Így vond be a gyerekeket halottak napján a megemlékezésbe

Szülők lapja

Ünnepek

Szülők lapja


Így vond be a gyerekeket halottak napján a megemlékezésbe

Mindenszentekkor, Halottak napján a család általában virágot visz a temetőbe, így emlékezik meg az elvesztett szeretteiről. A gyerekek ebből nem sokat értenek, hisz lehet, hogy nem is ismerték az elhunytat. Hogyan lehet őket is bevonni a megemlékezésbe? 

Hogy miként lehet kisgyermekes szülőként Mindenszentek és Halottak napján ünnepelni, az összetartozást, a családi egységet átélni?
Amit az elején leszögeznék: amit ezután írok, azt nem KELL, hanem LEHET, minden ötlet akkor lesz igazán a TIÉD, ha a saját szíveddel átszínezed, ha a gyermekeid életkorához, a már meglévő családi szokásaitokhoz illeszted!

Így vond be a gyermeked a teendőkbe
A legtöbben ilyenkor virágot visznek a temetőbe, gyertyát gyújtanak az elhunyt hozzátartozóik sírjánál. 
Ha kicsi a gyermeked, mesélj neki előzetesen erről, és adj neki lehetőséget, hogy aktívan segíthessen: lehet ő a vízfelelős, vagy a virágok szétosztója, hiszen ő még csupán a kőtömböket látja, sokszor az elhunytat sem ismerte, nehéz ilyenkor neki némán álldogálni... fontos pozícióba kerülni viszont mindegyik gyerek szeret! ❤

Így kerüld el, hogy unatkozzon, rosszalkodjon
Ha több temetőbe is kell mennetek, iktassatok be közéjük olyan programokat, ahol kiszaladgálhatja, kikiabálhatja magát a gyermeked, így nem kell majd folyton fegyelmezned őt, nem fog a Te feszültségmérőd is az egekbe emelkedni a viselkedése láttán (amivel egyébként semmi baj nem lenne, mert 3-5 évesen még teljesen természetes, hogy kérdez, hogy szalad, hogy megfog, hogy unatkozik...).


Emellett természetesen sok más módja is van arra, hogy családként megemlékezhessünk az elhunyt szeretteinkről, következzen ezekből három ötlet:

1. RÉGI FOTÓK NÉZEGETÉSE 
A legtöbb gyerek rajong a fényképekért. Csodás hagyomány lehet, ha ilyenkor előkerülnek a fekete-fehér képek, dédszülőkről, ükszülőkről készült értékes emlékek. Izgalmas meglátni, hogyan néztek ki akkoriban, milyen ruhát viseltek, miként hordták a hajukat, fantáziálni arról, vajon most miként néznének ki, mit szeretnének ebben a modern XXI. században, és vajon mit hiányolnának legjobban a saját korukból.

2. CSALÁDFA RAJZOLÁSA KÖZÖSEN
Iskoláskorúakkal már bátran nekivághatunk egy ripsz-ropsz felrajzolt családfa megrajzolásának. Ha elég nagy papírt választotok, akkor mindenki kaphat egy kis feladatot: kistesó színez, nagyobbak rajzolnak, szülők hozzáadják a neveket, évszámokat.

3. ÖRÖKÜL HAGYOTT SZEMÉLYES TÁRGYAK, LEVELEK NÉZEGETÉSE
Ha van egy-két régi levél, megfakult képeslap, esetleg egy-egy személyes tárgy, akkor ilyenkor ezek történetét is elmesélhetjük. Hogy miért írta a Dédi azt, vagy miért olyan különleges ez a csésze számunkra. Ha már nincsenek meg ezek a tárgyak, akkor az is elég, ha a saját emlékeidből szeded őket elő, és meséled tovább a következő generációnak!


Valach Renáta - Anyugi
Szakpszcihológus

Fotó: Freepik


Szülők lapja

Ünnepek

Szülők lapja


2023.11.01