Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > "Az anya nő, az apa férfi" - Így módosulna az Alaptörvény a kormány most benyújtott javaslata szerint - Szülők Lapja

"Az anya nő, az apa férfi" - Így módosulna az Alaptörvény a kormány most benyújtott javaslata szerint

Szülőklapja képA kormány november 10-én, kedden benyújtotta az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni.

Szerző: Szülők lapja
2020-11-11
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 936 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány november 10-én, kedden benyújtotta az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-vel.

Az alaptörvény eddig is kifejezetten a gyermekek jogaként rögzítette a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges védelemre és gondoskodásra való jogot. A módosítás biztosítja minden gyermek számára a Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, és garantálja a gyermek születési nemének megfelelő háborítatlan fejlődését - tudatta.

Részletek a benyújtott Alaptörvény-módosításból:
"Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi."

"Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést."

Mi az a közpénz?
Az alaptörvény-módosítás emellett meghatározza a közpénz fogalmát annak érdekében, hogy az alkotmányos szerveknél egységes gyakorlat alakulhasson ki. A javaslat világosan, az állami működés egészét átfogóan definiálja a közpénz fogalmát, mely az átlátható közpénz-felhasználás garanciája - tette hozzá.

A közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványok egyebek között a megújuló felsőoktatás és a tehetséggondozás sarokkövei, ezért az alkotmányozó kifejezésre juttatja a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepét és garantálja a hosszú távú stabil működésüket - közölte.

Különleges jogrendek
Az alaptörvény módosítása megújítja a különleges jogrendre vonatkozó részt Magyarország fokozottabb biztonsága érdekében, növelve a változó jövőbeli kihívások kapcsán indokolt kormányzati reakcióképességet. A benyújtott javaslat szerint ezentúl különleges jogrend a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet lesz (jelenleg 6 létezik: rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, veszélyhelyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás).

A rendkívüli jogrendre vonatkozó javaslat elfogadása esetén a jogbiztonság érdekében 2023. július 1-jével lép hatályba, tehát a kormány jelenlegi felhatalmazását semmilyen formában nem érinti - közölte a miniszter.

Részletek a módosításból:
"Hadiállapot  idején a magyarországi  lakóhellyel rendelkező,  nagykorú, magyar állampolgárságú  férfiak  katonai szolgálatot teljesítenek.  Ha a hadkötelezett  lelkiismereti  meggyőződésével a fegyveres  szolgálat teljesítése összeegyeztethetetlen, fegyver nélküli szolgálatot teljesít. A katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait sarkalatos  törvény határozza meg."

"Magyarországi  lakóhellyel  rendelkező,  nagykorú  magyar  állampolgárok  számára hadiállapot  idejére – sarkalatos  törvényben  meghatározottak  szerint  – honvédelmi munkakötelezettség írható elő."

Forrás: MTI, parlament.hu
Fotó: Pixabay

Címkék: alaptörvény, család, közpénz, hadiállapot

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Megszületett a döntés: A szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - Mi lesz a központi írásbeli felvételikkel?
Megszületett a döntés: A szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani - Mi lesz a központi írásbeli felvételikkel?

Sajtótájékoztatót tartott november 10-én, kedden Maruzsa Zoltán, egyebek közt beszélt a digitális oktatásról, a szalagavatókról és az érettségiről is.

tovább a cikkre
Kemény szigorításokat jelentett be a kormány: Digitális oktatás, kijárási tilalom este 8-tól, általános rendezvénytilalom
Kemény szigorításokat jelentett be a kormány: Digitális oktatás, kijárási tilalom este 8-tól, általános rendezvénytilalom

Orbán Viktor november 9-én, hétfőn délelőtt soha nem hallott szigorításokat jelentett be. Az intézkedések november 11-én, szerdán 00:00 órától lépnek életbe.

tovább a cikkre
Szigorító intézkedések a koronavírus miatt: Itt vannak a részletszabályok! - Rendezvények betiltása, kijárási korlátozás, ingyen parkolás
Szigorító intézkedések a koronavírus miatt: Itt vannak a részletszabályok! - Rendezvények betiltása, kijárási korlátozás, ingyen parkolás

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően 2020. november 4., szerdától életbe lépett a rendkívüli jogrend. Mutatjuk a szigorító intézkedéseket.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Almalé

Almalé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm alma (szobahőmérsékleten tárolt!)

Recept:

A szobahőmérsékletű almát meleg, folyó vízben megmossuk, meghámozzuk. Almareszelőn lereszeljük, szitán áttörjük. Ezt a levet adhatjuk kanállal, később pohárból a csecsemőnek.


Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen kész(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Mi az oka, ha sértődős a gyerek: A sértődékenység pszichológiája - Hogyan vezesd ki a gyereket az állandó megsértődésből?

vissza vissza