A baba fejlődése hónapról hónapra

A baba fejlődése - 9. hónap - Szülők Lapja

Mozgás

Mozgás width=

Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 9 hónapos baba - mozgásfejlődés

A baba ebben a korban már önállóan felül. A kúszómozgást felváltja a mászás. A 9 hónapos gyermek először hátrafelé, majd szabályosan előre halad. Ha sikerül megkapaszkodnia, akkor fel tud térdelni.
Kicsi keze folyamatosan ügyesedik, már apró tárgyakat is felcsippent. Előszeretettel rámol, a kisebb játékokat beleteszi egy nagyobb tárgyba.

Beszéd

Beszéd width=

Baba fejlődése - 9 hónapos baba - beszédfejlődés

A 9-11. hónap között már egy jellegzetes, ismétlődő gagyogás jellemzi a csecsemő hangadását (bababa, gagaga). Néha előfordul mama, baba, de még nem megfelelően alkalmazva.

Értelmi - érzelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

Baba fejlődése - 9 hónapos baba - értelmi fejlődés

A 9 hónapos baba már nagyon érdeklődő. Mindent megnéz, kisebb tárgyakat is észrevesz és a mutatóujjával rá is mutat. Szándékosan el tudja engedni a tárgyakat, egyik kezéből a másikba helyezi őket. Kedvenc közös játéka továbbra is a kukucska, de szereti a tapsi-tapsi játékokat is. Beszélgetésre felfigyel, tevékenységét abbahagyja.
A csecsemő ebben a korban nagyon ragaszkodó, nehezen viseli, ha az édesanyja, vagy az őt gondozó személy nincs a közelében.

Aktuális vizsgálatok

Aktuális vizsgálatok width=

Baba fejlődése - 9 hónapos baba - vizsgálatok, oltások

Mint az első év során minden hónapban, 9 hónaposan is egy kontroll vizsgálatra kell vinni a babát.

Mit néznek a 9 hónapos babánál?
- testsúly-, testhossz-, fejkörfogat-, mellkörfogatmérés,
- teljes fizikális vizsgálat, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- mozgásszervi vizsgálat
- a csecsemő idegrendszerének vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata

Tippek

Tippek width=

Baba fejlődése - 9 hónapos baba - tippek a fejlesztéshez

A játékokat úgy helyezzük el, hogy a gyermeknek izomerőt, aktivitást kelljen kifejtenie az eléréséért.
Tegyük a napi rutin részévé az esti mesét.

Forduljunk szakemberhez, ha...

Forduljunk szakemberhez, ha... width=

Baba fejlődése - 9 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha...

Baba kalkulátorok

Baba kalkulátorok width=

9. hónap

Tudod, hogy mennyit alszanak általában a babák? Természetesen nincs mindenkire érvényes szabály, de az átlagokat meg tudod nézni a Baba alvásigény kalkulátorunkban >>

Mekkora az ideális hosszméret a babáknál ebben a korban? Nézd meg a Baba méret kalkulátorunkban >>

Mennyi az ideális súly a babáknál ebben a korban? Ellenőrizd a Baba súly kalkulátorunkban >>

Milyen lesz a babád a csillagjegye alapján? Babahoroszkóp >>

Milyen szülő leszel a csillagjegyed alapján? Szülőhoroszkóp >>

Baba táplálása

Baba táplálása width=

Baba hozzátáplálása, receptajánló

Mikor mit ehet a baba? Hozzátáplálás táblázat! Töltsd le, nyomtasd ki ingyenes hozzátáplálás táblázatunkat >>

Babák/gyerekek étkezésével, hozzátáplálással kapcsolatos cikkek >>Konkrét receptet szeretnél korcsoportokra bontva? Baba receptek rovatunkban rengeteg recept közül választhatsz >>

Programajánló

Programajánló width=

Programok gyerekekkel

Rengeteg programötlet, kirándulás tippek babával, kisgyermekkel. http://www.szuloklapja.hu/programok.html

Baba fejlődése hónapról - hónapra

NÉVJEGYZÉK

Szerző: Szülők Lapja 
Felhasznált irodalom: Gyerekszáj napló 

Szakmai lektorok: 
Dr. Somló Pál (gyermekorvos) 
Dr. Szokoly Mária (pszichológus) 
Hartung Vilmosné (védőnő) 
Németh Adél (óvodapedagógus) 
Oláh Andrea (logopédus)

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Sárgarépás csirkehúspüré

Sárgarépás csirkehúspüré

Főzelékek >>
7 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Hozzávalók 1 főre: 140 g sárgarépa 60 g csirkemell

Recept: A sárgarépát a csirkehússal megfőzzük, majd robotgéppel pürésítjük.

Dietetikus véleménye:

A főzővíz egy részét tartsuk meg, ezt használjuk fel a pürésítés során. A csirkemellet lecserélhetjük lebőr&(...) tovább a teljes recepthez...


Legfrissebb szakértői válasz

Fodor Tímea

Fodor Tímea

Logopédus

tovább a szakértőhöz >>

l torzítás

Kedves Kata!

Azt javasolnám, hogy kanadai vagy/és magyar logopédus alakítsa ki a szakszerűen az l hangot. Abban igaza van külföldi kollégámnak, hogy még akár spontán javulás is történhet egy 4 éves fiúcskánál. Általában megvárjuk az 5 éves kort és utána foglalkozunk az l hanggal. Az az ötletem, a későbbiekben vegye fel a skyp kapcsolatot egy magyar logopédussal. Az l hang skypon keresztül is jól javítható :-)

Ezt olvastad már? [x]
9 hónap

Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek 2017-ben! 50 fiúnév és lánynév, amit a szülők leggyakrabban választottak gyermeküknek

vissza vissza
Advertisement