Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Döbör Ágota pszichológus, pár- és családterapeuta, anya-magzat kapcsolatanalitikus Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Döbör Ágota - pszichológus, pár- és családterapeuta, anya-magzat kapcsolatanalitikus

vonal

szakértő fényképePszichológusi diplomámat 2002-ben szereztem a Debreceni Egyetemen
(klinikai gyermeklélektan specializációval). Ezt követően a Szegedi
Tudományegyetemen helyezkedtem el ahol, személyiségfejlesztő és
önismereti tréningeket és pszichológia kurzusokat tartottam. 2003-tól
2010-ig az Orosházi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgoztam
pszichológusként.

A gyerekekkel és családokkal való munka során
megerősödött bennem, hogy nem csupán a korai gyermekéveknek, hanem a
méhen belüli életnek, sőt, a születésnek is meghatározó szerepe van a
későbbi problémákban. Pár- és családterapeuta végzettséget szereztem és érdeklődésem a transzperszonális pszichológia felé fordult.

Később lehetőségem volt az anya-magzat kapcsolatanalízis módszertanát elsajátítani, melyet a módszer megalkotóitól (Hidas György, Raffai Jenő, és Müller Zsófia) tanulhattam.

Hiszem,
hogy egy problémát csak a tágabb rendszerbe helyezve lehet megérteni és
kezelni, és ennek a tágabb rendszernek sok esetben a korábbi generációk
mítoszai, „örökségei” is részei, ahogy például egy kismama szülésére is
kihatással lehetnek a női felmenői szüléstörténetei.

Honlapomon bővebben olvashatnak tevékenységeimről, és folyamatosan bővül a feltöltött írásaim száma is.

Elérhetőségeim:
doboragota@gmail.com

Weboldal: http://www.doboragota.hu

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Ne büntesd a gyereket, ezt tedd helyette! - Egy alternatív nevelési módszer, ami sokkal hatékonyabb bármilyen büntetésnél
Ne büntesd a gyereket, ezt tedd helyette! - Egy alternatív nevelési módszer, ami sokkal hatékonyabb bármilyen büntetésnél
Büntetés. Minden szülő és nagyszülő felteszi a kérdést, miként lehet hatékonyan elérni a viselkedés megváltozását. A büntetés azonban a szakirodalom és a tapasztalatok szerint sem hatékony. Inkább csak megalázza és összezavarja a gyereket. Mit lehet akkor tenni?

Szerző: Döbör Ágota | 2018-03-20 00:00:00

tovább a cikkre
Hogyan lehetsz jó anya? Hogyan segíts párodnak az apává válásban? 5 tanács a pszichológustól
Hogyan lehetsz jó anya? Hogyan segíts párodnak az apává válásban? 5 tanács a pszichológustól
Milyen gazdag lelki átalakuláson megy át a kismama a babavárás idején? Hogyan változik meg ezalatt a kapcsolata a kispapával és a saját édesanyjával? Milyen érzéseket, gondolatokat él meg a várandósság elején, és milyeneket a terhesség vége felé? Pszichológus válaszol.

Szerző: Döbör Ágota | 2015-11-20 00:00:00

tovább a cikkre
Mikor érdemes elmondani, hogy babát vársz? Mi vár rád az első 12 hétben?
Mikor érdemes elmondani, hogy babát vársz? Mi vár rád az első 12 hétben?
Milyen lelki átalakulásokon megy át a várandós kismama az első trimeszterben? Érdemes-e eltitkolni a várandósságot a tágabb környezet elől? Miért éppen a 12. terhességi hét a vízválasztó? Pszichológus szakértőnk írása a terhesség eleji lelki folyamatokról és a kezdeti szorongásokról.

Szerző: Döbör Ágota | 2015-10-05 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Döbör Ágota szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Paradicsomlé

Paradicsomlé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm paradicsom

Recept:

A paradicsomot alapos mosás után forrásban lévő vízbe tesszük. A héj ráncosodása után a vízből kiemelve a héját lehúzzuk és kipréseljük, vagy szitán átnyomkodjuk.
Értékes ásványianyag-forrás.

Szék(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Újszülött

Újszülött babát tettek Veszprémben a kórház babamentő inkubátorába

vissza vissza