Egy gyermek megannyi csodát hoz az életünkbe, ám az örömteli pillanatok mellett minduntalan megjelenik az aggódás és a félelem is. Az új családtagot meg akarjuk óvni minden bajtól és – lehetőségeinkhez képest – a legjobbat szeretnénk nyújtani neki.
Ahhoz, hogy vigyázhassunk rá és persze a család többi tagjára is, - az egészségükre, a testi épségükre, az anyagi érdekeikre – jó, ha tisztában vagyunk azokkal a jogokkal, amelyek fogyasztóként megilletnek bennünket. Hasznos, ha tudjuk, mit tehetünk, hová fordulhatunk annak érdekében, hogy ne váljunk csalás, átverés áldozatává, hogy ne sózzanak ránk hasznavehetetlen vagy akár veszélyes termékeket.
A tudatos fogyasztóvá váláshoz szeretnék cikkeimmel én magam is hozzájárulni.
Magamról elmondanám, hogy 2014 ősze óta főszerepem az anyaság. Szakmai végzettségemet tekintve jogász vagyok, jogi szakvizsgával, vezetői tapasztalattal. A fogyasztóvédelem területén 2004-től kezdődően dolgozom. A munkám része a kommunikáció: az elmúlt években interjúkat adtam, írásos anyagokat készítettem, előadásokat tartottam, - szakmabelieknek és civileknek, fiataloknak és időseknek egyaránt - továbbá éveken át állandó szakértője voltam az egyik megyei televízió műsorának. Az elmúlt években oktatóként, vizsgáztatóként is tevékenykedtem. Mindeközben pedig megtanultam, hogy a száraz paragrafusok sorait miként kell "átcsomagolni", közérthetővé tenni. Hiszen mit is érne az információ, ha nem tudja befogadni, a gyakorlatba átültetni az, akinek szánjuk? Ebben igyekszem az Önök segítségére lenni.
Mit tehetsz, ha egy állásinterjún úgy érzed, hogy a gyerekeid, családi állapotod miatt ért téged hátrányos megkülönböztetés? Milyen hatósághoz lehet ilyenkor fordulni? Milyen következményei lehetnek annak, ha bebizonyosodik, hogy hátrány ért? Kinek kell bizonyítania, az álláskeresőnek vagy a felvételiztetőnek? Kötelezheti büntetés megfizetésére az adott céget a hatóság?
Ha egy kisgyermek biztonsági védelem nélkül utazik az autóban, és 50 km/h-nál ütközik, akkor a teste huszonötszörös erővel csapódik tehetetlenül ide-oda, ami maradandó egészségügyi károkat is okozhat. Ezt hivatott a biztonsági gyermekülés kivédeni!
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
Hozzávalók: Sovány baromfimáj (nem lehet liba-, vagy kacsamáj!)
Marhamáj
Főzeléknövények
Recept:
A megmosott májat a főzeléknövényekkel együtt főzzük, és velük együtt át is törhetjük a szitán. A csecsemőnek először csak fél kávéskanálnyit adjunk, ezt emeljük fokozatosan 2-3 kávéskanálnyi mennyiségre.