A nevelés buktatói III. rész - A túlzott szigor

Ez a nevelés másik oldala, amikor a szülő–gyerek kapcsolatban mi, felnőttek átvesszük az teljes irányítást. A kényeztetéssel ellentétben szigor esetén mindig mi szabjuk a gyereknek a kereteket, amik elég szűk mozgásteret biztosítanak.

A kényeztetéshez hasonlóan azt gondoljuk, hogy csak így tudunk tökéletes szülők maradni - csak épp nem „nemet” nem tudunk mondani, hanem „igent” nem tudunk a gyerek szükségleteire adni. Így lehet, hogy gyerekeink engedelmesek lesznek otthon, de önállótlanok, passzívak, akik csak akkor aktivizálják magukat, ha erre utasítást kapnak tőlünk.

A túlzott szigor következményei
Miért probléma, ha a gyerek ezt hallja, érzi sorozatosan a szüleitől, hogy „azt csinálod, amit én mondok”? Sokan mondhatják, hogy én vagyok a felnőtt, ennek így kell működnie. De mindig minden körülmények között?

A kényeztető neveléshez hasonlóan a szigorú (ellentmondást nem tűrő) nevelés is vét a szülő-gyerek közötti egyenértékűség ellen. Ha mindig mi döntünk a gyerekünk dolgában, ha túl szigorú szabályokat állítunk fel, gyerekünk önállótlanná, döntésképtelenné válik, vagy azzal kompenzálja kisebbértékűségét, hogy megmutatja, mi nem tudjuk irányítani őt és harcol velünk.

Szigorú kismamák…
Sokszor úgy gondoljuk, hogy a szigortól a csecsemőkor és a kisgyerekkor mentesül, de sajnos a szigorú nevelés szabályai érvényesülnek, amikor hiába éhes az újszülött, ha még nem telt le a 3 óra, nem kap enni. Vagy addig kell ennie, míg a cumisüvegből el nem fogy a tápszer, vagy nem nyúlhat a vázához, virághoz, könyvhöz, pedig a mászás közben ezek jó elérhető célpontok. Vagy már 1 éves kora előtt bilibe kell ürítenie… és még említhetnék számos példát, amelyben a gyerek azt érezheti, hogy rosszkor, rossz helyen, rosszat csinál.

A szigort büntetésként élik meg
Gyerekünk ilyenkor sok „nem”-et hall, „nem”-et érez, és kevesebb bátorítást, dicséretet, hisz a túlságosan szűk keretben nem tud mozogni, hisz mindig „nekiütközik”.

Az ilyen gyerekek rossznak élik meg magukat, hiszen nem tudnak megfelelni az ilyen elvárásoknak. Ki vannak éhezve a dicséretre, amit először nem is hallanak meg, nem hiszik el, hogy ez nekik szól. Így nem is tudnak örülni neki, de fokozatosan képesek elfogadni.

Ha szigorú nevelést alkalmazunk, a gyerekünk büntetésnek éli meg, ha szükségleteit nem vesszük figyelembe, vagy ha kereteinket semmilyen körülmények között nem szélesítjük. Pl. óvodás gyerekünk napközben miért ne rohangálhatna oroszlánüvöltéssel a nappaliban?Miért ne pakolhatná ki az egyik konyhai szekrényt, ha abban nincsenek törékeny dolgok, vagy miért ne tocsoghatna a pocsolyában, sárban, ha van rajta gumicsizma, vagy hétvégén este miért kell fél nyolckor lefeküdnie iskolás gyerekünknek?

Hogyan változzunk?
Szigorú szülőként tegyük fel a kérdést magunknak: mikor dicsértük meg gyerekünket, örültünk reakcióinak, mi az a 3 pozitív tulajdonság, amiket elismerünk benne.

Ezek sok esetben nem könnyű kérdések, hisz önmagunkkal szemben is kritikusak, maximalisták vagyunk, nemhogy másokkal kapcsolatban. Próbáljunk meg naponta csak egy elismerő mondatot kimondani gyerekünknek.

Segít, ha melléknevek esetén a pozitív oldalú megfogalmazást használjuk - makacs helyett kitartó, lassú helyett megfontolt, agresszív helyett dinamikus, eleven helyett aktív, félős helyett körültekintő stb.

Ne felejtsük el, hogy gyerekeink büntetésnek nem csak a kielégítetlenül hagyott szükségleteket (pl. éhség, mozgásigény), a szűk kereteket, szabályokat (pl. gyermek nem szólhat bele a szabályalkotásba) élik meg, hanem a dicséret hiánya, a kritika is büntetésnek minősül, nem is beszélve a bántalmazásról, melyre itt most nem térek ki.

Elmondhatjuk tehát, hogy a kényeztetés és a szigor egy hierarchikus viszonyt eredményez, melyben mi felnőttek sem érezzük jól magunkat, sokszor bűntudatunk is van, hogy változtatnunk kellene. Ezért is próbáljunk meg korrigálni. Gyermekeink hálásak lesznek érte!

Szerző: Polgár-Nagy Ágnes pedagógiai-szakpszichológus, individuálpszichológiai tanácsadó