Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Óvodás kislány mentette meg nagymamája életét Százhalombattán - Szülők Lapja

Óvodás kislány mentette meg nagymamája életét Százhalombattán

Szülőklapja képElképesztően talpraesett és bátor módon viselkedett az óvodás kislány, amikor nagymamája elesett, és elvesztette az eszméletét. Tamara nem esett kétségbe, azonnal intézkedett, amivel gyors orvosi segítséghez juttatta a 70 év körüli asszonyt.

Szerző: Szülők lapja
2023-08-02
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 124 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy 5 év körüli kislány, Tamara, hétvégén hívott segélyhívót, amikor nagymamája hirtelen megszédült és elesett. A 70 év körüli asszony súlyosan beütötte a fejét, ami miatt elvesztette az eszméletét.
A kis Tamara nem esett pánikba, azonnal megpróbálta felkelteni a nagymamáját, és amikor nem sikerült, rögtön tárcsázta a mentőket.

A segélyhívóval részletesen megosztotta a történteket, majd pontosan betartva az utasításokat maga is megvizsgálta a nagymamát, aki bár lélegzett, továbbra is eszméletlen volt.

Szerencsére nem kellett sokat várni, a mentők gyorsan megérkeztek és azonnal ellátták az idős asszonyt. A mentőcsapat hozzáértésének és a kislány bátorságának köszönhetően stabil állapotban szállíthatták a nagymamát a kórházba.

A talpraesett kislány közben értesítette az anyukáját is, aki rögtön a helyszínre sietett. 

Az Országos Mentőszolgálat az alábbi posztot tette közzé az esettel kapcsolatban:





Az egész mentőcsapat gratulált a kislánynak és minden résztvevőnek a sikeres és gyors beavatkozásukhoz.
A nagymamának mi is mielőbbi felépülést kívánunk!

Forrás, fotó: Országos mentőszolgálat

Címkék: óvodás kislány, mentő, nagymama, életmentés

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

"Elértünk mindent, amire vágytunk, és most itt maradtam nélküle" - 4 kisgyerekkel lett özvegy a fiatal édesapa

Borzalmas tragédiával kell megküzdenie egy Bács-Kiskun megyei családnak, értesült a Délmagyar, egy négygyermekes család maradt édesanya nélkül.

tovább a cikkre
Holtan találtak egy kétéves kisfiút egy szentesi ház udvarán lévő medencében - Ezt lehet tudni a tragédiáról
Holtan találtak egy kétéves kisfiút egy szentesi ház udvarán lévő medencében - Ezt lehet tudni a tragédiáról

A rendőrség július 25-én, kedden kapta a bejelentést, hogy egy szentesi ház udvarán lévő medencében holtan találtak egy 2 éves gyermeket.

tovább a cikkre
Ez az egyik vezető halálok a gyerekek körében, mégsem beszélünk róla eleget - Így kerülheted el a tragédiát
Ez az egyik vezető halálok a gyerekek körében, mégsem beszélünk róla eleget - Így kerülheted el a tragédiát

Július 25. a Vízbefulladás Megelőzésének Napja, ennek kapcsán hívja fel a figyelmet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Spenót burgonyával - banánnal édesítve

Spenót burgonyával - banánnal édesítve

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100 gr tisztított spenótlevél 50 gr burgonya 15 gr banán 1 tk olaj

Recept:

A megpucolt, kockákra vágott burgonyát kb. 15-20 percig pároljuk annyi vízben, ami éppen elfedi. A spenót szárait leszedjük, a leveleket egyesével lemossuk, majd forró vízben 4-5 percig főzzük. Miután leszűrtük, hideg vízzel lehűtjük. A banánt karikákra vágju(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
vissza vissza