A nehézségek, kihívások természetüknél fogva fel-felütik fejüket minden házasságban, párkapcsolatban. A kérdés az, hogy rájuk tudunk-e nézni, meg tudjuk-e vizsgálni azokat. Tudunk-e egymás felé tekinteni az élet aktuális vihara felett, megszorítva egymás kezét azzal a mondattal, hogy „most nehéz, viszont szeretlek, fontos vagy a számomra, talán még nem látjuk, hogy hogyan, de megoldjuk együtt.”

Egy jó kapcsolat nem attól jó, hogy tökéletes (egyáltalán létezik-e ilyen?), hanem attól, hogy a felek a nehézségeket meg tudják együtt oldani. Az életünk állandó változásban van, s ezzel együtt mi magunk is és a kapcsolataink is. Így van ez a házasságokkal is. A pár tagjai folyamatosan változnak, így egyértelműen a kapcsolat is folyamatosan változik.
 

A párkapcsolat szakaszai

Egy párkapcsolat a maga természeténél fogva több fázison megy keresztül. Az egymásra találás után a szimbiózistól kezdve, kríziseken és énközpontú szakaszon keresztül az érett párkapcsolatig. Az érett párkapcsolat, vagy érett szerelem fázisa az igazi elfogadás szakasza, amikor az autonómiánk és a kapcsolódási törekvésünk egyensúlyba kerül. Eddig a fázisig viszont hosszú és sokszor rögös út vezet, számos csalódás és krízis lehetőségével.

A házasságunkban (párkapcsolatunkban) időről-időre szembesülnünk kell kihívásokkal, feladatokkal, melyek egy része előre látható, másik része váratlanul jelentkezik. Ezeket nevezi a pszichológia normatív és paranormatív kríziseknek. 
Az úgynevezett normatív krízisek az egyén, a házasság és a család fejlődésével járó természetes krízisek. Ide tartozik, mikor az ifjú pár összeköltözik, egy gyermek születése (minden gyermek születése), a család kamaszodó gyermekének időszaka, vagy amikor egy-egy immár fiatal felnőtté vált gyermek kirepül otthonról új, önálló életet kezdve. Mindről tudjuk, hogy be fognak következni, mégis a változáshoz való alkalmazkodás új működésmódokat igényel, kríziseket okozhat. Valljuk be, ezek nehéz időszakok tudnak lenni, és számos megpróbáltatással járnak.

A paranormatív krízisek ugyancsak megrázzák a család egyensúlyát, ám ezek legtöbbször váratlanul érik a családot, mint pl. egy betegség, haláleset, gyász, veszteség, munkahelyváltás.

A kihívásokra különbözőképp reagálunk

Lehet szó akár egy költözésről, gyermekvállalásról, szüleinkkel vagy gyermekeinkkel kapcsolatos nehézségekről, munkahelyváltásról, mind-mind kihívással járnak.
A nehézségekre különbözőképpen reagálunk. Van, akinél rövidebb ideig tart a kibillent helyzetből visszatalálni a stabilitásba, másoknál viszont hosszú időre van szükség ahhoz, hogy újra jól működővé válnak a mindennapok. 
Jelentkezhet ez az instabilitás egyénileg és a párkapcsolatban egyaránt. Jellemzően ebben az időszakban keresnek fel a párok bennünket, s kezdenek el párterápiában dolgozni önmagukért. 
Ezekben a krízisidőszakokban talán a legfontosabb, hogy megtanuljuk mozgósítani egyéni és párkapcsolati erőforrásainkat. Mert ilyenkor arra van a legnagyobb szükség. A krízisek hatékony megoldása pedig lehetőséget nyújt számunkra az egyéni fejlődésre és a kapcsolatunk kohéziójának erősítésére.

Példaként álljon itt Anita és Ábel esete. (Az eset leírása a személyes adatok megváltoztatásával és a család beleegyezésével történt.) 

Anitával és férjével telefonos egyeztetés után egy téli napon találkoztunk a terápiás házunkban, párterápiára érkeztek. A harmincas évei végén járó házaspár két kicsi gyermeket nevelt (akik 2 és 5 évesek). Anita tanárnő, Ábel egy kereskedelmi cég középvezetője. Anita 5 éve otthon van gyermekeikkel. Abban kerestek segítséget, hogy az elmúlt időszakban nagyon eltávolodtak egymástól, sok otthon a vitájuk, s ezen felül már alig tudnak egymásról valamit. Anita fáradt az otthoni feladatokban, Ábel rengeteget van távol, munkájában, nem is szívesen jár haza. A pár elmondása szerint a gyerekek érkezése előtt teljesen más volt minden (10 éve ismerik egymást, 7 éve házasok). 

Az első gyermekük születése után egyre távolabb kerültek egymástól. Azért érkeztek a terápiába, mivel már annyira elmérgesedett a kapcsolatuk, hogy Ábel részéről felmerült a válás gondolata, s együtt úgy döntöttek, hogy mégis tenni szeretnének a házasságukért és a családjukért. Így ezzel a céllal kezdtük el a terápiát. 

A terápiás ülések folyamán Anita és Ábel meg tudták fogalmazni valódi nehézségüket és szükségleteiket, hogy igazából fontosak egymás számára, nem a rossz helyen hagyott cipő, vagy szennyes, és nem az asztalon hagyott tányérok a valódi problémájuk. „Hiányzol! Alig látunk. Egyedül érzem magam.” - mondta Anita. „Nekem is szükségem van rád, de úgy érzem, a gyerekek mellett már nincs helyem számodra!” - mondta Ábel. Mindketten megfogalmazták, hogy szükségük van a másikra és közösen szeretnének menni tovább az életükben.
A terápia folyamatában idővel megtanulták kifejezni egymásnak a szükségleteiket, sokat beszélgettünk az érzelmi kommunikációról, arról, hogy hogyan fejezzék ki asszertíven érzelmeiket, belső történéseiket és vágyaikat. Pár hét után újra elkezdtek időt szánni egymásra, beszélgetéseikre, minőségi időket töltöttek egymással (újból rendszeresen randizni kezdtek egymásssal), amihez gyermekeik felügyeletére segítséget kértek egy kedves barát személyében. Elégedetten, ragyogó mosollyal és hálával zárták a terápiát. Mindketten úgy vélték, hogy a kapcsolatuk megerősödött, új szintre emelkedett.

Együtt az úton 

Hiszem és tapasztalom azt, hogy legtöbb párkapcsolati nehézség megoldható, ha mindkét ember akar tenni a kapcsolatukért. Ha két ember megfogja egymás kezét és úgy dönt, hogy csak azért is együtt mennek tovább az úton, meg fogják oldani. 
A tudat, hogy ha ezt megtesszük, akkor ebben közösen fejlődhetünk - egyénileg is és a kapcsolatunk is -, talán jó motiváció lehet. Kérdés, hogy tudunk-e újra és újra egymás mellett dönteni, s kimondani: „Ez most nehéz, s nem tudjuk még hogyan, de megoldjuk. Együtt.”
S ezekkel a döntéseinkkel erősödik a kapcsolatunk, stabilabb lesz a párunkkal kötött szövetségünk.

Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra!

 

Forrás: Feketéné Csikós Szilvia mentálhigiénés, családterápiás szakember

Fotó: Freepik