Az élet szerelmese vagyok, ezért örök szerelemben élek. Ott születtem, ahol a fenyők magasabbak, mint Svájcban, a fű zöldebb, mint Izlandon és a kultúrák jobban össze vannak keveredve, mint a cérnák a varródobozomban: Marosvásárhelyen. Az első testrészem, amit megmutattam ennek a világnak a fenekem volt, ennek ellenére vagy ezért édesapám Mosolyországnak hívott. A mából visszagondolva igen értékes tanárok, pedagógusok próbáltak „embert” faragni belőlem. Akinek volt kulcsa, bejutott Hozzám.
Nem tudom elmondani magamról, hogy sokáig voltam egy helyben, a változás lételemem, tanulok ennek hátrányaival együtt élni és élvezem előnyeit. Ismerkedem a saját "démonaimmal", alázattal elgondolkodom a jelenlegi életem feladatain, kutatom generációs és korábbi életeim hozadékait, keresem a VALÓSÁGOT.
Így kerültem kapcsolatba a kineziológiával, a Bach-virágterápiával, a hagyományos kínai orvoslással, AFT terápiával. Különleges vonzalmat éreztem a halál megértéséhez, ezért elvégeztem az önkéntes segítő tanfolyamot a Hospice alapítványnál.
Ha van valaki, akinek az életútját csodálattal nézem, akkor Polcz Alaine lelkét emelem ki. 2011-ben találkoztam a sámándobbal, és a sámán tanításokkal. Azóta óriási szerepet kapott a mindennapokban a zene, az éneklés.
Szívesen megosztom veled tapasztalataimat, élményvilágomat. Miben tudok segíteni?
- önbizalomhiány, fokozott, megmagyarázhatatlan félelmek, pánik, fóbiák - gyerekeknél tanulási gondok, beilleszkedési gondok - kapcsolódási nehézségek szülővel, gyerekkel, férjjel, feleséggel - motiváció hiány az élethez, útkeresés, - kedvetlen, depresszív állapotok - korábbi életek lenyomatainak átcsengése - meddőség - fizikai tünetek, mint állandó fejfájás, ízületi problémák, stb. - megrekedt élethelyzetek, döntési nehézségek, stb.
„Számtalan (szak)irodalom számol be arról, hogy stressz idején a testről leszakad a lélek, például megerőszakolt nők menyezettől látják az eseményt. A pszichológia szerint a lehasadt részek elvesznek a kollektív tudattalanba. A pszichológus feladata, hogy segítsen a páciensnek visszahozni az elveszett élményt. (…) A kineziológus egyedi technikákkal tud segíteni abban, hogy a korábbi trauma által bekövetkezett stressz oldódjon.”
Arra buzdítalak, hogy ne a gyerek fogantatását, születését tervezd meg, hanem az anyává fejlődés körülményeit, tudatosan készülj az anyaságra. Tegyél meg mindent, ami megtehetsz, hogy minden szinten képes legyél befogadni az új lelket az egészséges testedbe, hogy érzelmi biztonságot tudj adni... - Sütő Annamária írása anyává válásról és anyaságról.
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...
Mérgező növényi részek (burgonya bogyó termése) lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból az Ardo Wok mix zöldségkeverékeket az Ardo Hungary Kft....
Azt a saját bőrünkön érezzük, hogy a tavalyi év április-májusához képest ugyanannyi pénzből nehezebb kijönni. De mennyi az annyi pontosan? Mi drágult jobban, mi kevésbé? A KSH statisztikája...
A Penny-Market Kft. visszahívja a forgalomból a Karát roppanós sertésvirslit nem jelölt szója allergén miatt; a visszahívás valamennyi minőségmegőrzési idejű, 1000 grammos kiszerelésű...
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
A szoptatás az anyánál csökkenti az emlő- és petefészekrák, valamint a magas vérnyomás kockázatát, de a gyermek egészségére is jótékony hatással van, emellett pozitívan hat az értelmi...
Egy friss kutatásban megállapították, hogy a szoptatás általi immunitás átadása hosszú távú, a szoptatáson túl is tart - a védelmet az immunsejtek átadása biztosítja, teljesen függetlenül...
Hatalmas felháborodást váltott ki az internetezők körében az az anyuka, aki 9 éves koráig szoptatta legkisebb lányát - pedig szerinte nincs ebben semmi természetellenes....
Hatalmas viták szoktak keveredni abból az anyukás csoportokban, hogy meddig is kell, vagy éppen meddig "elfogadott" szoptatni egy gyermeket. Most egy olyan anyuka mesél, aki ma hétéves fiát még...
A tojásokat alaposan megmossuk, majd héjában keményre főzzük (kb. 15 perc). Amikor kihűlt, megpucoljuk, hosszában kettévágjuk. A sárgáját külön tálba tesszük, összetörjük, hozzákeverünk annyi tejfölt, hogy krémes legyen, ízesítjük majon&(...) tovább a teljes recepthez...