Hogyan utazhatnak a babák és a gyerekek az autóban a KRESZ szabályai szerint?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Hogyan szabad szállítani az autóban a babákat és a gyerekeket a KRESZ előírása szerint? Mikortól ülhetnek az első ülésre a gyerekek? Miért nem utazhat az anyukára kötve kenguruban a kisbaba? Ha bizonytalan vagy a válaszokban, akkor cikkünkből tájékozódhatsz, hogy biztosan elkerüld a rendőri bírságot.

A szülők gyakran nem tudják pontosan, hanem inkább csak sejtik, hogy miképpen utazhatnak a babák és gyerekek az autóban, illetve melyek a biztonságra vonatkozó előírások.

A Szülők Lapja ezért az ORFK szakértőinek segítségét kérte annak tisztázásában, hogy melyek az erre vonatkozó érvényes előírások.



A fenti kérdések pontos válaszait az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) IV. fejezet 48. §-a szabályozza>>. A hivatkozott szakasz összefoglalja egyrészt a gyermekek gépjárműben történő utazásának feltételeit, másrészt választ ad a biztonsági öv használatának szabályaira is.
Mi ennek most egy rövidebb és közérthetőbb formáját adjuk közre.

Hogyan utazhat gyermek a gépkocsiban?
Gépkocsiban 150 cm-nél alacsonyabb gyerek csak "gyermekbiztonsági rendszerben" szállítható, ami alatt legtöbb esetben a gyerekülést kell érteni. Babaáruházakban ma már kaphatók egészen kicsi babák számára létrehozott speciális mózeskosarak, melyek az autó biztonsági övével szintén rögzíthetők - erre azonban érdemes a vásárláskor rákérdezni, mert nem minden mózeskosár felel meg a "gyermekbiztonsági rendszer" kitételének.

Nem árt tudni, hogy a KRESZ szabályai alapján, az ülésmagasító nem minősül gyermekbiztonsági rendszernek! Tehát hiába teszünk az óvodás korú gyermekünk alá ülésmagasítót, azzal még nem feleltünk meg a KRESZ előírásoknak (kivéve, ha a gyerek eléri az előírt magasságot).

Hogyan kell helyesen rögzíteni a babaülést?
A gyerekülést az autó gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz kell csatlakoztatni, vagy a biztonsági övvel kell rögzíteni. 

Az ISOFIX rendszer az egész világon szabadalmaztatott autósülés rögzítési rendszert jelent.

A legmodernebb és legbiztonságosabb rögzítési mód, emellett a helytelen bekötés esélyét a minimálisra csökkenti. Ha olyan autósülést választunk amihez isofix talp van, akkor az autósülést egy kattintással az autóba tudjuk rögzíteni, nincs szükség a biztonsági övre, ráadásul biztonságosabb megoldást is jelent.
 

;

Utazhat-e a baba elől a vezető mellett?
Egyedül vezető anyukák fejében már biztosan ezerszer megfordult a kérdés, hogy előre lehet-e venni a kicsit? Sokszor kényelmetlen és nem biztonságos, hogy állandóan hátra kell fordulni a babához, visszaadni neki a cumikáját vagy a leesett játékát.

De vajon előre szabad-e ültetni a kicsiket? A vezető melletti anyósülésre csak akkor lehet gyerekülést betenni, ha ahhoz az üléshez légzsákot nem szereltek be gyárilag, vagy a légzsákot ki lehet kapcsolni. Ha ez megoldható, akkor a babaülést a menetiránnyal ellentétesen be lehet szerelni, és nyugodtan utazhat mellettünk a kisbaba.

Utazhat-e anyukára kötve kenguruban a baba?
3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, tehát anyukához kötve kenguruban nem szabad a gyereket az autóban szállítani, még akkor sem, ha az anyuka a hátsó ülésen ül.

Nem elég csak a babaülést rögzíteni, benne a kisbabán, illetve a kisgyereken meg kell húzni a pántokat és hevedereket - nem csak azért mert így írja elő a KRESZ, hanem azért is mert így a legbiztonságosabb.

Mikor nem kell autósülésben ültetni a gyereket?
Nagyobbacska gyerekek már alig várják az időt, hogy végre ne kelljen autósülésben utazniuk, vagy hogy előre ülhessenek az apukák-anyukák mellé. Ennek is eljön egyszer az ideje – nézzük mikor?

Nem kell autósülésben ülnie a gyereknek, ha

a) ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas (az ilyen kialakítású M1, N1, N2 és N3 kategóriájú gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható);

b) ha gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel - testméretéhez igazodóan - biztonságosan rögzíthető;

c) ha taxi üzemmódban használt taxi gépkocsi és a személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsi hátsó ülésén utazik;

d) ha a rendvédelmi szervek gépkocsijában vagy a mentő gépkocsi betegellátó terében utazik;

e) a menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban;

f) a nem menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat;

g) ha 3. életévét még nem töltötte be és állva utazik az autóbuszban;

h) ha külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

Fotó: Pixabay

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR »


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2014.03.30