Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Végvári Edit Anya-magzat kapcsolatanalízis, pszichológus Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Végvári Edit - Anya-magzat kapcsolatanalízis, pszichológus

vonal

szakértő fényképeTöbb éves útkeresés és önismereti munka után 30 évesen kezdtem meg pszichológiai egyetemi tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen (és itt szereztem meg 2008-ban kitüntetéses diplomámat, épp 10 évvel később, mint angol-német szakos egyetemi oklevelemet).



Mivel nagyon meghatározónak tartom a legkorábbi pillanatokat a lélek fejlődése szempontjából, egyik specialitásom az anya-magzat kapcsolatanalízis lett, melyet a módszer megalkotóitól (Dr. Hidas Györgytől, Dr. Raffai Jenőtől, illetve munkatársuktól, Müller Zsófitól) tanultam. Egyéb szakmai tevékenységem is a születés előtti és körüli időszak traumáinak a feldolgozását segíti, többek közt a Rebirthing Intuitív Energialégzéssel. (Ennek működését és hatékonyságát szisztematikusan is tanulmányozom a doktori disszertációmhoz.) Jelenleg asztrológiát, jungiánus szimbólumterápiát, katathym imaginatív pszichoterápiát tanulok, tovább mélyítve a módosult tudatállapotban elérhető analógiás tartalmak iránti elkötelezettségemet.



Rendszeres blogot vezetek az általam fontosnak vélt pszichológiai területekről, ahol közérthetően osztom meg az érdeklődőkkel azokat a felismeréseket, amelyek továbblendíthetnek mindenkit egyéni élete elakadásain és választ kaphat az őt foglalkoztató témákra.


• Anya-magzat kapcsolatanalízishez kapcsolódó bejegyzések

• Rebirthing transzlégzésről szóló írások

• Transzperszonális szemléletű gondolataim a pszichológiáról 

Weboldal: http://babamamakapcsolat.blogspot.hu/

Weboldal: http://rebirthingdebrecen.blogspot.hu/

Weboldal: http://pszichologiadebrecen.blogspot.hu/

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Mit érez a magzat a kismama gondolataiból?
Mit érez a magzat a kismama gondolataiból?
Mit érez a magzat a kismama gondolataiból? Hatással vannak-e a magzatra a kismama hangulatai, érzései, esetleg a negatív gondolatai? Hogyan hat a stressz a magzatra?

Szerző: Végvári Edit | 2018-07-03 08:00:00

tovább a cikkre
Így kerülj közelebb a pocakodban fejlődő kisbabádhoz! - 3 gyakorlati tanács kismamáknak a pszichológustól
Így kerülj közelebb a pocakodban fejlődő kisbabádhoz! - 3 gyakorlati tanács kismamáknak a pszichológustól
Szeretnéd tudatosan építeni a kapcsolatot a pocakodban fejlődő kisbabával? Akkor olvasd el Végvári Edit pszichológus szakértőnk várandós kismamáknak szóló írását, aki ehhez nyújt egyszerű és gyakorlatias tanácsokat.

Szerző: Végvári Edit | 2017-05-11 00:00:00

tovább a cikkre
Így fejlődhet a magzat egészségesen a pocakodban! 5 dolog, amit tegyél meg a várandósság alatt - Pszichológus tanácsai
Így fejlődhet a magzat egészségesen a pocakodban! 5 dolog, amit tegyél meg a várandósság alatt - Pszichológus tanácsai
A várandósság idején, az egészséges életmódon és a rendszeres vizsgálatokon túl, mit tehetnek a kismamák a kisbabájuk fejlődése, egészsége érdekében? Végvári Edit pszichológus szakértőnk egyszerű és hatásos módszereket mutat be írásában, amivel a magzat optimális lelki fejlődését segíthetjük a várandósság során.

Szerző: Végvári Edit | 2016-10-26 00:00:00

tovább a cikkre
Ez az oka, hogy sok kismama fél, szorong a szüléstől! Mit tehetsz, hogy komplikációmentesen születhessen a kisbabád? - Pszichológus tanácsai
Ez az oka, hogy sok kismama fél, szorong a szüléstől! Mit tehetsz, hogy komplikációmentesen születhessen a kisbabád? - Pszichológus tanácsai
Mint ahogy minden, amit a kismama érez, a szüléstől való félelem is hatással lehet a kisbabára és a közelgő szülésre. Végvári Edit pszichológus az alábbi cikkünkben azt fejti ki, hogyan hat a szorongás a szülés folyamatára.

Szerző: Végvári Edit | 2016-10-17 00:00:00

tovább a cikkre
Mit élnek át a férfiak az apává válás során?
Milyen érzelmi átalakuláson megy keresztül a férfi a babavárás hónapjai alatt? Milyen addig ismeretlen érzései lesznek az apának a kisbaba megszületése után? Min múlik a jó apa-gyermek kapcsolat, és miért nélkülönözhetetlen az apa szerepe a gyermeknevelésben?

Szerző: Végvári Edit | 2014-06-06 00:00:00

tovább a cikkre
Mit érez a magzat a kismama gondolataiból? - Kapcsolatépítés a magzattal
Minden emberi kapcsolat energiaigényes folyamat: minél többet teszünk bele, annál többet vehetünk ki belőle, ráadásul ennek idői lefolyása van (azaz ahogy előrehaladunk az időben, folyamatosan változik, erősödik a kapcsolat).

Szerző: Végvári Edit | 2012-07-10 00:00:00

tovább a cikkre
Anya-magzat kommunikáció a várandósság alatt
A kismamák többsége érzi, hogy a babája figyel és reagál mindarra, ami körülötte történik a nagyvilágban. Lehetséges kommunikálni, beszélgetni a babavárás alatt a magzattal? Igen és sokan ösztönösen meg is tesszük...

Szerző: Végvári Edit | 2012-03-06 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Végvári Edit szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

3. kérdés

vonal
annacica24
7:24:15
2012-05-22
jó napot!!22hetes terhes vagyok miért nem érzem még a baba mozgását???Odateszem a kezem akkor mintha lebegne valaki de nem érzek még rendes mozgást??mikor fogok??köszönöm
szakértő fényképe

Végvári Edit

Anya-magzat kapcsolatanalízis, pszichológus

2012-05-22 21:17:17

Magzatmozgás

A magzatmozgás érzékelése nagyon egyéni, nincs pontos időpontja. Ne aggódjon, hamarosan olyan nagy lesz a baba, hogy nem tudja majd nem észrevenni... :-) Boldog babavárást! Üdv, V. Edit

2. kérdés

vonal
baby0309
6:40:59
2012-03-02
Kedves Edit! 26 éves vagyok. Első Fiam most lesz 2 éves...nagyon vártam Őt,sok hónapon keresztül sajnos görcsöltem,hogy megérkezzen a pocakomba,de végül megérkezett. Apa is nagyon várta...terhességgel is minden rendben volt. A kérdésem a második Fiammal kapcsolatos. 8 hós volt az első fiam,mikor újra terhes lettem az első "balesetünkből" adódóan. Miután megtudtam,hogy babát várok,elkezdődtek a családi viták a párommal,ő akkoriban teljes mértékben elutasította,hogy újra szüljek. Nagyon sok veszekedés volt köztünk,mert én nem akartam őt eldobni magamtól....és nem is lettem volna képes rá talán....Párom annyira "megzakkant" a hírtől,hogy én megtartom a babát,hogy költözni akart,mert ő úgy érezte,hogy nem őt választom. Nem igazán értem ma se ezt mire vélni. Lényeg,hogy végül is több heti lelki vívódás és kimerültség után úgy döntöttem,hogy mégis túl esek a dolgon....elmentem a kórházba,elvégezték a műtét előtti vizsgálatokat(közben imádkoztam,hogy valahogy,valaki akadályozza meg ezt a döntésemet). Várakoztunk,majd közölte az orvos,hogy a műtétet pontosan egy héttel később tudják elvégezni. És akkor én már tudtam,hogy nem lesz műtét....de a páromnak nem szóltam,persze tudtam,hogy hatalmas balhé lesz belőle. Az is lett.....fenyegetőzött,hogy elköltözik(persze minden este hazajött)...és ez így ment heteken át. Nagyon csúnya,lélekbe markoló szavak hagyták el akkor a száját... Aztán lenyugodott...olyan 7 hónapos terhes voltam,amikor már kezdett érdeklődni a Pici iránt,néha megsimizte már a hasam,már kérdezgetett is róla.Soha nem erőltettem semmit,hagytam,hogy ő kezdeményezzen,ha úgy érzi kész rá. Aztán jött a szülés,kérdeztem,hogy szeretne-e részt venni(elsőnél is bent volt),ő igent mondott. Végül megszületett a második Fiúnk,apa vágta el a köldökzsinórt és neki adták oda,ő vitte lemérni,de ami a legmeglepőbb volt,hogy könnyes volt a szeme,ahogy ölelte Őt. Onnantól kezdve átfordult a dolog szerencsére,nagyon szereti a Picit is,nincs kivételezés a két fiú közt. Kérdésem az lenne,hogy milyen "problémák" lehetnek esetleg a későbbiekben,hisz nagyon sok stressz érte a Picit,főleg az első 3 hónapban. Mit érzékelt Ő ezekből? Remélem azt érezte,hogy én nagyon szeretem és nagyon vártam Őt. Apa-fiú viszony alakulhat negatívan a magzati korban elszenvedett sérülések miatt vagy a születés után bekövetkező változás,szeret teljes hozzáállás ezt kárpótolja? Elnézést a hosszú levélért,próbáltam még így is rövid lenni :) Még egy fontos kérdésem lenne: nekem a mai napig bűntudatom van amiatt,hogy én akkor elindultam a kórházba és ha az orvos nem mondja azt,hogy várni kell,akkor ki tudja....ez ellen mit tehetnék? Nagyon köszönöm a türelmét és hogy időt szán rám. Minden jót! Timcsi
szakértő fényképe

Végvári Edit

Anya-magzat kapcsolatanalízis, pszichológus

2012-03-02 19:27:41

Apai elutasítás

Kedves Timcsi! Egy kisbaba érkezése a családba nagyon felforgató és átalakító hatás. Egy férfinek mindig nehezebb érzelmileg megbirkózni a változásokkal, mint egy anyának, akinek 9 hónapnyi felkészülési ideje volt, a hormonok is segítik, és az első időszak - még ha ez nagy terhet is ró rá - róla szól a fizikai és érzelmi gondoskodás-igény miatt. Kevés apa találja meg zökkenőmentesen a kapcsolódási módot a csecsemőhöz és lesz nyugodt affelől, hogy a családban betöltött szerepe továbbra is fontos (egy 24 órában a baba körül forgó feleség mellett könnyű elbizonytalanodni). Férje elutasító reakciója erről a nehézségről szólhatott. Azért kezdtem ezzel, mert az apa-gyerek kapcsolat szempontjából fontos lenne, hogy meg tudjanak bocsátani maguknak és egymásnak a történtek miatt. Bár a kisbaba biztosan érzékelte a feszültséget és a bizonytalanságot a sorsa körül, de egy elutasító apa hatását egy kitartó és szerető anya tudja ellensúlyozni a tapasztalatok szerint. Azt sem tartom kizártnak, hogy kompenzációként a férj apai szeretetét megsokszorozta ez a kezdeti elutasítás. Talán épp jól is alakul így, bár sajnálom, hogy ilyen stresszes várandóságban volt része. Ne feledje, nincsenek tökéletes életek, tökéletes forgatókönyvek. Vannak buktatók, kanyarok az életünkben és a fejlődő magzatokat sem lehet ezektől megkímélni. Ne aggódjon a múlt miatt túl sokat, fókuszáljanak arra, hogy most jól működjön a családjuk. Üdv, V. Edit

1. kérdés

vonal
Siposné Csermely Mária
3:21:42
2012-03-02
Kedves Edit! Még első gyermekem várásakor olvastam a Lelki köldökzsinórt és nagyon megérintett. Próbáltam is vele többször beszélgetni és bár, nem tudom, jól csináltam-e, sokszor megtette, amire kértem, szóval, gondolom, hogy már akkor nagyon figyelt rám. Akkor még volt időm minden héten kismamajógára is járni. Most kisfiam 1 éves és a kistestvérét várom (14.héten vagyok), ám eddig mindig fáradt voltam a "beszélgetéshez" a magzattal ill. még nem volt időm jógára menni. Az lenne a kérdésem, hogy mit javasol, hogyan tudnám felvenni vele is a kapcsolatot? Annyira szeretném, ha ő is olyan okos kisgyermek lenne, mint a bátyja és ő is érezné, hogy nagyon szeretjük, bár látszólag most nem jut annyi idő, figyelem -még- rá. Nekem kicsit megfoghatatlan ez a lemegyünk alfába-dolog, én minden ilyesminél tutira elalszom, pedig érdekel! Nagyon köszönöm előre is a segitségét! Üdvözlettel, Marcsi
szakértő fényképe

Végvári Edit

Anya-magzat kapcsolatanalízis, pszichológus

2012-03-02 15:30:13

2. baba

Kedves Mária! Teljesen érthető, hogy fáradt és kevesebb ideje van a második babára úgy odafigyelni, ahogy az elsőre. Szerintem a legfontosabb az, hogy ezt elfogadja, azzal a ténnyel együtt, hogy ez később sem lesz másképp. Illúzió lenne azzal hitegetnie magát és a babáját, hogy pontosan azt és úgy tudja majd neki nyújtani, mint azt elsőnek. Ezt nem kell hiányként értelmeznie, inkább egy más mintaként, ami a második gyermekek sajátja. Ők ebbe születnek, szocializálódnak bele, ehhez alkalmazkodnak, és ebből fogják kihozni a legtöbbet a személyiségfejlődésük során. Nem azt akarom sulykolni, hogy adja fel, és meg se próbálja a kapcsolatfelvételt, csak azt, hogy ne élje meg kudarcként, ha a fáradtságtól belealszik a relaxációba. Ahogy cikkemben írtam, minden magzatra szánt gondolat és érzés "célba ér", tehát éberen, a homokozó szélén ülve is elkezdheti gyakorolni a figyelemmegosztás művészetét: miközben felügyeli a nagyot, belső hangján beszélgethet a kicsihez. Kommentálhatja a mocorgásait, elmesélheti neki, mit csinálnak éppen, stb. Sok sikert ehhez és mérhetetlenül sok erőt kívánok két pici gyerek neveléséhez! Üdvözlettel, V. Edit

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Csirkehúspüré

Csirkehúspüré

Feltétek a főzelékhez >>
7 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirkemell, vagy csirkecomb Só

Recept:

A megmosott nyers mell-, vagy combhúst ledaráljuk és enyhén sós vízben, vagy a hozzá készülő főzelékkel együtt megfőzzük, majd szitán áttörjük.

A hús ledarálása azért is praktikus, mert így könnyen kis adagokra osztható és lefagyasztható.

 

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Szuper gyerekprogramok: arcfestés, óriás kalózhajó, terepasztal a Vasúttörténeti Parkban

vissza vissza