Kedves Nagymama !

Köszönöm levelét. A felvetett téma igen gyakori mostanában. Több olyan párról is tudok, akik elváltak, de úgy élnek mintha nem váltak volna el. Azt gondolom, hogy ez nagyon megterhelő mindenkinek, mert nem segíti sem az önállósodást , sem a határok tisztázását és betartását. Ami a gyereket illeti, őt pedig abban a hitben ringatják, hogy ebből még lehet kapcsolat, ami mély nyomokat hagyhat benne mind a világhoz úgy a szerelemhez való hozzáállásban is. A leírtak alapján arra is tudok következtetni, hogy a lányánál valamilyen elakadás történt az életében, amiből az a hit következik, hogy ő nem képes egyedül megoldani a problémákat és vezetni az életet. Ehhez bőven asszisztál is mindenki. Ha tudja, hogy úgyis elmennek, megteszik, kisegítik, akkor az ő működésmódjában benne vannak ezek a számítások és amikor arra kerülne sor, hogy be kell vásárolni, vagy főzni, vagy kettesben játszani a gyerekkel, a könnyebb utat választja és azt mondja magában, (lehet nem is ilyen tudatosan),hogy felhívom anyut, vagy a volt férjemet, valaki majd biztosan kisegít, hiszen az úgy könnyebb, gyorsabb, megszokottabb...Kedves Nagymama, tudom, hogy nagyon nehéz, főleg, hogy van egy kisgyerek a háttérben végignézni a lánya önállósodását, viszont hosszútávon ez lenne a cél. Erről beszélhet a volt vejével is, a lányával is és a lánya akár pszichológus segítségét is igénybe veheti, akivel átbeszélheti szorongásait, kérdéseit. Előtte az élet, ha motivált tud változtatni és önálló, felnőtt életet folytatni. Ez a helyzet senkinek sem jó. Mi felnőttek vagyunk a mintaadók, ahogyan beszélünk, gondolkodunk, cselekszünk ez megy át a gyerekbe. Remélem sikerült irányadókat adnom és sikerül elindítani egy olyan utat, mely több önállósodással és határozottabb keretekkel jár. Üdvözlettel Balázs Nelli

Kedves Csiillagvirág !

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával. Elolvasva levelét két dolog jutott eszembe, az egyik, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, megrendült mindkét félnek a bizalma, a másik pedig dr. Gordon Neufeld és Máté Gábor "A család ereje "című könyve.Ugyanis ez a könyv csomó olyan esetet ír le, mint az Önöké. Habár levele hosszú, mégsincs elég információm, nagyon érdekelnének a következő kérdések: Ki az a felnőtt, akihez a fia más módon kötődik mint Önhöz ? Milyen a kapcsolata az apjával és a nővérével? Történt-e valami egy évvel ezelőtt? Ön szerint hol és mikor csúszott el a kapcsolatuk? Mit ad a foci, mitől olyan jó? ... Első körben szemet szúrt az a mondata, hogy rengeteg beírást kap. Mint ahogyna írta is, a büntetéstől nem fog másképpen viselkedni a fia. Jó lenne beszélni a tanárokkal, osztályfőnökkel arról, hogy ez a rengeteg beírás nem segíti a fiát, sőt! Ami ilyenkor hatásos szokott lenni, hogy újra kialakítják a kötődést. Akármenniyre furcsán hangzik, inkább érdeklődjön, napközben is felhívhatja és megkérdezhtei mit csinál, készítsenek együtt valami ételt a focira. Legyen kedves, támogató, olyan akitől nem kell megszökni, akinek nem kell hazudni. Ha másképpen nem megy adjon magának minden nap három zsetont, amit kilőhet kritizálásra. A többi ügyet pedig érdemes lenyelni. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, ugyankkor a szülők azok, akik vannak olyan bölcsek, tapasztalatokkal teli, hogy változtatni tudnak és szeretni, elfogadni, rugalamsan kezelni azt a gyereket,aki bizony sokszor igen önzően, rugalmatlanul viselkedik. Itt az a fő kérdés, hogy Önök miből tudnak erőt és szeretetet meríteni. Érdemes továbbra is a problémákat szakemberrel átbeszélni. Remélem sikerül közelebb kerülni a fiúkhoz, ugyanis ha már csak a kortársak az irányadók, akkor könnyen rossz útra fog térni. Most még meg lehet előzni!Üdvözlettel Balázs Nelli

Kedves Édesanya!

A kamaszkor egyik igen nehéz szakaszában van a fia. Ennek az időszaknak főbb jellemzői a szembeszegülés, a szülők és felnőttek felé akár haraggal, lekicsinyléssel való reagálás. Ebben az időszakban akár nem mindig mond igazat, nem annyira megbízható, nem törődik saját biztonságával, lázad, durva és sokszor a kortársaknál talál elégtételt. Ez egy nagyon nehéz időszak mindenkinek, mind a gyereknek, úgy a szülőknek is, de a pedagógusok is bőven megkapják a részüket. Mit tudna tenni? Kamaszokkal dolgozva azt látom, hogy kifejezetten áhítoznak a megértésre, az elfogadásra, a kedvességre még ha ezt nem is kérik. A közös programokat, túrázás, mozi, vásárlás, sportolás...elfogadják, szeretik, ha jólét veszi körül őket. Ezeket az alkalmakat lehetne kihasználni a közeledésre, a kérdésekre, mi a célja, mi szeretne lenni, hogyan érzi magát, mit szeret csinálni, miben érzi jól magát, mi hiányzik neki stb. A kiokosítás, tanácsok osztogatása gyors haragot szülhet. Miután néhányszor így beszélgettek, együtt voltak már jobban fogja látni mi is a baj, ezt utána meg lehet osztani a pedagógusokkal is, ha ők nyitottak a segítőkész kommunikációra. Közösen lehetne keresni megoldásokat. Sok szakkönyv büntetést, megvonásokat javasol, én személy szerint nem igen hiszek ezekben, saját gyakorlatomban is azt láttam, hogy nem közelít, hanem inkább eltávolít. Sokkal célszerűbb olyan társaságot, sportot, foglalatosságot keresni a számára, melyben kiteljesedhet, megnyugodhat, ha még csak ideig-óráig is. A sok természetjárás, a friss levegő nagyon fontos, hiszen ha mondjuk sokat gépezik, akkor egy idő után nem fog tudni mit kezdeni a sok agressziójával. Ön is elgondolkodhat, hogy vajon hol csúszhatott el a dolog, mikortól nagyobb a probléma, kik azok az emberek akik támogatására számíthat és kitől kérhet segítséget, ugyanis problémáinak folyamatos megosztása, nagyon fontos lehet. A kamaszoknak nagyon nehéz az iskolaváltás, hiszen mindenben kételkednek, magukat sem látják jónak. Inkább a sok beszélgetést, a dolgok több oldalról való megközelítését tudnám javasolni. Ugyanakkor pedig vannak remek könyvek a kommunikáció jobbá tételéről, a család erejéről, ezeket is olvashatja. Sok sikert kívánok Tisztelettel Balázs Nelli

Kedves Ibolya !

Köszönöm a részletes leírást, látom, hogy gondolkodik a lánya viselkedésén, szeretné a legjobban alakítani az életét. Ez mindig a legjobb kiinduló pont, a másik nagyon fontos dolog, ami Önök esetében szintén meg van, a bizalom, az egymás felé fordulás, beszélgetések. Az a gyerek-szülő páros, ahol ez sérül, sokkal nehezebb helyzetben van bármilyen probléma megoldásában, mert először az őszinte odafordulást kell, hogy elérjék. Az a tapasztalatom, hogy 9 éves gyerekekkel lehet beszélgetni és sok mindent meg is lehet beszélni. Keresni kell egy meghitt pillanatot, nálunk ezek a cél nélküli kirándulások szoktak lenni, de a közös étkezések, együtt kertészkedés, főzés is jó szolgálatot tesz. Ez a beszélgetés szolgálná azt a feladatot, hogy szétválassza, hogy vajon csak egy rossz kialakult szokásról van-e szó vagy pedig a körömrágás a szorongás tünete. A gyerekek sokszor ellenállással reagálnak a „követelő „ iskolával szemben. Érdemes elbeszélgetni az osztályfőnökkel is, hogyan látja ő a dolgokat, hol, milyen módon lehetne ennek a kislánynak érdekesebbé tenni az iskolát, mi lenne az ő szerepe, hogyan lehetne kapacitáltatni a képességit? Sajnos sokszor az iskola ezt magától nem teszi, majd a gyerek először csak unatkozik, utána meg már undorodik és menekül. Tehát a feltáró, akár többszöri beszélgetés biztosan hoz eredményt. Ami még nem jelenti, hogy egy-az egyben megszűnik a körömrágás, mert nagy valószínűséggel szokássá is kinőtte magát. Erre jó a napi támogatás, nézzük meg, hogy ma vajon kibírja-e hogy nem veszi a kezét a szájába, ha igen nagyon megdicsérjük, együtt örülünk. Akár valami kis jutalomhoz is köthetjük. Végső esetben a patikában vannak szerek amikkel be lehet kenni a körmöt, de azt gondolom, ez nem hoz végleges megoldást, olyan mint a jo-jo hatású fogyókúra, a rendszeres átbeszélés, együtt iparkodás, feszültségoldás sokkal inkább lesz hosszútávon sikeres. Azt gondolom, hogy ezeket a tüneteket nem lehet kinőni, különben nem lenne teli a város köröm-rágott felnőttekkel. Sok sikert kívánok a megoldásban. Üdvözlettel Balázs Nelli

Kedves Kérdező !

A leírtak alapján nagyon nehéz helyzetben van itt mindenki a jellemző válási játszmák, a kisgyerek kora és a helyzet frissessége miatt. Ugyanis most alakulnak ki az új szerepkörök, még nagy valószínűséggel jelen vannak a válás körüli érzések, melyek ahogyan írja nem feldolgozottak. Ugyanakkor leveléből az is kitűnik, hogy nem igen tudnak konstruktívan kommunikálni egymással a felnőttek, inkább a gyereken keresztül zajlik a „megmérettetés”. Tudom, hogy ilyenkor mindenki a legjobbat szeretné, de azért sokszor a sok új helyzet, szorongások, haragok mögött azért az van, hogy mindenki így vagy úgy érvényesülni szeretne, a saját céljait megvalósítani. Nagy valószínűséggel ez a helyzet a gyerekkel is. Úgy tűnik a kislány elfogadóbb, nyitottabb, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy belül nincsenek rossz érzései, hiszen az is érdekes, hogy a sokkal kisebb öccse megverheti. Ha nem lenne az előzményekben válás, akkor is lehetnének hasonlóak a kisfiú reakciói, több oknál kifolyólag, mert fiú, és egyes kisfiúk szeretnek ebben a korban verekedni, odacsapni, botozni...( lehetne ezeket játékos csatornákba terelni, kardozás, birkózás, botozás, intenzívebb kinti lét, túrázás...). Szóval lefojtani, megbüntetni nincs értelme, mint ahogyan írta is, nem igen változott ettől a helyzet. Sokkal célszerűbb megérteni és olyan irányba terelni, ami nem sért senkit. Amikor mást üt meg, határozottan megfogni a kezét, akár az egész testét és azt mondani, hogy ezt nem lehet, nálunk nem bánunk így a másik emberrel. A durvaság hátterében lehet egy csomó elfojtott indulat is, hiszen a gyerekek soha sem szeretnék, ha különköltöznének a szüleik. Kell egy idő, míg feldolgozza és sajnos sokszor a környezete szenved ettől, ha úgy érzik nem elég az Önök tapasztalatuk ehhez, nyugodtan megkereshetnek olyan pszichológust, aki játékterápia keretében oldani tudja a feszültségeket, ugyanez vonatkozik a felnőttekre is, Önök is kérhetik mediátor, családterapeuta segítségét, akár egy-két alkalommal, hogy lefektessék a legfontosabb gyereknevelési szabályokat. Jól teszik, , hogy konkrét határokat húznak meg, előbb utóbb a gyerek megfogja tanulni, hogy itt hogyan lehet viselkedni. Segít a sok közös élmény, rendszeres jelenlét, hogy már a csírájában meg tudják oldani az agressziót. Ez a korosztály kíváncsi természetű, dacolós is sokszor, szereti a kihívásokat, a határokat feszegetni, mert így erősíti az énét. Sok türelmet és kreativitást kívánok a kezeléséhez, gondoljanak arra, hogy ezáltal mi felnőttek is mennyit tudunk tanulni,ha egy-egy helyzetet játékkal, mondókával, humorral kezelünk. Üdvözlettel Balázs Nelli

Kedves kérdező ! A kérdés nem tartozik a kompetencia területemhez, sajnálom, hogy nem tudok többet segíteni. Minden jót kívánva Nelli

Kedves Édesanya !

Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával, megterhelő lehet, hogy egyik gyermekénél sem érzi azt, hogy a kapcsolódás elégséges lenne a harmóniához, hiszen mindkét gyermeke mintha a saját világában lenne. Levelében nagyon kevés információt írt, így nem is tudok konkrétumokat írni, csak esetleg általánosságban véleményt formálni. Jó lenne azért tudni, mikor kezdődött a megváltozott viselkedés, kötődik-e valamihez,Ön hogyan reagál a kislánya passzivitására és a kisfia sírására, mennyit tud pihenni, van-e segítsége, vannak-e esetleg más tünetek is? Kezdem a fiánál, a kisbabák tudnak hosszasan sírni, minden kellemetlenség nekik nagy inger, most ismerik meg a világot és nem csak a külsőt, hanem a belsőt is, has -légzés működése, meleg-hideg váltakozása, fények stb. Tudom javasolni, hogy figyelje meg, melyek azok a napszakok amikor ingerültebb és melyek amikor kevésbé, van-e valamilyen zene, játék, szín, mozgás ami esetleg jobban megnyugtatja? Fontos lenne átvizsgálni a szoptatási-evési szokásokat is, nem nyel-e túl sok levegőt? Egyszóval mennyire érzi magát komfortosan? Sokat segíthet a levegőn való séta, a babák nagyon jót tudnak aludni kint -15 fokban is. Szép dallamos népi vagy komolyzene szintén segíthet, az együtt mozgás, táncolás is nagyon jó szokott lenni. Tudom javasolni a magára való kötözést is. Nagyon fontos, hogy Ön is tudjon pihenni és időszakosan más nyugtattassa a babát. Ha a sírás nem csökken érdemes konzultálni a gyermekorvossal, szoptatási tanácsadóval, hiszen ott a helyszínen biztosan sokkal jobbakat tudnak mondani mint én láthatatlanban. Ami a kislányát illeti, ha nincs semmilyen családi-fejlődési rendellenesség és eddig jól működött kettejük kapcsolata, akkor a most következő fejlődési időszaknak tudható be a nem hallok működésmód, ugyanis a kislánya már szeretne egy picit nagyobbacska/önállóbb lenni, amit így is kifejezhet. Persze érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy hogyan fogadta a kistestvér érkezést, ez milyen érzelmeket hozott elő ( a harag, sértődöttség is megnyilvánulhat nem figyelésben ) Érdemes azt is megnézni, milyen a mindennapi hangulat a családban, hiszen egy üvöltő kisbaba azért mindenki türelmét próbára teheti. Tudom, hogy nehéz megoldani, de ilyen helyzetekben nagyon fontos a kislányával kettesben is lenni, neki való játékokat játszani és nagyon fontos Önnek is pihenni, valahogyan kikapcsolódnia, mert csak feltöltekezve tud racionálisan gondolkodni, kreatív lenni és meghallani a belső hangját, mely általában nagyon jól tudja a válaszokat és megoldásokat. Sok sikert kívánok hozzá.

Kedves Melinda ! Gratulálok újabb anyai örömeihez, viszont úgy érzem nem vagyok kompetens eme kérdés megválaszolásához, szerintem ez a nőgyógyászokhoz tartozó kérdéskör. Megértését köszönöm Nelli