Főoldal > Cikkek > Szépség > A terhességi májfolt - Szülők Lapja

A terhességi májfolt


A várandósság alatt gyakran jelentkeznek bőrproblémák, melyek oka a megváltozott hormonrendszerben keresendő. Sajnos a májfolt kialakulásáért felelős okot megszüntetni nem tudjuk, de az állapotán javítani lehetséges.

Szerző: Rácz Annamária
2009-09-24
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Mitől leszünk májfoltosak?!
A májfolt megjelenése a terhesség folyamán fellépő hormonháztartás megváltozásával, a progeszteron túlsúlyba kerülésével magyarázható. A májfolt a szeplőhöz hasonlóan viselkedik napfény hatására, ezért nyáron jóval láthatóbbá válik. A terhesség megszűnte után többnyire magától is elmúlik, vagy legalább halványodik.
Ha mégsem kezd halványodni, csak a szoptatás befejezése után kezdhetjük halványítani a foltjainkat szakember segítségével.

Hogyan fedjük el?
A nyári hónapokban kezelés nem alkalmazható, kizárólag a jól fedő alapozók vagy színezett krémek segíthetnek halványításukban. A legnagyobb segítség, amit ilyenkor tehetünk, hogy 15-10 SPF-vel rendelkező UVA és UVB szűrős nappali krémet használunk! A kezelések alatt is folyamatos fényvédelemről kell gondoskodnunk és kerülnünk kell a direkt napfényt, a szoláriumot.

Hogyan tüntethető el?
Ősztől kora tavaszig tehetjük meg, hogy nekivágunk egy halványító kezeléssorozatnak. A májfoltok eltüntetése ugyanis nem egyszerű feladat, mindenki máshogy reagál a különböző eljárásokra és hatóanyagokra, ezért mindenképp több (7-10) alkalmas kezeléssel kell számolni.

Hámlasztásos módszerek
Minden halványító kezelés alapja a bőr gondos hámlasztása, a bőrmegújító folyamatok aktiválása. Ehhez is már többféle módszer közül választhatunk. Hatóanyagok közül gyümölcssavas, enzimes és gyógynövényes radírozást is alkalmazhat a szakember. Elektrokozmetikai gépek közül a mikrodermabrázió vagy a kíméletesebb hidroabrázió segítheti az alapos bőrmegújítást. Villanófényes technológia alkalmazásával, mezoterápiával is igen látványos eredményt érhetünk el. A kozmetikai kezeléseket érdemes kiegészítenünk otthoni bőrápolással is, amelyhez a kozmetikustól kérhetünk segítséget.

Természetes módszerek
Ha pedig a természetes módszereket részesítjük előnyben érdemes bioboltban választani olyan készítmények közül, amelyek kövirózsa, gyermekláncfű, medveszőlő, eperfa kivonatot tartalmaznak.

 

Címkék: terhesség, várandósság, májfolt, bőrproblémák, hormonrendszer

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Terhességi csíkok – Hatásos tippek stria ellen

Hogyan védd a hasad várandósság idején a terhességi csíkoktól?! Ahogy nő a pocak, a bőrünk egyre inkább megfeszül és striák, más néven terhességi csíkok alakulhatnak ki. A csíkok jelentkezése nagy mértékben függ a genetikai adottságoktól, de egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk a megelőzésük érdekében.

tovább a cikkre
Ébresztő a bőrnek – tavaszi bőrmegújító program

A tavasz kezdetével, az első napsugarak megjelenésével több szépséghibával is szembesülhetünk. A tél folyamán felszedtünk pár kilót, fakó és száraz lett az arcbőrünk, pórusaink eltömődtek. Itt az ideje, hogy mindennek véget vessünk!

tovább a cikkre
Hogyan tüntethetjük el a narancsbőrt? - Harc a cellulit ellen

A tavasz beköszöntével egyre több vendég jelentkezik be a kozmetikai szalonokban alakformáló kezelésekre és jócskán megnövekszik a karcsúsítást, narancsbőr eltávolítást kínáló krémek kereslete. De mi az, ami valóban használ? Mit tehetünk a bőrünk szépségéért?

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Burgonyapüré

Burgonyapüré

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 10 dkg burgonya főzőlé

Recept:

10 dkg krumplit apró kockára vágunk, fedő alatt puhára főzünk annyi vízben, hogy épp ellepje a burgonyát.
Főzés után szitán áttörjük és a főzőlével habosra keverjük. A csecsemőnek kiskanállal adjuk.

Az alaposan megmosott burgonyát h&eacut(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette!

vissza vissza