Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Szántó Regina Pszichológus Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Szántó Regina - Pszichológus

vonal

szakértő fényképe1998-ban végeztem Budapesten az ELTE pszichológia szakán. Első munkahelyem egy alapítványi iskolában volt, ahol a gyermekekkel és a velük dolgozó pedagógusokkal és az őket nevelő szülőkkel foglalkoztam. Fontos volt számomra, hogy az egyetemen elsajátított tudást specifikus terápiás iskolák módszereivel is kiegészítsem.

2005-ben, második gyermekem születése után kezdtem el az Integratív Pszichoterápiás Egyesület hipnoterapeuta képzését. A képzés sikeres elvégzése után ma már lassan 10 éve alkalmazom ezt a terápiás módszert.

A hipnoterápiát a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán kezdtem el gyakorolni, azután egyéni terápiákat kezdtem vezetni. Önismereti pszichodráma csoportba jártam, elvégeztem egy 250 órás csoportot, majd a pszichodráma asszisztensi és vezető csoportot is. Rendszeresen indítok önismereti pszichodráma csoportokat.

Saját élmény a Hidas György és Raffai Jenő által kidolgozott anya-magzat kapcsolatanalízis, melyben magam is részt vettem illetve várandós pácienseimnek is szoktam ajánlani. Így a leendő anyukáknak ehetőségük van már a prenatális időszakban is tudatosan kommunikálni magzatukkal, ezáltal gazdagítva kapcsolatukat és a születendő gyermek képességeit.

2006-2011-ig dolgoztam a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi szakszolgálatnál, mint pszichológus szakértő. Jelenleg ugyanennél az intézménynél az Örökbefogadási Csoportban vagyok pszichológus.

Weboldal: http://www.szantoregina.hu/

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Anya-magzat kapcsolat - Így kerülj közelebb a pocakodban fejlődő kisbabához!
Anya-magzat kapcsolat - Így kerülj közelebb a pocakodban fejlődő kisbabához!
A várandósság alatti anya-magzat gondolat- és érzelemcsere minősége nagyban kihat a kisbaba későbbi életére. Pszichológus szakértőnk elmagyarázza, hogyan lehet az anya-magzat kapcsolatot elmélyíteni a váradósság 9 hónapja alatt.

Szerző: Szántó Regina | 2016-02-12 00:00:00

tovább a cikkre
Szex a szülés előtt és után: így hat a baba érkezése a szexuális életre
Szex a szülés előtt és után: így hat a baba érkezése a szexuális életre
A családalapítás kezdetén a pár tagjai között még teljesen ideális az intimitás, és általában jól működik a szexuális együttlét. Utána mégis megváltozik valami. De mégis mi? A szülés előtti és utáni szexuális életről pszichológus szakértőnket kérdeztük.

Szerző: Szántó Regina | 2015-12-18 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Szántó Regina szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Húskrém

Húskrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirke-, marha-, vagy pulykahús Margarin

Recept:

A húst enyhén sós vízben megfőzzük, ledaráljuk és margarinnal elkeverjük, majd szitán áttörjük, esetleg turmixoljuk. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

A gyereked egész életére kihat, hogy melyik szülőtípusba tartozol

vissza vissza