Főoldal > Cikkek > Betegségek > Hogyan erősíthetjük immunrendszerünket ivással? - Szülők Lapja

Hogyan erősíthetjük immunrendszerünket ivással?


Immunrendszerünk jó működéséhez elengedhetetlen, hogy kellő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. A hideg idő beköszöntével is kellő figyelmet kell erre fordítani, hiszen nem mindegy mikor, mennyit és mit iszunk.

Szerző: Szülők lapja
2013-10-22
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Az őszi, téli fertőzéses időszakban nem mindegy, hogy mennyit és mit iszunk, de még az sem, hogy mikor, hiszen mindez hatással van immunrendszerünkre. Ha egész nap elfelejtünk inni, és csak este pótoljuk nagyobb mennyiséggel, ez ronthatja a szervezet védekező képességét – erre figyelmeztet Veresné Dr. Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem dietetikusa. Azt is elmondta, hogy a száz százalékos gyümölcslevet jobb hígítva inni, mert úgy szívódik fel leghatékonyabban.
 
Az élet vizeHogyan erősíthetjük immunrendszerünket ivással?
Szervezetünk sokkal érzékenyebben reagál a szomjazásra, mint az éhezésre. Hiszen míg ennivaló nélkül akár 2-3 hétig is életben maradhatunk, a víz hiánya már 1-3 nap alatt is életveszélyes állapotot idéz elő. Azonban már a kisebb mértékű folyadék hiány is okozhat problémát, többek között hatással van védekező rendszerünk állapotára. Érdemes ezért végiggondolni, mit és hogyan igyunk. Tegyük ezt rendszeresen, minél több innivaló közül válogatva, és válasszunk természetes forrásokat, alapanyagokat.
 
Mennyit igyunk?
Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak nyáron érdemes odafigyelni a megfelelő mennyiségű vízbevitelre. Az őszi-téli időszakban a tudatos folyadékfogyasztással is segíthetjük immunrendszerünk normál működését. Veresné Dr. Bálint Márta elmondta, ha legalább 6-8 pohár innivalót iszunk naponta, akkor sokat teszünk azért, hogy elegendő mennyiségben képződjön például a védekező rendszerünk számára is fontos  gyomorsav, mely az esetlegesen étellel, élelmiszerekkel bejutó kórokozókat feltartóztathatja, elpusztíthatja.
Tudni kell azt is, hogy a légúti betegségeket okozó, cseppfertőzéssel terjedő kórokozók, az erre az évszakra jellemző hideg időjárás, szél, vagy a rendszeres fűtés miatt kiszáradt orr, vagy szájnyálkahártyán keresztül könnyebben jutnak szervezetünkbe. Az elegendő folyadék fogyasztás, pedig hozzájárul ennek elkerüléséhez.
 
Mit igyunk?
Azt bizonyára sokan tudják, hogy a víz, ásványvíz mellet hasznosak a különböző gyógynövényekből készült teák (pl. menta, citromfű, csipke, hársfa, kamilla, bodza). Ezek nem csak finomak, változatos ízvilágúak, hanem egyes összetevőik (pl. menta illóolajai) segítik a légzést, baj esetén hozzájárulnak az orrdugulás megszüntetéséhez, esetleg izzasztó hatásuk miatt a lázas állapot könnyebb elviseléséhez.
 
Hogyan erősíthetjük immunrendszerünket ivással?Jó választás immunrendszerünk erősítése érdekében frissen facsart, vagy 100%-os gyümölcs és zöldségtartalmú leveket fogyasztani vitamin, és fitonutriens (biológiailag aktív növényi anyag) tartamuk miatt. Az azonban kevésbé köztudott, hogy ez utóbbiak, akkor szívódnak fel igazán jól, ha vízzel, ásványvízzel feles arányban, hígítjuk őket.
 
Az utóbbi években egyre több tanulmány foglalkozik a különböző színes zöldségekben (pl. cékla, paradicsom, sütőtök, vöröskáposzta, brokkoli), és gyümölcsökben (pl. áfonya, kökény, kivi, vérnarancs, vörösszőlő) készült italokban lévő biológiailag aktív növényi anyagokkal (pl. polifenolok). Ezek egy része erős antioxidáns hatása miatt hozzájárul a sejtek épségének megőrzéséhez, így a nyálkahártya, és a keringési rendszer egészségének megtartásához, így közvetve az immunrendszer erősítéséhez.
 
Mikor igyunk?
Az sem mindegy azonban, hogy mikor isszuk meg a napi szükséges folyadék mennyiséget. Célszerű azt a nap folyamán egyenletesen elosztani. Ha egész nap elfelejtünk inni, és csak este fogyasztunk nagyobb mennyiséget, stresszhelyzet elé állítjuk szervezetünket, ami szintén ronthatja szervezetünk védekező képességét.
 
Fotó: http://semmelweis-egyetem.hu/
Forrás: http://semmelweis-egyetem.hu/
 
 

Címkék: immunrendszer, folyadék fogyasztás, víz, gyümölcslé, ásványvíz, fertőzések, vitamin

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Hányás, hasmenés, kiszáradás babáknál és gyermekkorban

A gyomor-bélrendszeri fertőzések miatt gyakori hányás, hasmenés következtében a babák és gyermekek kiszáradhatnak. Hogyan előzzük meg a kiszáradást? Mik a kiszáradás jelei a gyermeken? Hogyan, mivel itassuk a hányós-hasmenős babát, vagy kisgyermeket?

tovább a cikkre
Vitaminpótlás a hideg hónapokban

A tél közeledtével sokszor hajlamosak vagyunk a szabadtéri programokat kihagyni. Szabadidőnket kényelmes otthonunkban töltjük el inkább egy forró csokoládé vagy gőzölgő almás pite társaságában.

tovább a cikkre
Hogyan előzzük meg az őszi gyermekbetegségeket?

Nyáron a szülő egy logisztikus munkáját végzi: milyen programmal foglaljam el a gyereket, melyik tábor mit kínál, mikor, ki vigyáz majd rá? Szeptemberben végre visszaáll a család ritmusa, a gyermek újra közösségbe, bölcsibe, oviba, iskolába járhat.

tovább a cikkre
Az influenza kezelése és az influenza szövődményei

Minden korosztályból egyre többen keresik fel orvosukat magas lázzal, végtagfájdalommal, rossz közérzettel, influenzaszerű tünetekkel. Évek óta nem volt annyi szövődmény, mint mostanában.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Húskrém

Húskrém

Uzsonnakrémek kenyérre >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirke-, marha-, vagy pulykahús Margarin

Recept:

A húst enyhén sós vízben megfőzzük, ledaráljuk és margarinnal elkeverjük, majd szitán áttörjük, esetleg turmixoljuk. Kenyérre kenve falatonként adható a már rágni tudó csecsemőnek.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

A gyereked egész életére kihat, hogy melyik szülőtípusba tartozol

vissza vissza