Terhesség hétről hétre - 1. hét - Szülők Lapja

Terhesség hétről hétre

A magzat fejlődése

Terhesség hétről-hétre 1-4. hét -

Terhesség hétről-hétre: 4 hetes magzat


Mi történik a magzattal az első 4 hétben? A menstruációs ciklus tizennegyedik napja körül (28 napos ciklussal számolva) az egyik petefészekből kiszabadul egy érett petesejt és bekerül a petevezetékbe, ahol mindössze 24 órán keresztül él.
Az együttlét beteljesülésekor 20-40 millió hímivarsejt verseng ennek az egy petesejtnek az eléréséért és megtermékenyítéséért. Nagy részük még a méhnyakig sem jut el, mások útközben adják fel a harcot. A győztesként célba érő feloldja a petesejt külső falát és miután bejutott a belsejébe, farka leválik, feje pedig összeolvad a petesejttel.

A következő 72 órában a megtermékenyített petesejt négy, nyolc, tizenhat, harminckettő, majd 64 sejtre oszlik. Szederszemre hasonlító formája miatt szedercsírának nevezik a szakemberek. Osztódás közben a petevezetékben a méh felé halad, ahova a megtermékenyülés után kb. 5-7 nappal megérkezik. A 11-12. napon beágyazódik a méh nyálkahártyájába, ahol nyúlványai összekapcsolódnak az anyai vérerekkel.
A szedercsíra sejtjei két irányba fejlődnek. Az egyikből kialakul az embrió, a másikból a magzatburok, a méhlepény és a köldökzsinór.
A fogantatást követő 15-17. napon – vagyis a ciklus 29-31. napján – hüvelyi 2 dimenziós ultrahangvizsgálattal még csak a petezsák látható, ami tulajdonképpen a majdani magzat kuckója.
Bár ekkor még nem is tudsz róla, a baba életében rendkívül fontos ez az időszak. Már ebben a korban eldől minden – génekkel kapcsolatos – tulajdonsága, jellemzője.
Így már ekkor elválik az, hogy milyen lesz a testalkata, a haja színe, minősége, a szeme színe, milyen lesz a tartása, a körmei formája, kire hasonlít majd, és még sorolhatnánk. Természetesen a neme is eldől a fogamzás pillanatában és sajnos a kromoszómákkal kapcsolatos betegségek is.

 

A kismama

Terhesség hétről-hétre 1-4. hét –

4 hetes kismama


Bár a kismama szervezetében hatalmas változás zajlik az első 4 hét alatt, valószínűleg ő még semmit nem érzékel belőle.
Főként az első két hétben, hiszen akkor még híre-hamva nincs a babának az életében. Bár az utolsó menstruáció 1. napjától számoljuk a várandósságot (így jön ki a 40 hét), a valóságban csak 38 hétig tart, hiszen a ciklus közepén termékenyül meg a petesejt.
A várandósság előtt a méh kb. 7 cm hosszú és 5 cm széles, vastagsága pedig 2,5 cm. A baba születésének idejére ezek az értékek jócskán megváltoznak. A kismama méhének hossza 38 cm, a szélessége 25,5 cm, a vastagsága pedig 20 cm lesz. Súlya is jelentősen megnő, 40 grammról 800 grammra.
A baba fogantatása előtt a kismama szervezetében 5 liter vér keringett. Ez a mennyiség folyamatosan nő majd és a 30. hétre már 30-40%-kal több lesz.

A pajzsmirigy fokozottabb működése következtében a hormonszintek megváltoznak, a várandós kismama olykor ingerültebbé, érzékenyebbé válhat fényekre, szagokra.
A hasnyálmirigy és a máj is fokozottabb működéssel felkészül a várandósság kiviselésére. Ennek eredményeként az kismama vérében a hormonszintek mérhető eltérést mutatnak a nem terhes állapothoz képest. Ezek a változások okozzák a fokozott izzadást, fejfájást, rosszulléteket és a testalkat változását a terhesség alatt. (Ez utóbbi nem a hízást jelenti, hanem pl. a fokozott vízvisszatartást.)

Hivatalos teendők, kismamáknak járó juttatások

Terhesség hétről - hétre 4. hét

Hivatalos teendők, kismamáknak járó juttatások - 1-4. hetes kismama


Tudni szeretnéd, hogy mennyi Tgyást, Gyedet, Gyest kapsz, míg otthon leszel a Babával?
A legújabb 2013-as változásokat is tartalmazó kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod!
Tgyás, Gyed, Gyes kalkulátorhoz kattints ide >>

Szeretnéd egy helyen megtalálni az összes kismamáknak járó ellátásokkal, ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalót?
Anyasági támogatás, Apanap, Apasági nyilatkozat, Babakötvény, Családi pótlék, Egyedülálló szülő, GYED, GYES, GYET, Gyermekápolási táppénz, Gyermeknevelési támogatás, Gyermek után járó szabadság, Lakcímkártya a baba részére, Start Plusz kártya, Start-Számla, TAJ-kártya, TGYÁS, Születési anyakönyvi kivonat, Születési támogatás, Szülési szabadság
Tgyás, Gyed, Gyes, ellátások, hivatalos ügyek kisokos - Kattints ide>>

Terhesség hétről - hétre

NÉVJEGYZÉK
Szerző: Szülők Lapja
Magzat fejlődése: Pocakosnapló
3D ultrahang fotók: Beleznay Katalin (Mátyásföld Klinika)
Szakmai lektor: Dr. Rácz Tibor

SZÜLÉS KALKULÁTOR >> segítségével könnyen megtudhatod, hogy mikorra várható a baba születése.
TOVÁBBI CIKKEK >>
 a babavárással kapcsolatban.

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

​Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van még esély a babaváróra (x) tovább

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. ...

Babát tervezel 5 éven belül? Így NE bukd el a Babaváró hitelt! - Szakértőnk segít tovább

Ugyan a Babaváró hitel 2024-ben is elérhető lesz, de sokkal szigorúbb feltételekkel, mint korábban. Idén még az igénylő pár női tagjának a maximális életkora be nem töltött 41 év, ez...

Érkezik a CSOK Plusz - szakértőnk bemutatja a legfontosabb tudnivalókat tovább

2024. január 1-től új családtámogatási támogatást, CSOK Plusz-t vehetnek igénybe a családok lakásvásárlásra, felújításra, vagy bővítésre....

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Szoptatás

A császárral született babákat másképp kell táplálni! tovább

Mivel a császárral született babák nem kerülnek kapcsolatba a hüvelyi flórával, ezért nem jutnak a szervezetükbe bizonyos jó baktériumok. ...

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Márton-napi lámpás házilag - 3 cuki lámpás, amit gyerekekkel is elkészíthettek tovább

Halloween - 3 csontváz smink gyerekeknek videós útmutatóval tovább

Halloween arcfestés kisebb gyerekeknek - videós útmutatóval tovább

A család kedvence: Túrós rácsos süti recept tovább

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Babakonyha

Babakonyha

Házi nutella recept - így készíts otthon mogyorókrémet tovább

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Sajtos rúd

Sajtos rúd

Sütemények >>
10 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 16 dkg liszt 18 dkg sajt 12 dkg vaj 3 tojás sárgája 2 evőkanál tejföl só

Recept:

A lisztet, a reszelt sajtot, a vajat és a 2 tojás sárgáját összekeverjük, hozzáadunk 1 evőkanál tejfölt és egy kis sót. Összegyúrjuk, kétszer kinyújtjuk, mint a vajas tésztát, majd hideg helyre tesszük.

Egy óra múlva 1/2 cm vastagra ny&uac(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
vissza vissza