Évek óta, több helyen szerzett tapasztalattal próbálok segíteni
szülőknek, gyerekeknek, családoknak. Dolgoztam kétnyelvű magánóvodában,
gyermekotthonban, jelenleg nevelési tanácsadóban (pedagógiai
szakszolgálat), illetve egy alapítvány kötelékében, magánrendelés
formájában pedig a Most Terápiás Központban várom szeretettel a hozzám
fordulókat. Szakvizsga előtt álló klinikai szakpszichológus vagyok, a
folyamatos magas szintű továbbképzés, ismeret és tapasztalatszerzés
alapelveim közé tartozik. Felnőtteknek és gyerekeknek is tartok
relaxációs foglalkozásokat (gyermekrelaxáció, autogén tréning), ami
stresszes helyzetek kezelésére, vagy általános lelki karbantartás
céljából is hasznos lehet.
Szemléletemben a különböző gyakorlati megközelítések mellet fontos, hogy alapozó mozgásterapeuta vagyok, évek óta folyamatosan tartok idegrendszer-fejlesztő mozgásterápiát gyerekeknek, így a lelki, pszichés megközelítés mellett a testi oldalt is figyelemmel kísérem. Kollégámmal közösen pár- illetve családterápiát is tartunk közösen, hisz mindenkinek alapvető meghatározója családja, szűkebb-tágabb környezete. Ezek
a módszerek természetesen csak valós, kézzel fogható, emberi
kapcsolatokban jelenhetnek meg, és mindig az egyénekhez illeszkedve
lehetnek hatásosak.
Hiszek a két (vagy több) ember között
létrejövő kapcsolat gyógyító és újjáépítő erejében, ahol a változás az
együtt töltött idő, a közös munka gyümölcse.
Várom Önt, gyermekét, illetve unokájár szeretettel rendelésemen, vagy kérdéseit a megadott elérhetőségeimen!
A válófélben lévő vagy frissen vált gyerekek szülei karácsonykor még inkább sebezhetőek és kiszolgáltatottak. Mit tehetnek a szülők, hogy elkerüljék a gyerek szorongását, az állandó családi feszültséget és a további sérelmeket ünnepkor? Pszichológus szakértőnk írása elvált szülőknek.
Egy másfél órás ingyenes felméréssel most te is kiderítheted, hogy óvodás gyermeked elég érett-e már az iskolára, van-e szüksége segítségre a felzárkózáshoz. Ha többet szeretnél tudni a klinikai szakpszichológus által végzet iskolaérettségi vizsgálatról, kattints a cikkre!
Tudtad, hogy a baba mozgása elárulja, hogy van-e fejlődési zavara vagy sem? Mi az összefüggés a csecsemőkori mozgásfejlődés és a kisgyerek későbbi mentális fejlődése között? Milyen kisgyerekeknek ajánlott a mozgásterápia? Pszichológus válaszol.
Ugyan a Babaváró hitel 2024-ben is elérhető lesz, de sokkal szigorúbb feltételekkel, mint korábban. Idén még az igénylő pár női tagjának a maximális életkora be nem töltött 41 év, ez...
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Hozzávalók: 16 dkg liszt
18 dkg sajt
12 dkg vaj
3 tojás sárgája
2 evőkanál tejföl
só
Recept:
A lisztet, a reszelt sajtot, a vajat és a 2 tojás sárgáját összekeverjük, hozzáadunk 1 evőkanál tejfölt és egy kis sót. Összegyúrjuk, kétszer kinyújtjuk, mint a vajas tésztát, majd hideg helyre tesszük.