A legismertebb csúszó-mászók, olyan élőlények, melyektől mindenkit kitör a frász. Ráadásul úgy érezzük, hogy mocskosak vagyunk, vagy nem vagyunk elég jó szülők (pedig a szakemberek szerint egyik sem igaz).
A fejtetűk undorító kis élősködők, amelyek az emberi gazda fejét, szemöldökét és szempilláját szállják meg, és viszkető érzést okoznak az egész fejbőrön. A világ minden táján előfordulnak, de főként az iskolásokat és óvodásokat fertőzik.
Deborah Altschuler, a fejtetűfertőzés prevenciójáért dolgozó Országos Pediculosis Társaság elnöke szerint az éberség a kulcs a fertőzés megelőzésében. „A legfontosabb az, hogy tudjuk, mit kell keresni, gyakran végezzünk szűrést, hogy a lehető leghamarabb kimutassuk a problémát” – mondja a szakértő.
Nincs összefüggés a higiénia és a fejtetű között
Dr. David Flinders családorvos szerint bármelyik gyermek fertőződhet fejtetűvel, és rendkívül fontos, hogy a tetvesség miatt ne tüntessék fel a gyermeket vagy családját rossz színben. Sokan azt hiszik, hogy a rossz higiéniával vagy az alacsony társadalmi/gazdasági státusszal áll összefüggésben, pedig a tehetős családok gyermekei ugyanolyan valószínűséggel fertőződhetnek fejtetűvel, mint a szegényebb családból valók.
Hogyan terjed a fejtetű?
A fejtetű közvetlen érintkezés útján terjed. Ugrani és repülni nem képes, ezért át kell másznia az egymással érintkező egyik emberről a másikra. Napjainkban rengeteg módszer áll rendelkezésünkre a fertőzés megelőzésére és a fejtetű kiirtására. A tetvesség megelőzésének legfontosabb feltétele azonban az, hogy megakadályozzuk az egyik emberről a másikra történő terjedését. Ehhez arra van szükség, hogy megfelelő személyes távolságot tartsunk (bár ez szinte lehetetlen kisgyermekek esetében), rövidebb hajat viseljünk, és rendszeresen ellenőrizzük a gyermekek haját.
Hogyan kezelhető a tetvesség?
Mindezek ellenére, ha mégis bekövetkezik a fertőzés, két lehetőség nyílik. Vény nélkül kapható, enyhe rovarirtó szereket tartalmazó készítményeket is használhatunk, vagy ha valaki kerülni szeretné a vegyszereket, tetűfésűvel rendkívül alapos munkával el lehet távolítani a tetveket és a serkéket. Egy másik vegyszermentes megoldás a LouseBuster, egy olyan készülék, amely meleg levegő segítségével pusztítja el a tetveket és a serkéket. A megfelelő hőmérsékletű forró levegő dehidratálja a tetveket, az eljárás már Magyarországon is hozzáférhető.
A fertőzéssel kapcsolatos további tudnivalók a következők:
- Bár a gyerekek esnek áldozatul leggyakrabban a tetvességnek, a család többi tagját is ellenőrizni kell.
- Bármilyen kezelési módot is választunk, többszöri kezelésre lesz szükség ahhoz, hogy a fertőzött személy véglegesen megszabaduljon a tetvektől.
- A tetvek elterjedésének megakadályozása érdekében ki kell porszívózni a bútorokat, a kimosott ágyneműket pedig szárítógépben kell fertőtleníteni vagy magas hőmérsékleten mosni.
A gyerekszobába is lehet és érdemes is virágot, növényt elhelyezni, a gyerekek imádják a színes, szép virágokat, és egy praktikusan kiválasztott egyszerű kezelésű növény segít abban, hogy a gyermekek már kicsi korban hozzászokjanak a virágok megfigyeléséhez, a róluk való gondoskodáshoz, és a színek jótékony hatással vannak gyermekünk fejlődésére.
Minden baba telitalpasnak születik, a láb boltozatai csak később, a felállás és a járás során a lábra ható izmok munkája eredményeként alakulnak ki. Ezeket az izmokat játékos tornával, különböző eszközökkel otthon is erősíthetjük.
A gyakori felső légúti gyulladás, tüszős mandulák, a folyton kiújuló középfülgyulladás krónikussá válása esetén a gyermekorvos gyakran a műtétben látja az egyetlen megoldást. Dr. Somló Pál gyermekorvos cikkéből kiderül, hogy megelőzhető lenne a probléma, mit lehetne tenni, hogy elkerüljük a műtétet és hogy melyek azok az esetek, amikor valóban muszáj eltávolítani a mandulákat?!
Hozzávalók: 1, vagy 2 db paradicsom
6,5 dkg burgonya
Recept:
A paradicsomot nyersen szitán átpaszírozzuk, 2 evőkanál vizet adunk hozzá és felforraljuk (egészen addig, amíg kissé bebőrösödik).
A krumplit kevés vízben puhára főzzük, átpasszírozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és összeforraljuk.