Főoldal > Cikkek > Gyermekprogramok > 5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkel - Szülők Lapja

5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkel

Szülőklapja képIzgalmas hétvégi program lehet egy vártúra, melynek során a gyerkőcökkel visszarepülhetünk az időben a királyok és királynők, lovagok és úrhölgyek izgalmas világába. Rácsodálkozhatnak a régi korok fegyverzetére, lovaggá válhatnak maguk is egy játék erejéig. Íme, 5 izgalmas magyarországi vár, amit nem lehet kihagyni!

Szerző: Szülők lapja
2015-09-04
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Frissítve: 2017.06.12-én.

Visegrádi Fellegvá5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkelr, Visegrád »
A Dunakanyar legszebb látképe tárul elénk a Visegrád fölött magasodó Fellegvárból, melyet IV Béla királyunk építtetett a XIII. században. Károly Róbert később ide hozatta a szent koronát és innen irányította az országot. A Fellegvárba látogatók a solymászbemutató mellett, kipróbálhatják az íjászatot, lovaglást. A várban a vártörténeti kiállításon túl, megismerkedhetünk a középkori fegyverekkel, makettekkel, a szent korona másolatával. A Panoptikumban megleshetjük a királyok lakomáját és még a trónszékbe is beleülhetünk.
A Fellegvár és kiállításai kb. 1 óra alatt megtekinthetők.

Aktuális kiállítások:
Szent Korona kiállítás
Vártörténeti kiállítás
Panoptikum (1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére)
Középkori fegyvertörténeti kiállítás
Úri vadászat a középkorban
Szabad téri középkori hadieszköz bemutató
 
Kapcsolódó szolgáltatások:
lovagoltatás, középkori hadi játékok, íjászat

Családi nap:
A Visegrádi Fellegvár és kiállításai a családok számára minden hónap utolsó vasárnapján ingyenesen látogatható 18 év alatti gyerekek és kísérő szüleik számára ezen kívül a nemzeti ünnepeken (III.15. VIII.20. X.23.).

Nyitva tartás:
márc. 1. – ápr. 30. minden nap 9:00-17:00
máj. 1. – szept. 30. minden nap 9:00-18:00
okt. 1. – okt. 26. minden nap 9:00-17:00
okt. 27. – dec. 01. minden nap 9:00-16:00
dec. 2. - dec 23. péntek, szombat, vasárnap 10:00-16:00
dec. 24. Zárva
dec 25 - jan. 08. minden nap 10:00-16:00
jan 09. - febr 28. péntek, szombat, vasárnap 10:00-16:00

Jegyárak:
Teljes árú (felnőtt): 1700 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas): 850 Ft
Gyermek 6 éves korig: ingyenes
Nyugdíjas 70 év felett: ingyenes
Panoptikum nélkül teljes árú:1400 Ft
Panoptikum nélküli kedvezményes: 700 Ft
Családi nap: minden hónap utolsó vasárnapja: rendeletben meghatározottak köre (pl. 18 év alatti gyerekek és kísérő szülők) számára ingyenes

5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkelSzigetvári vár, Szigetvár »
Itt zajlott a híres Szigetvári csata 1566-ban, mikor Szulejmán szultán megostromolta a várat, amit Zrínyi Miklós várkapitány 34 napon át védett a tengernyi törökkel szemben, míg nem az utolsó napon kitörtek az ostromlott várból és a hősies csatában odavesztek. A várudvar közepén Szulejmán dzsámija áll a csonka minarettel, benne a Mekka felé tájolt imafülkével és a faltöredékeken látható perzsa-arab nyelvű feliratokkal, a várépületek körül pedig ápolt park található. Az ide érkező látogató időutazáson vehet részt, visszacsöppent a végekre, a XVI-XVII. századba. Már a kapun belépve a korabeli vitézeket mintázó viseletekbe és fegyverekbe öltözött vendéglátók fogadják, és a kiállított tárgya korhű rekonstrukciók kézzel fogható közelségbe hozzák az elmúlt idők történelmét.

Vármúzeum kiállító termei:
  • A kapitányok terme: Itt megismerkedhetünk a várkapitányokkal és akár helyet foglalhatunk a Kapitányok asztalánál kezünkben szablyájukkal, fejünkön süveggel.
  • A "királyi Sziget" terme: A várról készült metszetek mellet, egy lenyűgözően hiteles vármakettet csodálhatunk meg.
  • "Fegyvert s vitézt éneklek" - a vitézek, viseletek és fegyverek terme: Korabeli fegyvereket és viseleteket találunk. Kézbe vehetjük az akkori fegyvereket, és ha elfáradtunk megpihenhetünk a vitézek asztalánál.
  • "Végek dicsérete" - a várkutató terem: Ebben a teremben Szigetvárral és a környező zselici, ormánsági - tágabban az egész dél-dunántúli végvári védelmi rendszerrel ismerkedhet meg a látogató, akár önállóan is.
  • "Kizil Elma" - A török Sziget csarnoka (a Szulejmán dzsámi előcsarnoka): A következő teremben korabeli török viseletekkel: egy janicsár katona, egy török hölgy és egy iszlám pap, az imám alakjával találkozhatunk és török miniatúrákkal. A Szulejmán dzsámi bejáratán az eredeti török kovácsolt-vas kapuzat nyílik meg a látogatók előtt. Itt a dzsámi egésze látogatható, a karzatra és a csonkaminaret lépcsőháza bejárható.
  • A Zrínyi utódok csarnoka - a vármúzeum folyosója (rendezés alatt): Az utolsó kiállítási hely - kijövet a Szulejmán dzsámi tárlatából - a Vármúzeum folyosója, melyen a szigetvári hős leszármazottainak - legelőbben is a dédunokának, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós munkásságának kiállítását láthatják.
  • A Vármúzeumon kívüli interaktív bemutatók: Időszakosan, de a főszezonban - rendszeresen - láthatóak és kipróbálhatóak a korszak fegyvere használata, íjászat, dárdavetés, szablyavívás, és puska- vagy ágyútűz is látható a Vár mustra- és bajvívó terében, a főbejárat - a déli kapuzat - melletti, délkeleti bástyában.  Időszakosan lovaglási lehetőségre is van lehetőség a Vár délnyugati (Nádasdy-) bástya terében.

Nyitva tartás:
Nyári nyitva tartás május 01. - szeptember 30.
hétfőtől vasárnapig: 09:00-18:00
Téli nyitva tartás október 01. - április 30.
keddtől vasárnapig: 09:00-16:00
hétfőn: zárva

Jegyárak:
Felnőtt jegy: 1850 Ft
Gyermek (6 éves kortól), diák, nyugdíjas: 1250 Ft
Nagycsaládos kedvezmény (2 felnőtt+2 gyermek): 5000 Ft, (további 6 évesnél idősebb gyermek esetén 800 Ft)
Szigetvár Kártyával, a Várbaráti Kör tagjainak, valamint a szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek a várudvar ingyenesen látogatható
A kiállítás megtekintése a szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek 800 Ft, a Szigetvár Kártyával rendelkezőknek és Várbaráti Kör tagoknak 500 Ft

5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkelEgri vár, Eger »
Az Egri vár az egyik legjobb állapotban fennmaradt végvárunk. 1552-be, itt verte vissza Dobó István a túlerőben lévő ostromló Oszmán Birodalom seregeit. Az Egri Vár ma védett műemlék, melyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az állandó kiállításokon bemutatjuk a vár történetét, földalatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrális maradványai, a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. Izgalmas látnivalók nem csak kicsiknek, de nagyoknak is mert az élményt makettek, korhű viseletek, hanghatások és pirotechnikai elemek teszik még teljesebbé.

Programok a várban:
  • 2017.06.24. Múzeumok Éjszakája
  • 2017.06.30 - 07.02.Kaláka Fesztivál
  • 2017.07.29. Ágyúdombi zenék
  • 2017.07.28-29. Gárdonyi Géza születésnapja
  • 2017.08.11-13. Végvári Vigasságok Történelmi Fesztivál és Ostromjáték
  • 2017.10.17. Az Egri Vár Napja
  • 2017.10.28. Gárdonyi Emléknap
  • 2017.12.17. Egriek téli örömünnepe

Családi kedvezményes jegy:
Egy vagy két felnőtt (hozzátartozó) vehetik igénybe, akik legalább két (18 év alatti) személyt kísérnek, 50% kedvezményre jogosultak.

Minden hónap egyik hétvégi napján (április 2., május 7., június 24., július 8., augusztus 20., szeptember 24., október 15., november 26., december 23.) ingyenesen látogathatja a múzeumot az a személy, aki: nem töltötte be 26. életévét, vagy 18 év alatti személyt kísér (már 1 főtől) és annak közeli hozzátartozója (legfeljebb két fő felnőtt lehet).
Március 15., augusztus 20., október 23. ingyenesen látogatható a vár.

Nyitva tartás:
A kiállítások hétfőnként zárva tartanak március 31-ig, új szolgáltatásként kiállításaink 2017. április 1 - október 31-ig hétfőnként is látogathatók.
Állandó kiállítások nyitva tartása:
január 1. - március 31. 10:00-16:00
április 1. - október 31. 10:00-18:00
november 1. - december 31. 10:00-16:00
Börtönkiállítás:
április 1. - október 31. 10:00-18:00
Várkapu nyitva tartása:
január 1. - március 31. 8:00-18:00
április 1. - október 31. 8:00-22:00
november 1. - december 31. 8:00-18:00

Jegyárak:
Múzeumi belépőjegy:
Felnőtt jegy: 1600 Ft
Kedvezményes jegy (6-26 és 62-70 év közöttieknek): 800 Ft
Érvényes a Vármúzeum valamennyi saját kiállításában, kivéve a Dobó-bástya kiállításait, valamint a Gárdonyi Géza Emlékházban.
6 év alatt és 70 év fölött ingyenes.
Sétajegy:
Felnőtt jegy: 800 Ft
Kedvezményes jegy (6-26 és 62-70 év közöttieknek): 400 Ft
Érvényes a kiállítások zárva tartása idején:
január 1-től március 31-ig 15.30-tól és hétfői napokon egész nap
április 1-től október 31-ig 17.30-tól minden nap
november 1-től december 31-ig 15.30-tól és hétfői napokon egész nap
6 év alatt és 70 év fölött ingyenes.
További jegyárak és kedvezmények a vár honlapján.

5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkelTatai vár, Tata »
Szemet gyönyörködtető látvány az Öreg-tó partján álló Tatai vár, melyet Luxemburgi Zsigmond király építtetett. A várat vizesárok veszi körül és egy tóparti sétányon is körbejárható. A vár ad otthont a Kuny Domonkos múzeumnak, ahol római és középkori kőtárak és kiállítások láthatók, valamint Tata történelmét, fazekas és vízimolnár munkásságát, főúri életét bemutató tárlatok.

Nyitva tartás:
Hétfő: szünnap
Kedd - Vasárnap: 9:00 - 18:00

Jegyárak:
Teljes árú belépőjegy: 800 Ft
Kedvezményes belépőjegy: 400 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt + 2 vagy több gyerek 18 éves korig): 1500 Ft
Kombinált belépőjegy, amely mindhárom kiállítóhelyre érvényes:
teljes árú: 1200 Ft
kedvezményes: 600 Ft

Ingyenes belépés:
6 éves korig gyerekeknek ingyenes a belépés.
Díjtalanul látogathatók az állandó kiállítások minden hónap harmadik vasárnapján, amennyiben: a 26. életévét még nem töltötte be, 18 év alatti személyt kísér, és annak közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő).

5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkelCseszneki vár, Csesznek »
A bakonyi Vár-hegyen áll a XIII. században épült Cseszneki vár. Zsigmond király idején élte fénykorát, amikor is a Garai család gótikus lovagvárrá építtette át. Később az Esterházyak barokk várkastéllyá bővítették. Az ide látogatók ízelítőt kapnak a legendás középkor várurai, nemes hölgyei és lovagjai korából. Sajnos az idők során egy földrengés és egy villámcsapás megrongálta a várat, melynek rekonstrukciós munkálatai ma is folynak.

Nyitva tartás
Egész évben mindennap látogatható!
Kapunyitás: 9 (télen 10) órakor. Kapuzárás: a tavasztól őszig tartó időszakban kb. 19 órakor, télen sötétedés előtt 1 órával!

Jegyárak:
Felnőtt: 700 Ft
Diák, nyugdíjas: 500 Ft

Fotó: Internet

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

Címkék: várak, Visegrádi Fellegvár, Visegrád, programok gyerekekkel, magyarországi vár, Szigetvári vár, Egri vár, Tatai vár, Cseszneki vár

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

10 kevésbé ismert kirándulóhely, amely szuper családi program lehet

10 lenyűgöző kirándulóhelyet ajánlunk, amit ha eddig nem fedeztél fel, akkor most ősszel megteheted.
Falvak, kastélyok, szurdokok, látogatócentrumok, melyeket nem biztos, hogy ismersz, pedig a gyereked egészen biztosan élvezné!

tovább a cikkre
Ingyen múzeumlátogatás a nemzeti ünnepeken és bizonyos hétvégi napokon - Mikor hova tudsz menni a családdal?
Ingyen múzeumlátogatás a nemzeti ünnepeken és bizonyos hétvégi napokon - Mikor hova tudsz menni a családdal?

Tudtad, hogy akár a teljes család is ingyen mehet Magyarországon a legnevesebb múzeumokba? Kevesen tudják, de egy kormányrendelet szabályozza, hogy melyik múzeumot melyik hétvégén látogathatják ingyen a családosok. Most megtudhatod te is cikkünkből.

tovább a cikkre
Kirándulóhelyek Magyarországon – hova menjünk a gyerekkel?

A Megyer-hegyi tengerszem és az ipolytarnóci ősmaradványos volt a legkedveltebb hazai kirándulóhely az elmúlt egy évben, tavasszal azonban a bükki időszakos gejzírekre és a rododendronos Jeli Arborétumra kíváncsiak a legtöbben – derül ki a top7hungary.com felméréséből.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Csirkehúspüré

Csirkehúspüré

Feltétek a főzelékhez >>
7 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirkemell, vagy csirkecomb Só

Recept:

A megmosott nyers mell-, vagy combhúst ledaráljuk és enyhén sós vízben, vagy a hozzá készülő főzelékkel együtt megfőzzük, majd szitán áttörjük.

A hús ledarálása azért is praktikus, mert így könnyen kis adagokra osztható és lefagyasztható.

 

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Szuper gyerekprogramok: arcfestés, óriás kalózhajó, terepasztal a Vasúttörténeti Parkban

vissza vissza