Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Habis Melinda - klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta

vonal

szakértő fényképeA pszichológia szakot 2003 és 2008 között végeztem el az igen gyakorlatorientált és emiatt méltán jó hírű Károli Gáspár Református Egyetemen. A képzési idő alatt több pszichiátriai és pszichoterápiás intézmény munkájába belekóstolhattam sokféle módszert megismertem.

Tanulmányaim mellett már ekkor „érdemi munkát” akartam végezni, így a Kék Vonal Gyermekkrízis alapítványnál dolgoztam önkéntesként. Klinikai munkámhoz az egyetem alatt tanultakat sokszor kevésnek éreztem, ezért 2008 és 2012 között klinikai és mentálhigiénés felnőtt szakpszichológus diplomát szereztem a Pécsi Tudományegyetemen. A képzés során elmélyíthettem ismereteimet a legkülönbözőbb pszichés betegségekkel, azok okaival és kezelésével kapcsolatban. Emellett bővítettem az általam használt pszichoterápiás módszerek eszköztárát, hiszen ezzel párhuzamosan, 2012-ben személyközpontú terapeuta is lettem.
2008-tól a Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriai Gondozójában dolgozom pszichológusként, ahol a leghétköznapibb problémáktól a legsúlyosabb pszichés betegségekig mindenre van példa.

Munkám elsősorban a pszichoterápiából és diagnosztikából áll.  Honlapomon (www.onlinetanacsadas.com) sok érdekességet talál lelki egészségünkkel kapcsolatban, emellett van ingyenes pszichológus válaszol rovat is, ahol 24 órán belül válaszolok a feltett kérdésekre.
Előzetes egyeztetés alapján Skype pszichoterápiát vállalok.

Mivel felnőtt klinikai szakpszichológus vagyok, főleg felnőttekkel és serdülőkkel dolgozom, de a nevelési és párkapcsolati tanácsadás sem áll távol tőlem, kórházi munkám során sokféle problémával megkeresnek. Nekem is van családom: két gyermekem a dolgok gyakorlati részét is megmutatja. Többek közt lelki, párkapcsolati és családi problémákkal, házassági válsággal, szexuális zavarokkal, nevelési nehézségekkel, meddőségi problémákkal és  GYES-neurózissal fordulhatnak hozzám.

Weboldal: http://www.onlinetanacsadas.com; https://www.onlinepszichologus.net/

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Válás után: A szülői elidegenítésről, pszichológus szemmel - Így vedd észre, hogy a volt párod ellened hangolja a gyereket!
Válás után: A szülői elidegenítésről, pszichológus szemmel - Így vedd észre, hogy a volt párod ellened hangolja a gyereket!
A gyermekelhelyezési konfliktus érzelmileg igen megterhelő, ráadásul sokszor az egyik fél annyira haragszik a másikra, hogy a gyermek és a másik szülő kapcsolatában próbál meg bosszút állni. Mi az a szülői elidegenítés? Milyen jelekből ismerhető fel és mit tehetünk ellene?

Szerző: Habis Melinda | 2019-05-15 00:00:00

tovább a cikkre
Duzzogás, hisztiroham, dühkitörés: Így segíts gyermekednek megbirkózni az érzéseivel! - Pszichológus tanácsai
Duzzogás, hisztiroham, dühkitörés: Így segíts gyermekednek megbirkózni az érzéseivel! - Pszichológus tanácsai
Sokszor felnőttként is nehéz megbirkózni az érzelmeinkkel, kordában tartani a dühünket. Ez a gyerekeknél ugyanúgy probléma. Hogyan kezeljük gyermekünk érzelmeit, indulatait? Mi áll a duzzogás mögött, hogyan kezeljük a hisztirohamokat? Erről ír pszichológus szakértőnk, Habis Melinda.

Szerző: Habis Melinda | 2019-02-08 00:00:00

tovább a cikkre
Dühkitörés, hisztiroham gyerekeknél: Mit tehet ilyenkor a szülő? - A dühkitörés lélektana a szakpszichológustól
Dühkitörés, hisztiroham gyerekeknél: Mit tehet ilyenkor a szülő? - A dühkitörés lélektana a szakpszichológustól
A harag természetes érzés, mindannyian dühbe gurulunk időnként. Engedjük meg gyermekünknek is, hogy kifejezze a haragját! Amikor a gyermek mérges lesz, mert nem kaphat meg valamit, az érzelmeinek kifejezése segít neki levezetni a frusztrációját. Mit tegyen a szülő?

Szerző: Habis Melinda | 2019-02-01 00:00:00

tovább a cikkre
Hogyan fejlesztheted a gyerek érzelmi intelligenciáját? 4 fontos dolog, amire szülőként figyelj oda
Hogyan fejlesztheted a gyerek érzelmi intelligenciáját? 4 fontos dolog, amire szülőként figyelj oda
Nagyon fontos hogy megtanítsuk gyermeküknek, hogyan kezelje félelmeit, haragját, szomorúságát, hiszen ezek a mindennapok velejárói, nem tudunk tartósan megszabadulni tőlük. Szakértőnk írása a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséről.

Szerző: Habis Melinda | 2019-01-03 00:00:00

tovább a cikkre
Gyakori gyermeknevelési problémák óvodás és kisiskolás korban - Mire kell figyelned szülőként? Hogyan hatnak a nehézségek a párkapcsolatodra?
Gyakori gyermeknevelési problémák óvodás és kisiskolás korban - Mire kell figyelned szülőként? Hogyan hatnak a nehézségek a párkapcsolatodra?
Milyen tipikus nehézségekkel kell szembenéznie egy óvodás kisgyermek, és milyen egy kisiskolás gyermek szüleinek? A kisgyermekes lét számos buktatót, ugyanakkor sikerélményt is tartogat a szülők számára. De min múlik, hogy ezeket a kihívásokat megfelelően tudjuk-e kezelni? Pszichológus szakértőnk írásából közelebb jutunk a válaszokhoz.

Szerző: Habis Melinda | 2016-11-30 00:00:00

tovább a cikkre
Így hat a gyerekre, ha szexjelenetet lát a tévében vagy az interneten - Hogyan kezeld a helyzetet?
Így hat a gyerekre, ha szexjelenetet lát a tévében vagy az interneten - Hogyan kezeld a helyzetet?
Milyen hatással van a gyerekre egy véletlenül meglátott szexjelenet Freud szerint? Mit lehet tenni, ha a gyerek az interneten talál rá szexjelenetekre, pornográf tartalmakra - akár véletlenül, akár magától? Klinikai szakpszichológus szakértőnk válaszol.

Szerző: Habis Melinda | 2015-10-05 00:00:00

tovább a cikkre
Lelki okok a meddőség és a vetélés hátterében
Hogyan lehet befolyásolni a teherbeesés sikerességét? Miképpen lehet oldani a meddőséget kiváltó lelki terheket? Hogyan befolyásolják régi gyermekkori emlékeink és érzelmeink a baba fogantatását? Klinikai szakpszichológus szakértőnk a meddőség lelki hátterét segít megérteni.

Szerző: Habis Melinda | 2015-05-11 00:00:00

tovább a cikkre
Miért nem érkezik a baba? 4 gyakori ok a meddőség mögött
Funkcionális meddőség esetén a lelki tényezőkre még nagyobb figyelmet kell szentelni, mint azt elsőre gondolnánk. A stressz, a szorongás, a depresszió, sőt még a párkapcsolat minősége is mind-mind gátolhatják a teherbeesést. A meddőség lelki okait klinikai szakpszichológus szakértőnk világítja meg.

Szerző: Habis Melinda | 2015-04-27 00:00:00

tovább a cikkre
Hogyan legyünk türelmes, következetes szülők? Miért fontos a türelem a gyermeknevelésben?
Hogyan legyünk türelmes, következetes szülők? Miért fontos a türelem a gyermeknevelésben?
Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság. 3 részes cikksorozatomban ehhez próbálok támpontot nyújtani.

Szerző: Habis Melinda | 2015-03-06 00:00:00

tovább a cikkre
Miért fontos a gyerekek életében a napirend? - Ezért ne hagyd, hogy a gyerek átvegye az irányítást!
Miért fontos a gyerekek életében a napirend? - Ezért ne hagyd, hogy a gyerek átvegye az irányítást!
Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság.

Szerző: Habis Melinda | 2015-01-15 00:00:00

tovább a cikkre
Mire van szüksége gyermekünknek, hogy boldog legyen?
Hogyan neveljünk lelkileg egészséges, együttműködni képes, tisztelettudó gyereket? Mivel teszünk jót neki? Erről a témáról igen keveset olvashatunk, annak ellenére, hogy egy újdonsült szülő élete többnyire csupa bizonytalanság.

Szerző: Habis Melinda | 2015-01-05 00:00:00

tovább a cikkre
Mit gondolnak a gyerekek a halálról? Hogyan segíthetünk nekik a gyász feldolgozásában?
Halálesetkor a babák viselkedése nyugtalanná válik, a 2-5 éves kor között a kisgyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható. Az 5-9 év körüli gyerekek abban hisznek, hogy a haldoklót a csoda végül megmenti. Hogyan segítsünk gyermekeinknek elviselni szeretteik elvesztését?

Szerző: Habis Melinda | 2014-11-04 00:00:00

tovább a cikkre
Milyen életre szóló sebet ejt a gyerekben, ha a szülő állandóan kiabál vele, lehülyézi, fenyegeti őt?
Milyen életre szóló sebet ejt a gyerekben, ha a szülő állandóan kiabál vele, lehülyézi, fenyegeti őt?
Miért nem szabad folyton leszólni vagy hangosan kiabálni gyerekünkkel? Miért ne rajtuk vezessük le a napközben felgyülemlett feszültséget? Milyen felnőtt lesz az a gyerek, aki gyermekkorban állandó szorongást, agressziót, bántást, érzelmi fenyegetés élt át? Szakpszichológus válaszol.

Szerző: Habis Melinda | 2014-10-16 00:00:00

tovább a cikkre
Kezdődik a bölcsőde, óvoda, iskola! Így viselkedj a gyerekkel, és akkor minden rendben lesz!
Hogyan viselkedjünk, és mit mondjunk a gyereknek néhány nappal a bölcsődei/óvodai/iskolai tanévkezdet előtt? Mi a helyes szülői magatartás „az első napon”? Ha ügyesek vagyunk, akkor gyermekünk könnyen túljut a mélyponton, és egy-kettőre magabiztos tagja lesz az új közösségének.

Szerző: Habis Melinda | 2014-08-28 00:00:00

tovább a cikkre
A pedofilok köztünk vannak: Hogyan óvd meg a gyereket a szexuális erőszaktól? - Pszichológus szakértő válaszol
A pedofilok köztünk vannak: Hogyan óvd meg a gyereket a szexuális erőszaktól? - Pszichológus szakértő válaszol
Milyen gyerekeket szemel ki magának a pedofil elkövető? Milyen gyerekekből lesznek a legvédtelenebb áldozatok? Milyen módszerrel keríti be áldozatait a pedofil? Hogyan készítsük fel gyermekeinket a szexuális zaklatásra?

Szerző: Habis Melinda | 2014-08-12 00:00:00

tovább a cikkre
Kisbabával otthon - bizonytalanság, fáradtság, kimerültség, párkapcsolati problémák
Szülés után az anyukák úgy érezhetik, hogy nehezen tudnak az új élethelyzethez alkalmazkodni, vagy hogy teljesen magukra maradtak, ráadásul folyton fáradtak, és bármin képesek kiborulni. A tünetek a GYES-szindrómára, más néven GYES-neurózisra utalnak. Az anya problémáját a környezet értetlenül fogadja, pedig ha nincs kezelve, akkor komolyabb pszichiátriai kórképbe is átfordulhat.

Szerző: Habis Melinda | 2014-07-28 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Habis Melinda szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Paradicsomlé

Paradicsomlé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm paradicsom

Recept:

A paradicsomot alapos mosás után forrásban lévő vízbe tesszük. A héj ráncosodása után a vízből kiemelve a héját lehúzzuk és kipréseljük, vagy szitán átnyomkodjuk.
Értékes ásványianyag-forrás.

Szék(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Újszülött

Újszülött babát tettek Veszprémben a kórház babamentő inkubátorába

vissza vissza