnek, idővel régi ismerőssé válnak, mert sikerült segíteni.



Az első munkahelyemen nagyon sok kismamával, anyukával volt szerencsém találkozni (köszönhetően a patika helyi adottságainak – lakótelepi gyógyszertár a közelben gyermekorvosi rendelőkkel) valójában nagyrészt ők jártak hozzánk, ami a mostani, második munkahelyemen sajnos már nem mondható el. Bevallom, ez azóta is hiányzik.



Más légkört teremt, ahol a gyermekeké a főszerep és nem a krónikus betegségeké, egyrészt ezért is nagyon örültem a Szülők Lapja szakértői felkérésének. Másrészt mert áprilisban én is szülővé váltam, így különös buzgalommal igyekszem feleleveníteni mindent, amit a gyermekbetegségekről, gyógyszerezésről, gondozásról… tanultam. És persze itt vannak az állandó aktuális problémák: elkezdve a tejkiütésekkel, a koszmón át, most a melegkiütésekkkel „küzdünk”, de már a két hónapos oltásra készülve a lázcsillapítást nézegetem…



Így sok szeretettel várom kérdéseiket, amikre a legjobb tudásom szerint fogok válaszolni!

De! Nagyon fontosnak tartom leírni, hogy gyógyszerész vagyok, nem orvos, így komolyabb problémáknál, betegségeknél diagnózist felállítani, terápiát javasolni nem hatásköröm, de amiben tudok, nagyon szívesen segítek!



Saját blogomon, a www.gyogyszereszvalaszol.blogspot.hu-n, további cikkeket olvashatnak nem csak gyerekekkel kapcsolatos témákban (különböző betegségek, gyógynövények, homeopátiás készítmények, aktualitások, forgalomból kivonások, jogszabályváltozások…)



Várom kérdéseiket, javaslataikat!


Üdvözlettel,



Dr. Szabó Júlia

szakgyógyszerész

Weboldal: http://www.gyogyszereszvalaszol.blogspot.hu

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
C-vitamin: Mennyi C-vitamint adjunk babáknak, kisgyermekeknek? Védőnői és gyógyszerész ajánlás
C-vitamin: Mennyi C-vitamint adjunk babáknak, kisgyermekeknek? Védőnői és gyógyszerész ajánlás
Mennyi C-vitaminra van szükségük a csecsemőknek 4 hónapos kor alatt? Adhatunk-e 4-6 hónapos kor között citromlevet a babáknak? Tudtad, hogy a C-vitamin stressz hatására kiürül a szervezetből, így a gyerekek szervezetéből is? Védőnői és gyógyszerész ajánlás.

Szerző: Szülők lapja | 2015-12-14 00:00:00

tovább a cikkre
Influenza elleni védőoltás babáknak, kismamáknak - Tényleg ártalmas a benne lévő higanyszármazék? Utánajártunk!
Influenza elleni védőoltás babáknak, kismamáknak - Tényleg ártalmas a benne lévő higanyszármazék? Utánajártunk!
Tartalmaznak-e a hazai influenza elleni oltások higanyt? Idegméreg-e az injekció tartósítószere, amely higanyszármazék - mint ahogyan azt egyesek állítják? Van-e jogos félnivalójuk a kisgyerekes anyukáknak és a várandós kismamáknak az influenzaoltás kapcsán?

Szerző: Szülők lapja | 2015-11-30 00:00:00

tovább a cikkre
Antibiotikum gyerekeknek: Veszélyes-e a sok antibiotikum gyermekkorban? Hogyan kell szedni az antibiotikumot?
Antibiotikum gyerekeknek: Veszélyes-e a sok antibiotikum gyermekkorban? Hogyan kell szedni az antibiotikumot?
Milyen veszélyei vannak gyermekkorban az antibiotikum szedésének? Milyen esetben indokolt az antibiotikum szedése? Hogyan kell szedni az antibiotikumokat? Milyen mellékhatásai lehetnek az antibiotikum szedésének?

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2015-11-18 00:00:00

tovább a cikkre
Gyomorégés kezelése terhesség alatt
Sok kismama számára jelent kellemetlen problémát a terhesség idején jelentkező gyomorégés. Mi okozza a gyomorégést? Hogyan és mivel enyhíthetők a tünetek?

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2013-11-05 00:00:00

tovább a cikkre
Aranyér terhesség alatt és szülés után
Az aranyér sajnos gyakori probléma a terhesség alatt és a baba születése után is. Sok kismama életét megkeseríti. Mit tehetünk az aranyér ellen? Mi az aranyér kialakulásának oka? Hogyan kezelhető az aranyér?

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2013-08-15 10:00:00

tovább a cikkre
A folsav szerepe terhesség alatt: Miért fontos a magzat egészsége szempontjából az elegendő folsavbevitel?
A folsav szerepe terhesség alatt: Miért fontos a magzat egészsége szempontjából az elegendő folsavbevitel?
Miért kell szedni a folsavat terhesség alatt? Milyen szerepe van a magzat fejlődésében? Gyógyszerész szakértőnk osztja meg a kismamákkal a legfontosabb tudnivalókat!

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2013-08-09 00:00:00

tovább a cikkre
Hasfájós baba - Hogyan kezeljük?
Mi okozza az újszülött babák és csecsemők hasfájását? Mit ne együnk szoptatás alatt, hogy ne fájjon a baba hasa? Hogyan csillapítsuk a baba hasfájását?

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2013-03-28 00:00:00

tovább a cikkre
Gyógyszerszedés terhesség és szoptatás alatt
A megfázás, nátha és elsősorban az influenza soha nem jön jókor, de terhesség és szoptatás alatt különösen nehezen viseli a kismamák, anyukák többsége.

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2013-03-20 00:00:00

tovább a cikkre
Szoptatás és elválasztás - milyen szerek segítenek?
A szoptatás a legősibb és legnagyszerűbb módja az újszülött táplálásának. A WHO (World Health Organisation) és az UNICEF közös ajánlása szerint az a legjobb, ha a csecsemő élete első fél évében csak anyatejet kap. A szoptatást ezután is célszerű folytatni a megfelelő kiegészítő táplálás mellett.

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2012-11-14 00:00:00

tovább a cikkre
Mi kell az újszülött ellátásához? Gyógyszertári termékek
Egy újszülött érkezése előtt számos dolgot kell beszereznünk; a babaszoba berendezésétől kezdve, ruhákon, játékokon át, az ellátásához szükséges kiegészítőkig. Természetesen a gyógyszerek sem kivételek ez alól.

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2012-10-05 00:00:00

tovább a cikkre
Fogamzásgátlás szoptatás alatt
Sokszor felmerül a kérdés, milyen lehetőségek vannak a fogamzásgátlásra a szoptatás ideje alatt. Igazából nem túl széles a skála...

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2012-09-20 00:00:00

tovább a cikkre
Gyógyszercsomag utazáshoz - úti patika
Az úti csomagról megoszlanak a vélemények. Kicsi legyen, vagy nagy? Mindenre készüljünk fel, vagy csak a legáltalánosabbra?

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2012-07-10 00:00:00

tovább a cikkre
A szájpenész tünetei és kezelése
Leggyakrabban csecsemőkorban, időseknél vagy legyengült immunrendszerű felnőtteknél fordul elő. A szájpenész (orvosi nevén: soor) okozója egy gomba, a Candida Albicans.

Szerző: Dr. Szabó Júlia | 2012-06-29 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Dr. Szabó Júlia szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

4. kérdés

vonal
andi782
9:52:43
2012-11-06
Kedves Júlia! Legkisebb fiam már 3 és fél éves, szeptember óta óvodába jár. A problémám az, hogy az anyatejről nem tudom leszoktatni. minden alvás előtt cicizik és sehogy sem tudtam leszoktatni, pedig már sok mindent kipróbáltam. Próbálkoztam azzal,hogy mindenféle rossz ízű dolgot kentem a mellemre, azzal is hogy nem adtam neki de akkor nehezen is aludt el és sokszor fel is riadt éjszaka.Kérdésem az lenne, hogy nincs valami szer amitől a tejnek rossz íze lesz? Már szétcincálta a melleimet és fáj amikor szopik. Válaszát előre is köszönöm. Reményvesztett anyuka.
szakértő fényképe

Dr. Szabó Júlia

Gyógyszerész

2012-11-07 10:09:03

Anyatejről leszoktatás.

Kedves Andi! Nagyon sajnálom, de nem tudok segíteni! Gyógyszerről/egyéb termékről nem tudok olyanról, ami rossz ízűvé teszi a tejet és szedhető is szoptatás alatt. Sajnos nem az én szakterületem! Szeretném a figyelmébe ajánlami a Szoptatásért Magyar Egyesületet, ahol szintén kérdezhet, segítséget kaphat problémája megoldásához: http://www.szoptatasert.hu/belso.php?inf=kerdes Remélem ők tudnal segíteni! Üdvözlettel, Szabó Júlia

3. kérdés

vonal
Carisma
1:17:27
2012-07-20
Tisztelt Doktornő! Allergiás, 18 hetes kismama vagyok, és kezdődik a parlagfű szezon. Mivel várandósan semmilyen gyógyszer nem javallott, kérdésem az lenne, hogy calcimusc injekció szájon át történő alkalmazása (meginnám) ártalmas-e a kisbabámra. Válaszát előre is köszönöm. Marad tisztelettel: V. Erzsébet
szakértő fényképe

Dr. Szabó Júlia

Gyógyszerész

2012-07-20 21:20:01

Allergiás kismama.

Kedves Erzsébet! Kalciumot lehet szedni mind várandósság, mind szoptatás alatt. Arra kell figyelni, hogy a napi bevitel ne haladja meg az 1500mg-ot. A Calcimusc injekció 100mg/ml-es, azaz 1 ampullában (5ml) 500mg kalcium van, így napi maximum 3 ampullát ihat meg. A szokásos adagja felnőtteknek 2x1 ampula. Homeopátiás készítmények közül ajánlanám a Coryzalia tablettát, vagy a Luffeel orrsprayt ill. tablettát, vagy ha csak kimondottan parlagfűre allergiás az Ambrosia artemisofolia CH15-ös hígítását. Sok örömet és kitartást kívánok Önnek az elkövetkezendő hónapokra! Üdvözlettel, Dr.Szabó Júlia

2. kérdés

vonal
Szilvi
3:23:33
2012-07-12
Tisztelt Júlia! Szoptatás alatt lehet-e magnéziumot szedni?
szakértő fényképe

Dr. Szabó Júlia

Gyógyszerész

2012-07-12 20:21:22

Magnézium szoptatás alatt.

Kedves Szilvi! Mind terhesség, mind szoptatás alatt szabad magnéziumot szedni. Önálló készítmény formájában is pótolhatja a fellépő hiányt, illetve a terhesvitaminokban is megtalálható más vitaminokkal, nyomelemekkel és ásványi anyagokkal kombinálva. A B6-vitaminnal kombinált magnézium készítmények azok, amelyek szedése vitatott. Szoptatás alatt a B6-vitamin szokásos napi adagja 2,5mg (a terhesvitaminok sem tartalmaznak ennél nagyobb mennyiséget-kivéve egyet, de az is csak 0,1mg-mal haladja meg ezt az értéket) . Ez a mennyiség nem okoz problémát, de magas dózisban, csökkenti a tejelválasztást, illetve bejut az anyatejbe. Remélem tudtam segíteni! Üdvözlettel, Dr.Szabó Júlia

1. kérdés

vonal
Edit
4:46:50
2012-07-11
Kedves Tanácsadó! Pár napja 2 éves kisfiam torkát fájlalta, majd egy napig 40 fokos láza volt és többször is hányt. Egy-két nap múlva férjem gyomorfájdalmakra panaszkodott, másnap végig hasmenése volt, ezután következtem én, az anyuka, kibírhatatlan gyomor-has fájdalommal, fejfájással szédüléssel. A problémám az, hogy a 6 hónapos kisfiam, akit anyatejjel táplálok, tegnap éjszaka és a mai napon folyamatosan hányt. Próbáltam adni neki Laktiv Baby-t, de nem ízlett neki. Banánt, nektarint kihányta, és az anyatej is folyamatosan kijön, eddig egyedül a baby víz maradt benne. Orvos daedalonetta-t írt neki. Mit tegyek?
szakértő fényképe

Dr. Szabó Júlia

Gyógyszerész

2012-07-12 20:32:01

Hányás csecsemőkorban.

Kedves Edit! Az orvos által felírt Daedalonetta kúp hányinger és hányás csillapítására szolgáló készítmény. Mindenképp alkalmazza az orvos által előírt adagolásban. Ennek segítenie kell, hogy a kisfiában megmaradjanak a megevett dolgok. Viszont, ha a kúp ellenére sem enyhül a hányás, mindenképp forduljanak újra orvoshoz, nehogy komplikációk lépjenek fel! (szükség esetén, infúzión keresztül pótolják a vesztett folyadékot és elektrolitokat) Ha enyhül a hányás, és otthon is tudják kezelni a kicsit, próbálják meg a Normaflore probiotikumot belekeverni az anyatejbe. (nincs jellegzetes íze, hátha elfogadja) (Ha nem válik be, van még ilyen kicsi korban is alkalmazható probiotikus készítmény, a Protexin Restore.) Remélem nagyon hamar túljutnak a nehezén! Jobbulást kívánok Önöknek! Üdvözlettel, Dr.Szabó Júlia

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Burgonyapüré

Burgonyapüré

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 10 dkg burgonya főzőlé

Recept:

10 dkg krumplit apró kockára vágunk, fedő alatt puhára főzünk annyi vízben, hogy épp ellepje a burgonyát.
Főzés után szitán áttörjük és a főzőlével habosra keverjük. A csecsemőnek kiskanállal adjuk.

Az alaposan megmosott burgonyát h&eacut(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette!

vissza vissza