Főoldal > Cikkek > Újszülött > Felismerik a babák a méhen belül megkedvelt aromákat - Szülők Lapja
Felismerik a babák a méhen belül megkedvelt aromákat
Felismerik az újszülöttek azokat az aromákat, amelyeket magzati korukban még az anyai táplálék közvetítésével fedeztek fel a méhen belül - idézte francia kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Milyen lesz a gyermek ízlése? Az anya befolyásolhatja
Az eredmény azt sugallja, hogy az anyai étrend hatással lehet arra, ahogyan a születendő gyerek érzékelése fejlődik, a mama már a születés előtt befolyásolhatja a baba ízlését.
Az ízlelés tudományával foglalkozó európai központ dijoni munkatársai 24 babát és anyát teszteltek. A mamák fele ánizsos ízesítésű süteményt evett tíz napon át a szülés várható időpontja előtt. Valamennyi újszülöttel pár órával világra jövetelüket követően, majd négynapos korukban újra ánizsos illatot szagoltattak. Úgy tűnt, hogy azok, akik már a méhen belül találkozhattak az aromával, felismerték azt, sőt látszólag tetszett is nekik.
Hogyan ismerhették fel a babák az illatot?
Mint Benoist Schaal kutatásvezeto az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság (AAAS) vancouveri éves találkozóján elmondta, az ánizs aromája még az anyaméhen belül, a magzatvízben kerülhetett a magzatok orrába. A magzatvízben lévő vegyületek alakíthatják a magzat orrában lévő érzékelőket, és beépíthetik a baba fejlődésben lévő agyába az illatemléket.
"Ez olyan periódusban történik, amikor a magzat agya formálódik, így vélhetően hosszú távú következményei vannak" - tette hozzá Schaal.
Illattesztek babákkal
A tesztben a szülés után három órával egy ánizsaromával átitatott törlőruha közelébe tették a babákat. Közülük azok, akiknek anyja ánizsos sütit evett, az illat forrása felé hajoltak, azok viszont, akiknek anyja kerülte az ánizsos ízt, vagy undorodó arcot vágtak és elfordultak, vagy nem reagáltak.
Egy újabb tesztben egy másik aromát is felkínáltak a kutatók a babáknak, fejük mellé két oldalt elhelyezve az átitatott törlőkendoket. A magzati korban ánizsnak kitett újszülöttek túlnyomó többsége az ánizsaroma felé fordult, míg a többiek nem részesítették előnyben egyik oldalt sem. Négy nap elteltével hasonló eredményeket mutatott a két teszt.
Hogyan befolyásolják az illatok az ízlésünket?
Schaal kiemelte, hogy az ételek ízét alapvetően az illatuk alapján kedveljük vagy sem, az illatok közvetlenül befolyásolják, hogy milyennek érezzük az étel ízét. A kutató azt javasolja, hogy bátorítsák az állapotos és a szoptató anyákat, hogy minél több gyümölcsöt és zöldséget egyenek, mert az aromák kellemes emléke arra késztetheti később gyerekeiket, hogy kedveljék ezeket - az egészséges ételekhez társuló - ízeket.
Tudósok felfedezték, hogy ha a terhesség korai szakaszában a B12-vitamin szintje kellően magas az anyában, akkor háromszor nagyobb esélye van arra, hogy csendes, nyugodt gyermeke szülessen. Vagyis ha azt szeretnénk, hogy újszülöttünk ne legyen sírós, hasfájós baba, várandósságunk idején fogyasszunk bőségesen steaket, tojást és csirkét.
Az időre született érett újszülött általában 3000-3500 g súlyú és 48-52 cm hosszú. Teljesen természetes jelenség, hogy a baba a születési súlyából az első napokban veszít, a kórházból hazaérve gyakran könnyebb, mint a születés pillanatában.
Hozzávalók: 2 db tojás
80 gr reszelt sajt
30 gr vaj, vagy olaj
Recept:
A tojásokat felverjük, a reszelt sajt felét belekeverjük. Az így kapott masszából két lapot sütünk. Csak az egyik oldalát sütjük, majd megszórjuk reszelt sajttal és egymásra hajtjuk.
Ízesíthető sóskával, spenóttal, reszelt sárgarép&aacu(...) tovább a teljes recepthez...