Nem várta meg, míg beérnek a kórházba! A mentőkocsiban született meg a kisfiú Heves megyében

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Nem várta meg, míg beérnek a kórházba! A mentőkocsiban született meg a kisfiú Heves megyében Vannak olyan kisbabák, akik még a szokásosnál is nagyobb vehemenciával igyekeznek a világra, azt sem várják meg, hogy anyukájuk beérjen a kórházba. Egy ilyen esetről adott hírt nemrég az Országos Mentőszolgálat. Vannak olyan kisbabák, akik még a szokásosnál is nagyobb vehemenciával igyekeznek a világra, azt sem várják meg, hogy anyukájuk beérjen a kórházba. Egy ilyen esetről adott hírt nemrég az Országos Mentőszolgálat.

Mint a Facebook-posztjukban írják, éjszaka kezdődtek a fájások annál a 38 hetes kismamánál, akihez a napokban kérték a mentők gyors segítségét Heves megyébe.

A mentőkocsiban indult meg a szülés
A mentők perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták az asszonyt, majd el is indultak vele a kórházba, ám útközben felgyorsultak az események és hirtelen beindult a szülés.


(illusztráció)

Pár perc alatt megszületett a kisfiú
Miközben az életmentők félreálltak és felkészültek a szülés levezetésére, a mentésirányítás rögtön esetkocsit riasztott segítségül. A mentők közreműködésével a boldog anyuka végül bonyodalmak nélkül, mindössze néhány perc alatt világra hozta első gyermekét.

Helyszíni ellátást követően a kisfiút és a boldog édesanyát stabil állapotban szállíthatták tovább a kórházba, közölték a posztban.

Forrás: Facebook/Országos Mentőszolgálat
Fotó: Pexels/Vidal Balielo Jr (illusztráció)

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2022.10.24