Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > Szeretnéd, ha a gyermeked boldog lenne? Ezt az 5 dolgot tedd meg minden nap! - Szülők Lapja

Szeretnéd, ha a gyermeked boldog lenne? Ezt az 5 dolgot tedd meg minden nap!

Szülőklapja képA gyermeknevelésről mindenkinek van véleménye. De vajon biztosan jól csináljuk? Elég figyelmet és időt fordítunk gyermekünkre? Hanula Erika középiskolás diákokkal találkozott és élményeiről, sokatmondó tapasztalatairól számol be írásában, melyből kiderül, hogy minden gyermekünkre szánt idő, energia és odafigyelés később megtérül.

Szerző: Hanula Erika
2015-11-27
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Az elmúlt jó pár hónapban egy olyan projekten dolgoztam, amit szeretnék itt is megemlíteni, mert elég sok köze van a gyerekekhez. Illetve, mint szépen lassan kiderült számomra, a gyermekneveléshez is. Több is, mint azt először gondoltam volna. - mondja Hanula Erika pedagógus.

Ki mit hoz otthonról?
Tanulás-módszertani tanfolyamot dolgoztam ki és tanítottam középiskolások számára. Mivel volt alkalmam a gyerekekkel többször is találkozni, és szerencsére nem a hivatalos tanár-diák viszonyban, nem a normál iskolai keretek között, így talán jobban sikerült bepillantást nyernem az életükbe. És hogy hogy jön ez a gyermekneveléshez? Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy már 14-15-16 éves korban elképesztő mennyire látszik, ki mit hoz otthonról!

Van értelme és megtérül a gyermekedre fordított idő!
Drága szülőtársam, annyira szeretném megveregetni a válladat, megölelgetni téged, és amikor el vagy keseredve a kisgyermeked miatt, mélyen belenézni a szemedbe és megnyugtatni téged, hogy igenis van értelme annak a hihetetlen sok energiának, amit a gyermekedbe fektetsz! Igen, van értelme az átvirrasztott éjszakáknak, van értelme annak, amikor este, hulla fáradtan az egyetlen vágyad, hogy lefeküdj, mégis meghallgatod a sötétben, mi foglalkoztatja épp a gyermekedet.

Van értelme annak, hogy ezerszer újraolvasod a lányod kedvenc meséjét, és van értelme annak, ha a tévé helyett a társasjátékot választod. Van értelme annak, hogy még ha szalad is a lakás, te leülsz a fiad mellé játszani, mert neki akkor épp arra van szüksége, hogy mellette legyél. Van értelme a “miért-korszakban” a végeláthatatlan kérdésáradatra válaszolgatni, a dackorszakban pedig türelmesen megmutatni a gyereknek az utat, hogy hogyan lehet a frusztrációt kezelni.
Igen, van értelme, és nagyon jól csinálod! Még akkor is, ha most még semmi látszata nincs. Tinédzserkorban már gyönyörűen elkezd kihajtani az a mag, amit kis korban elvetettél és türelmesen gondoztál.

Így lesz boldog és elégedett felnőtt ember a gyermekedből
- 5 dolog, amire figyelj oda


Mesélek neked pár példát.

1. Gondolkodásra nevelés - A gyermeknevelésből látszik, hogy ki mit hoz otthonról
Elég sok kreatív, asszociatív feladatot csinálunk a tanfolyamon, és döbbenetes számomra látni, hogy milyen sokaknak nem megy a szabad gondolkodás. Amikor nincsenek iránymutatók, senki nem mondja meg, mit kell gondolni, hanem a gondolatok szabad áramlására kell hagyatkozni. Ami egy óvodás gyermeknek még játszi könnyedséggel megy. Persze, tudom, hogy a sok éves gondolkodásmód, amit az iskola megkövetel, csírájában fojtja el a kreatív gondolkodást, mégis mindig akad egypár diák, aki még tud úgy gondolkozni, ahogy egy kisgymerek: szabadon, szárnyalva. Pedig ő is a magyar oktatásrendszerbe kénytelen járni, a különbség csupán annyi, hogy ők mást hoznak otthonról, mint sok társuk.

2. Mese - A meseolvasás fontossága
Nem győzöm a diákoknak elégszer hangsúlyozni az olvasás fontosságát. Megnézzük jobbról-balról, kivesézzük, miért és hogyan és mennyit jó olvasni. Nagyon el szoktam szomorodni, amikor olyat hallok, hogy “Hazamegyek és egyszerűen nem jut eszembe az, hogy könyvet vegyek a kezembe.” “Kicsi korodban olvastak neked esti mesét?” kérdezem én. “Nem” hangzik a kategorikus válasz. (Szeretném hozzátenni, hogy ez a párbeszéd egy jó nevű budapesti középiskolában történt.)

3. Odafigyelés - Miért fontos, hogy elég figyelmet kapjon gyermekünk és beszélgessünk vele?
Van egy lány, nem különösebben kirívó, bár bájos az arca, nem a társaság középpontja. Láthatóan nem bandázik nagyon sokat a többiekkel. Szünetben rajzolgat, zenét hallgat. És a tanfolyamon nagyon jó hozzászólásai vannak. Az az érzésem, ő nagyon is jól elvan a saját életével, nincs szüksége arra, hogy folyamatos visszajelzést kapjon az osztálytársaitól arra, hogy értékes. (Egyébként erről a jelenségről már korábban írtam egy cikket.) Aztán egyszer csak megüti a fülemet egy ilyen mondattöredéke: “…anyuval szoktam minden nap pár órát beszélgetni…” Hát ez a titka kérem.
És sajnos megvan ennek az ellentéte is. Értelmes, helyes, vagány srác, ha figyel és nem azzal van elfoglalva, hogy a haverjait szórakoztassa, meglepően érett és jó hozzászólásai vannak. De az ideje és energiái legnagyobb részét az köti le, hogy folyton vicceset vagy fontosat mondjon az osztálytársainak. Szinte látszik az arcán, mennyire szomjazza a figyelmet és az elismerést. Nem tudom, ő mennyi odafordulást és figyelmet kap otthon, de nem hiszem, hogy úgy érzi, elegendőt.

4. Elfogadás a hibákkal együtt - Ne követelj maximalizmust a gyermekedtől!
Van egy lány, aki szomorúan, szinte kétségbeesve panaszolja nekem, hogy nem tud annyit tanulni, nem tud annyi jó jegyet hazavinni, hogy a szülei elégedettek legyenek. Mindig, mindenből tökéletesnek kell lennie. Majd’ megszakad a szívem szegényért, mert látszik rajta, mennyire szenved ebben a helyzetben. Pedig gondolom, a szülei csak jót akarnak neki, de nem tudom, mennyire látják, hogy milyen lehetetlen helyzetbe hozzák ezzel a maximalista hozzáállással a gyereküket.

5. Partnerség - Kezeljük partnerként gyermekünket
Szintén egy másik lány, aki a szünetben fesztelenül beszélget velem, kérdez, javasol, felvet, elfogad. Látszik rajta, hogy partnerként tekint rám, aki a segítségére tud lenni, mégsem fogad el mindent tőlem fenntartások nélkül. Nagyon helyesen! Érződik rajta, hogy otthon is ilyen partner viszony van, hogy a szülei meghallgatják őt, tanácsot adnak neki, de sok dologban ő maga hozza meg a saját döntéseit. Vállalva ezzel a felelősséget. Nagyon érett lány, 15 éves.

Megéri a kisgyermekkorban befektetett sok-sok energia, mert idővel megtérül!
Rengeteg példát tudnék még hozni, hiszen minden diák egy-egy példa arra, mit kapnak a gyerekek otthon útravalónak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy megéri a kisgyermekkorban befektetett sok-sok energia! Minden, de minden befektetett idő és energia megtérül majd, még ha most nem is látod az eredményét. Kamatostul megtérül. Olyan vagy, mint egy kertész, aki dacol az időjárás viszontagságaival, a természeti csapásokkal, a saját fáradtságával és gondjaival, rendületlenül gondozza a növényeit, mert tudja, hogy csodálatos, egészséges termése lesz, mire a növényei kifejlődnek. Erre gondolj, ha elfáradsz, elkeseredsz, vagy ha nehéznek érzed a pillanatot.

Jól csinálod, csak így tovább!

Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: Csupa Szív
Szerző: Hanula Erika

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

Címkék: gyermekek, gyermeknevelés, szülő, diák, otthon, olvasás, figyelem,

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Jó-e, ha a gyerekek azt tehetik, amihez csak kedvük van? Így gondolja a pedagógus
Jó-e, ha a gyerekek azt tehetik, amihez csak kedvük van? Így gondolja a pedagógus

Szabad-e a gyerek felett szülőként hatalmat gyakorolni? Hova vezet, ha a szülő ráerőlteti saját akaratát a gyerekére? Ki tiszteljen kit: a gyerek a szülőt vagy fordítva? Hogyan lehet boldog és kiegyensúlyozott gyereket nevelni?


tovább a cikkre
10 dolog, amire figyelj, hogy a gyereknek felejthetetlen élmény legyen a nyaralás
10 dolog, amire figyelj, hogy a gyereknek felejthetetlen élmény legyen a nyaralás

Mikre ügyeljünk, mielőtt babával-kisgyerekkel útnak indulunk? Milyen szabályokat fektessünk le a nyaralás alatt? Megengedjük-e a gyerekeknek, hogy a hosszú út során az elektronikus kütyükkel kössék le magukat? Családpedagógus 10 tanácsa, hogy gondtalan legyen a családi nyaralás.

tovább a cikkre
Tudtad, hogy minden kisgyerek fél ezektől? 6 tipp, hogy segítsd leküzdeni a szorongását

El sem tudjuk képzelni, hogy a gyerekek mennyi mindentől szoronghatnak. Hogyan segíthetünk a kisgyerekeknek, ha ők aggódnak, félnek, szoronganak valamitől? Hogyan beszélgessünk, játsszunk a gyerekekkel, ha már felismertük a problémát?

tovább a cikkre
Hogyan válhatsz jó szülővé? A mai gyerekeket már másképp kell nevelni
Hogyan válhatsz jó szülővé? A mai gyerekeket már másképp kell nevelni

Mi a könnyebb: tudatosan vagy ösztönösen nevelni? Hova vezet, ha mindent megengedünk, mindent ráhagyunk a gyermekekre? 4 gyermeknevelési tanács, amit nevelési elvektől függetlenül érdemes szem előtt tartanunk.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Cseresznyeleves

Cseresznyeleves

Levesek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 200 g cseresznye 30 ml tejföl 10 dkg liszt fahéj, szegfűszeg citrom leve és héja pici cukor

Recept:

Egy fazékba felteszünk forrni vizet, amit egész fahéjjal, szegfűszeggel, alaposan megmosott citrom vékonyra szeletelt héjával ízesítünk. A víz fedő alatt forrjon. Kb. 10 perc forrás után kiszedjük a fűszereket, és beletesszük a vízbe a magozott cseresznyét. A tejfölt (...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Betegségek

Mert az ő egészsége a legfontosabb… (x)

vissza vissza