Ezért mesélj minden nap: 14 pozitív dolog, amit a meséléssel adhatsz a gyermekednek

F. Csikós Szilvia

Gyereknevelés

F. Csikós Szilvia


Ezért mesélj minden nap: 14 pozitív dolog, amit a meséléssel adhatsz a gyermekednek

Mindhárom gyermekünk nevelésénél fontos szerepet játszott a mese, a meseolvasás. Ha belegondolok, 18 éve nem sok olyan este volt, hogy ne olvastam volna valamelyik gyerekünknek. 
Talán soha nem volt ez kérdés számunkra, hiszen a férjem és én már a gyerekek születése előtt is szerettünk olvasni. Így hát 18 éve szinte minden este nyílnak a könyvek, az elmék és a képzeletek...

Kisebb korukban én inkább a felolvasós anyuka voltam, míg a férjem a fergeteges fejből meséléseivel kápráztatta el a gyermekeinket: olyanokat mesélt, amiket csak egy apuka tud. 
Mindhárom gyermekünk életében fontosak a könyvek a mai napig. Két nagyobb, tizenéves gyermekünk imádja a könyveket (nekik ehhez mi már rég nem kellünk). Igazán széles repertoár áll már a hátuk mögött. A tündérmesék és gyermekregények időszakát már rég felváltotta a kalandregények, sci-fik, fantáziabirodalmak világa, sőt a szépirodalomnak is helye van az olvasott könyveik között.

Legkisebb lányunk 7 éves, sokfajta mesét olvastunk már, és mostanság jött el a nagymesék, a tündérmesék időszaka, sőt, a regényolvasás is megkezdődött. 
 

De a mai médiaittas világban mivel is tud többet adni a mesélt, olvasott mese, mint a képernyőé? 


1. A mese megért, ismeri a gyermek félelmeit és az örömeit.

2. Szorongást és feszültséget old.

3. Erősíti a biztonságérzetet.

4. Erősíti az önbizalmat.

5. Megérti a gyermek félelmeit, és segít leküzdeni azokat.

6. Segíti feldolgozni a gyermek indulatait.

7. A mese megvigasztal.

8. Érzelmi biztonságot nyújt.

9. Megismeri általuk a gyermek a külső világot és az önmaga saját belső világát.

10. Fejleszti a belső képalkotó készséget, amire iskolás korban s tanulásnál nagy szükség lesz.

11. Fejleszti a kreativitást.

12. Fejleszti a szókincset.

13. Minőségi együtt töltött idő a gyermekeddel.

14. Erősíti a kapcsolatotokat.

S még sorolhatnánk. Nagyon fontos lenne, hogy minden nap olvassunk, meséljünk a gyermekeinknek. Olyan sok mindentől szoronganak a gyermekeink, a változástól, a számukra még ismeretlen világtól mindenképp. 
 

S mit is igazol a mese az összes sárkányával és óriásával és banditájával? 

Azt, hogy a világunkban vannak rossz és gonosz dolgok. Mintha azt mondaná: „Megértelek, hogy szorongsz”. Viszont azt is mondja, hogy a gonosszal szembe lehet szállni, a félelmeinket le lehet győzni, becsomagolva a hamuba sült pogácsánkat, elindulva az ismeretlen nagyvilágba, és ki lehet szabadítani a királylányt a bűzös leheletű sárkány fogságából. A kisgyermek természetesen a legkisebb királyfi helyében látja magát, ő maga is győzedelmeskedik, enyhítve ezzel szorongását, félelmeit és erősítve önbizalmát, önmagába vetett hitét.

Olvassunk hát sokat, meséljünk minden nap a gyermekeinknek! Ez az egyik legfontosabb ajándék, amit adhatunk nekik.
 

Forrás: Feketéné Csikós Szilvia mentálhigiénés, családterápiás szakember 
Fotó: Freepik


F. Csikós Szilvia

Gyereknevelés

F. Csikós Szilvia


2024.04.09