Gyermekeink önbizalmának folyamatos táplálása az egyik legfontosabb feladatunk szülőként. Az egészséges önbizalom olyan tulajdonság, ami gyorsan fejlődő világunkban elengedhetetlen tartozéka egy sikeres és boldog személyiségnek.
De hogyan segítsük hozzá gyermekünket, hogy magabiztos felnőtté váljon?

A jelenlegi munkahelyek nagy része azt várja el a munkavállalótól, hogy dolgozzon önállóan, legyenek saját ötletei, amiket hatékonyan meg tud valósítani. Ez merőben az ellenkezője annak, amit még apáink generációjától vártak el (dolgozz lehajtott fejjel és állj be a sorba).

Félelem a kudarctól

Általános jelenség a környezetemben, hogy az ismerőseim, barátaim boldogtalanok abban az életben, amit élnek. Nem találják a helyüket a világban, a munkaerőpiacon. Olyan emberekről beszélek, akik amúgy sokkal többre képesek annál, mint amit csinálnak. Mégsem mernek lépni, változtatni, elindulni. Félnek a kudarctól, a visszautasítástól és attól, hogy úgysem elég jók.

A vállalkozószellem sokunkból hiányzik. A mi szüleinket nem úgy nevelték, hogy bátornak neveljenek minket, s a kapott nevelési mintát követve adták át ők is a legjobbat, amit tudtak. 
Nekünk azonban lehetőségünk van arra, hogy felismerjük a rossz mintákat, és ne azokat közvetítsük a saját gyermekeink felé. 

3 dolgot kell megtennünk, hogy gyermekünk magabiztosabb felnőtt lehessen 
 

1. Hagyjuk, hogy próbálkozzon!

Általános jelenség: anya főz a konyhában/apa szerel a garázsban, gyermek érdeklődve megjelenik az ajtóban:
- Segíthetek? - kérdezi, de már kezdi is fogdosni az eszközöket, amiket talál, tolakszik, zsizseg.
Mire a szülő kedvesen és gondoskodóan azt mondja:
- Vigyázz, ne nyúlj hozzá! Az veszélyes. Ezek itt felnőtt dolgok, nem tudod használni őket, menj csak inkább játszani.

Vagy egy másik jelent a játszótérről: egy gyermek vidáman szalad a mászóka felé. Óvó, féltő édesanyja rémülten szól utána: 
- Vigyázz ne mássz olyan magasra! Vigyázz a nagyobb gyerekekkel, meg ne üssenek! Jaj, inkább azt ne próbáld ki, nagyon veszélyes! Ne fuss olyan gyorsan, elesel!
Mikor pedig végül a gyermek megcsúszik és lehorzsolja a térdét, így korholja:
- Semmi baj, itt vagyok. Látod, mondtam, hogy veszélyes.

Ezek a párbeszédek mindennaposak és sajnos nagyon károsan hatnak a gyermekek önbizalmára. A gyermek ezekből a visszajelzésekből azt tanulja meg, hogy:

- én kicsi és védtelen vagyok
- a világ veszélyes
- próbálkozni veszélyes
- a többi gyerek veszélyes
- én nem vagyok elég jó, hogy megcsináljam
- jobb lett volna nem kipróbálni

Amikor szeretve féltjük gyermekeinket, akkor rengetegszer olyan üzeneteket kódolunk beléjük, amik hosszútávon nagyon hátráltatják őket abban, hogy erős és magabiztos felnőtt emberekké válhassanak. 

Ehelyett mondjuk azt, mikor bejön a konyhába, hogy: 
- Igen, segíthetsz! Pont rád volt szükségem. Kevergesd ezt meg/szórd bele azokat abba a tálba/válogasd ki ezeket…!

Vagy mikor bejön a garázsba: 
- Jó, hogy jöttél, pont elakadtam, add nekem ide azt a csavarhúzót/keresd meg nekem a villás kulcsot/fogd meg a zseblámpát, nem látok rendesen…

Adjunk neki olyan feladatot, amit képes lesz elvégezni és engedjük meg, hogy kipróbálja magát. Ettől azt érzi majd: „Nagyon fontos vagyok, a szüleim számítanak rám. Nagyon ügyes vagyok, hasznossá tudom tenni magam. Képes vagyok segíteni. Értékes tagja vagyok a családnak. Még a nagy, erős apukám is az én segítségemet kérte.”

A játszótéren pedig, engedjük a gyerekeket felszabadultan játszani. Ma már a legtöbb játszótér megfelel az Európai Unió biztonsági elvárásainak. Szuper biztonságosak, csak a legtehetségesebbek tudnak megsérülni rajtuk, azok sem rendesen. 
Mindig mérjük fel, mi a legnagyobb veszély, ami leselkedik éppen a gyermekre? Becsípi az ujját? Felhorzsolja a lábát? Ezek nem olyan sérülések, amik indokolnák azt, hogy folyamatosan korlátozzuk őt abban, hogy mozogjon és kipróbálja magát! 

Mégis hogyan tanulja meg kontrollálni a testét futás közben, ha nem engedjük, hogy kipróbálja magát és olyan sebességgel fusson, amilyennel képes rá?
Egy bölcs tanárom azt mondta az egyik egyetemi előadáson: „Inkább a gyermek keze törjön el, mert az pár hét alatt rendbe jön, mint, hogy az önbizalma sérüljön, mert azt egy élet sem elég helyre hozni!”

2. Ne féltsük a kudarctól!

Akár kisebb, akár nagyobb kihívással kerül szembe gyermekünk, hajlamosak vagyunk aggódni azért, hogy kudarcélményben lesz része. Legyen az egy barátkozós helyzet, legyen feladathelyzet vagy játék, hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy meg akarjuk védeni a kudarctól.
Ne tegyük! A kudarc szerves része az életnek. Közel sem annyira rossz, mint azt mi gondolnánk. Ha nem létezne a kudarc, nem létezne a kihívás izgalma sem. Ha mindig mindent meg tudnánk csinálni, akkor semmi izgalmas nem lenne semmilyen tevékenységben. A kudarc az, amitől ér valamit, ha elérjük a céljainkat, hiszen szembenéztünk és megbirkóztunk vele. 
Hagyjuk a  gyerekeinket találkozni a kudarccal, és megélni azt!
Előbb vagy utóbb mindenképpen találkozni fognak vele, és mennyivel szerencsésebbek azok, akik úgy tapasztalhatták meg az első kudarcokat, hogy ott volt mellettük a szerető szülő, aki bátorította őket, hogy álljanak fel és próbálják meg újra?
Ne szúrjunk ki a gyerekeinkkel, hogy úgy engedjünk el őket a nagyvilágba, hogy fogalmuk sincs arról, mi a küzdelem. Tanítsuk meg őket arra, mit kell kezdeni a kudarccal.
Meg kell élni. El kell fogadni. Fel kell állni és újra megpróbálni.

3. Higgyünk benne és bátorítsuk!

Ez az, amit nem kell magyarázni. Higgyünk abban, hogy a gyermekünk életképes! Hogy képes megbirkózni a kudarccal. Hogy a szeretet és odafigyelés, amit adtunk neki, elég erőssé tette ahhoz, hogy helyt álljon a saját kis világában. 
Higgyünk benne és bizonyítsuk is be neki, hogy hiszünk abban, hogy ő tényleg képes mindenre, amivel valaha szembe kell néznie - de ne hagyjuk magára! Maradjunk tisztes távolságban. Figyeljünk. És mikor elesik - mert el fog esni, mert el kell esnie -, támogassuk abban, hogy újra felálljon. Nem feltétlenül úgy, hogy felhúzzuk, inkább úgy, hogy biztatjuk őt arra, hogy képes egyedül felállni.

 

Forrás: Segítség, nevel a gyerekem/Kiss Szilvia Piroska FB-oldala

Fotó: Freepik