Virágh Hajnalka

Virágh Hajnalka

Szakértők

Virágh Hajnalka


Virágh Hajnalka

Az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán védőnőként végeztem. Mindig is nagyon emberközpontú és empatikus voltam, emiatt azok a területek vonzottak, ahol másokon segíthettem.

Férjhez mentem és 1999-ben megszületett a lányunk, majd 2003-ban a fiunk. A családban mindenki nagy izgalommal és szeretettel várta őket. A kisgyermekkor és a kisiskolás kor zökkenőmentesen zajlott mindkettejüknél. Szépen fejlődtek, növekedtek, jól tanultak, ők voltak a család szeme-fényei.
Ötödik a lányom tanulmányi eredményei egyre rosszabbal lettek. Sajnos nem javult a helyzet, a nyolcadikat majdnem ismételnie kellett. Szerencsére nem történt nagyobb baj, időben el tudta kezdeni a gimnáziumot.

Ott sajnos csak egy év telt el nyugalomban, az előkészítő után, kilencedikben kétszer is megbukott. Elkezdtünk pszichológushoz járni, egyik szakember után a másikhoz. Annyit állapítottak meg, hogy 131 az IQ-ja, amihez lustaság társul.
Nem tudtam belenyugodni a magyarázatba. Elkezdtem kutatni a szakirodalmat, és azokat a lehetőségeket, amivel segíteni tudok a gyerekemnek. Egyedül éreztem magam a problémámmal, pedig az évek során több hasonló problémával küzdő szülővel találkoztam.

Úgy döntöttem, pályát váltok. Elhatároztam, hogy azoknak a kétségbeesett családoknak fogok segíteni, akik hasonló cipőben járnak. Ezért lettem neurofeedback tréner.  Meggyőződésem, hogy a hiperaktív, figyelemzavaros emberek többsége számára nem a gyógyszer jelenti a hosszútávú megoldást.

Lányom felnevelése során sok saját ismeretet, lehetőségeket ismertem meg és olyan szakemberek tapasztalatait, akik szenvedélyesen kutatták a megoldásokat, mivel az ő családjukban is volt hasonló probléma. Így találtam rá Dr. David Perlmutter neurológus és gasztroenterológus műveire, illetve Daniel G. Ammen neurológus a témában írott könyveire. Több, mint 24 év nevelési tapasztalatával, az eddig megismert és kipróbált ötletek összegzésével, és a Neurofeedback tréningek tapasztalataival segítem a hozzám forduló családokat, gyerekeket.
Ezalatt az idő alatt a lányom sikeresen leérettségizett, lett két középfokú nyelvvizsgája és jogosítványa, a vőlegényével él. Nem késik, rendezett és igényes a környezetére.

2022-ben az Országos Kórházi Főigazgatóságnál tettem le az Életmód-tanácsadó és terapeuta vizsgát. Így még átfogóbban tudok segíteni a hiperaktív, figyelemzavaros gyerekeket nevelő családoknak.
Hiszem, hogy minden ADHD-s, ADD-s megfelelő fejlesztéssel és életmóddal boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet tud élni, és értékes tagjai a társadalomnak – velük sokkal színesebb, változatosabb az élet.

 


Virágh Hajnalka

Szakértők

Virágh Hajnalka