Egy szülőnek nincs fájdalmasabb, mint ha azt látja, hogy a gyermekének fájdalma van. És ez a fájdalom nem csak fizikai lehet. Sokszor egy lelki sérülés sokkal rosszabb, mert hosszú távon is megmaradnak a hatásai, akár egész életére kihatással lehet egy fel nem dolgozott lelki trauma.

Valach Renáta szakpszichológust kérdeztük, hogy szülőként hogyan tudjuk kideríteni, mi bántja a gyermekünket, mitől szorong, miért rosszkedvű.

 

Sokszor fordulnak hozzám szülők, hogy derítsem ki, mi állhat a gyermekük szorongásának hátterében. Van olyan, aki az első tapasztalt jeleknél felkeres, amikor észleli a megváltozott viselkedést. Mondjuk eddig a gyermeke szívesen időzött a nagymamánál, könnyen otthagyható volt, de most foggal-körömmel tiltakozik. Vagy eddig szívesen járt oviba, de hirtelen, egyik napról a másikra hallani sem akar róla, és alig lehet betuszkolni a csoportszobába.
Ilyenkor gyakori a szülő felől a „megrendelés”, hogy derítsem ki, mi történt.

És bár rajongok Miss Marple-ért és Poirot-ért, de nem vagyok nyomozó. Nem tudom 100%-ig garantálni, hogy az alkalmak végére garantáltan fülön csípem a „tettest”, azaz a szorongás kiváltó okát. Az emberi lélek ennél hatványozottan szövevényesebb, néha korábbi életesemények következményei a most látott viselkedések, és csupán egy pici aktuális „szikra”, történés kellett, ami belobbantotta a folyamatot.

Persze azért van pár játékos ötlet, amivel akár otthon is, szülőként is közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megtudjuk, mi zaklatta fel a gyermekünket, akkor is, ha a direkt kérdéseinket nem koronázza siker, ami szinte borítékolható is egyébként, hiszen a kisgyermekek elsődleges nyelve még a játék.

Menj bele az ő kis világába - kapcsolj visszhang-üzemmódra
Főszabályként érdemes azt szem előtt tartanod, hogy mélyebb lelki tartalmak akkor tudnak felszín közelébe kerülni, ha a gyermek „térképén” kezdünk el játszani. Amikor kérdést teszünk fel, vagy javaslatot fogalmazunk meg, akkor a saját világunkba „rángatjuk” őt, ahelyett, hogy a belőle kiinduló kezdeményezésekbe csatlakoznánk be. A közös játékunkban ilyenkor érdemes őt „árnyékként” követni.

Mutatok erre egy példát:
„És most készítek egy békalevest, amit meg kell enned!” – jelenti ki játék közben a gyermeked.
Alapesetben egy ilyen mondat után természetesen próbálunk aktívan bekapcsolódni a játékába, és megkérdezzük tőle, hogy miért főz ilyet, vagy, hogy nem szeretjük a békát, szóval hozzáteszünk valamit a saját gondolatainkból, érzéseinkből. Nincs ezzel semmi gond, általában mindannyian így játsszunk.
Viszont amikor szeretnénk a belső világához jobban hozzáférni, akkor érdemes inkább „visszhang-üzemmódra” váltani, és csupán nyugtázni azt, amit ő verbálisan velünk közöl.
„Aha, szóval meg kell majd ennem.” És itt meg is lehet állni, várni, hogy mi lesz a következő mondat, ami belőle felszínre bukkan.

 

Nézzük, milyen technikákat próbálhattok ki házilag:

1. Bábok és plüssök használata:
Hagyd, hogy a gyermeked legyen a direktor és a forgatókönyvíró, a dramaturg és a főszereplő egy személyben. Válassza ki a szereplőket, adjon a kezedbe párat, és indulhat a történetmesélés! A fent bemutatott követő technikával játsszatok, menj vele, amerre vezet! Ne ijedj meg az agresszív tartalmaktól sem: a játékban (és a mesékben) miszlikbe lehet tépni, fel lehet négyelni, karóba lehet húzni, nem kell kilúgozni az indulatokat a történetéből!
Néha olyat is lehet játszani, hogy a bábokat meginterjúvoljátok. Rendeztek egy „sajtótájékoztatót”, ahol egy-egy megadott témáról „nyilatkozhatnak”, kérdezzétek meg a véleményüket az iskoláról, a barátságról, vagy bármi olyan témáról, amit a szorongás hátterében gyanítotok.

 

 

2. Rajzolás / festés:
Itt is érdemes kezdéskor szabadon hagyni, hogy azt és úgy rajzolhassa meg, ami leginkább foglalkoztatja, ami ott és akkor éppen eszébe jut. Ezek a képek sokat elárulhatnak az érzéseiről anélkül, hogy szavakba öntené azokat.
Másik technika lehet, ha arra kéred, firkáljon kedvére egy lapon, amíg jólesik neki. Már a firkálás folyamat képet adhat arról, milyen hangulatban, energiaszinten van a gyermeked. Az izgalmas rész azonban még csak ezután következik: ha készen van a firkája, kérd meg, hogy keressen benne olyan formákat, alakzatokat, amik valamire emlékeztetik (mint amikor felhők formáit nézegetjük.) Egy másik színnel, vagy egy filccel rajzolja át az észrevett formákat. Utána lehet azon közösen ötletelni, miért éppen azok juthattak az eszébe.
Bízom benne, hogy ezek az ötletek segítenek könnyedén és játékosan felfedezni a gyermeked nehezen szavakba önthető érzéseit.

És bár érthető módon szeretnénk pontosan tudni, mi zajlik le a gyermekünk lelkében, de ahhoz, hogy segíteni tudjunk, néha annyi is elég, hogy teret és időt szentelünk a nehéz érzések felszínre kerülésének. A szorongás oka nem mindig válik nyilvánvalóvá, de a jó hír az, hogy nem is mindig kell tudni: már az is sokat tud jelenteni, ha olyan technikákkal vértezzük fel a gyermekünket, amelyek segítségével nem érzi többet magát védtelennek vagy kiszolgáltatottnak a szorongás érzésével szemben.

Zárszóként pedig fontos azt is megjegyezni, hogy ha a szorongás tartós vagy súlyos, akkor érdemes pszichológus szakember segítségét is kérni.

Valach Renáta (Anyugi) - szakpszichológus

Fotók: Freepik