Sárosdi Virágnak hívnak, és az elmúlt 20 évben azzal teltek a napjaim, hogy a hat gyermekemet etettem.
Persze nem csak friss, illatos kenyérrel, “hiszen meg van írva, nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
Eközben – sok-sok halasztási kérelemmel – elvégeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát, és gyógypedagógus-logopédus lettem.
Három éve csatlakoztunk a – Magyarországon még gyerekcipőben járó – otthonoktató családok táborához, azaz legkisebb gyermekünk nem jár iskolába, hanem itthon, velünk tanul.
Cikkeimmel bepillantást nyerhetsz abba a munkába, melyet itthon, a gyerekeinkkel végzünk.
Írásaim akkor is hasznosak lehetnek számodra, ha gyermekeid iskolába, óvodába járnak, hiszen a legtöbb szülő igyekszik figyelemmel kísérni gyermeke tanulmányait.
Igyekszem sok olyan módszert, letölthető anyagot nyújtani, ami segítséget nyújt abban, hogyan tudod gyermeked számára élménnyé tenni az iskolai tananyagot.
Mérgező növényi részek (burgonya bogyó termése) lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból az Ardo Wok mix zöldségkeverékeket az Ardo Hungary Kft....
Azt a saját bőrünkön érezzük, hogy a tavalyi év április-májusához képest ugyanannyi pénzből nehezebb kijönni. De mennyi az annyi pontosan? Mi drágult jobban, mi kevésbé? A KSH statisztikája...
A Penny-Market Kft. visszahívja a forgalomból a Karát roppanós sertésvirslit nem jelölt szója allergén miatt; a visszahívás valamennyi minőségmegőrzési idejű, 1000 grammos kiszerelésű...
Szalmonella esetleges jelenléte miatt visszahívnak több kolbászterméket is, közölte a Nébih. Az érintett termékeket az Aldi forgalmazza, a termékek árát blokk nélkül visszatérítik....
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
Hozzávalók: 1, vagy 2 db paradicsom
6,5 dkg burgonya
Recept:
A paradicsomot nyersen szitán átpaszírozzuk, 2 evőkanál vizet adunk hozzá és felforraljuk (egészen addig, amíg kissé bebőrösödik).
A krumplit kevés vízben puhára főzzük, átpasszírozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és összeforraljuk.