Szabad-e néha odacsapni a gyereknek, ha nem fogad szót vagy veszélyes dolgot csinál? Pszichológus válaszol

Szabad-e odacsapni a gyereknek? - tettük fel ezt a minden kisgyerekes családot érintő kérdést állandó szakértőnknek, Dr. Árvainé Koczok Mártának. A tanácsadó szakpszichológus határozott és tömör válasza ez volt: nem!

- Nem szabad odacsapni a gyereknek, akkor sem, ha ő csapkod, akkor sem, ha végtelenül hisztizik, és akkor sem, ha veszélyes dolgot csinál - kezdi a válaszát a pszichológus szakember.

A valóságban azonban a szülők nagy része élete során biztosan egyszer vagy többször is rácsap a gyermeke kezére, fenekére, vagy fejére. Rengeteg a tévhit ezzel kapcsolatban, például „Engem is megütöttek néha, mégis jó ember lett belőlem!”, melyeket nehéz felülírni, ám jó ha tudjuk, a testi fenyítések csupán a mi (értsd szülők, felnőttek) eszköztelenségéről, kontrollvesztéséről, elégtelen problémamegoldási módjairól, és a helytelen nevelési mintáinkról szólnak.

Mit gondol magában a gyerek, ha verik, megfenyítik?
Egyre több helyről hallani, hogy a mostani gyerekek agresszívebbek, kegyetlenebbek. Valós probléma, érdemes mögé nézni. Ez a jelenség részben betudható a médiának, a rengeteg szörnyű hírnek, durva filmeknek, játékoknak, ami a gyerekekre éppúgy hatással van, mint a felnőttekre, csak ők még nem értik, így inkább lejátsszák, utánozzák, kipróbálják a látottakat. A gyermekkori agresszivitás hátterében áll még a minta, melyet otthon látnak. Amerikai kutatások támasztják alá, hogy azoknál a gyermekeknél, akiket rendszeresen testi fenyítéssel (például fenékre verés, pofon) büntetnek, nagyobb a valószínűsége, hogy impulzívan, agresszívan viselkedjenek, illetve felnőttkorukban is erőszakosan lépjenek fel, mint azoknál, akiket nem így nevelnek.
A testi fenyítéssel nevelt gyermek azt tanulja meg, hogy a fizikai erő kifejezése (például ütés) a problémamegoldás elfogadott módja.

Szakértők egybehangzóan állítják, hogy habár a testi fenyítésnek azonnali hatása van a viselkedésre, hosszútávon hatástalan, és hozzájárul a növekvő agresszióhoz, illetve a cselekvések helyes erkölcsi megítélésének csökkenéséhez.
Ha a gyermek nem kap magyarázatot, neki kell kitalálnia, mit miért nem szabad, és gyakran helytelen következtetéseket von le, mely életkorából adódóan természetes.

1,5-2 éves gyerekek - még nem értik, miért csapnak a kezükre
Vagyis, egy másfél-két éves gyermek még nem érti, miért csapnak a kezére, mosolyog ránk, és folytatja kis huncutságait, mert azt hiszi, figyelünk rá, játszunk vele. Mikor többször megismétlődik az ütés, az okozott fájdalmat, és a szülő haragját úgy értelmezi, hogy anya/apa nem szeret engem, és ordítani kezd, de ez nem akadályozza meg őt abban, hogy legközelebb ugyanígy cselekedjen, csak esetleg előtte, vagy közben még ő is ráüt a kezére, mert tudja, az fog következni...

3-7 éves gyerekeknél a következetes bánásmód nagyon fontos
Egy 3-7 éves gyermek már képes helyes következtetéseket levonni, de csak akkor, ha sokszor és következetesen megbeszéljük ezt vele. Az óvodáskorú gyermek testi fenyítése egy idő után komoly dacot szülhet, a szülő ellen is fordulhat, vagy kortársain vezetheti le növekvő feszültségét. A gyermek úgy érezheti, hogy őt nem értik meg, nem szeretik, nem jó, úgy ahogy van. Nem tudja, mit tegyen, ezért dühében ő is csapkod. Ebben az életkorban nagyon fontos a következetes bánásmód, a gyermekkel életkorának megfelelő foglalkozás.

Iskoláskorú gyerekek - árt vagy sem a makarenkói pofon?
Iskoláskorban, és főként kamaszkorban az úgynevezett makarenkói pofon ugyancsak hatásosnak tűnhet, ám a gyermekben örökre nyomot hagyhat, főként, ha úgy érzi, igazságtalanul kapta. Szinte megbocsáthatatlan emlékké válhat, és komoly dacot, szembenállást idézhet elő azzal a szülővel szemben, aki tűzön-vízen át ragaszkodik az igazához (még akkor is, ha nincs igaza!, mert ő a szülő).


"Az óvodás életkorban nagyon fontos a következetes bánásmód, a gyermekkel életkorának megfelelő foglalkozás".

A gyerek hisztis viselkedését a szülő gyakran provokációnak éli meg
Sok esetben a szülő azzal védekezik, hogy a gyermek provokálta ki, hogy megüsse. Elmegy a végsőkig például a hisztijével, és amikor a szülő már nem bírja tovább, odacsap neki, vagy lekiabálja. Ezeknek a viselkedéseknek is többféle oka lehet. Valószínűleg korábban (kisgyermekkorban) sikerült hisztivel elérnie, hogy mindig vegyenek neki valamit a boltban, ezért próbálkozik így a gyermek. A szülő azonban azt várja tőle, mikor már nagyobb, hogy értse meg: nem lehet mindent megvenni, ám a gyermek nem érti, korábban miért volt jó ez a viselkedés, most viszont pofon jár érte. El kell magyarázni neki 100-szor, sőt ezerszer is, hogy ez van, és kész. Nem kellene odaütni, hogy nyomatékosítsuk vele álláspontunkat. Ez már a mi indulatkezelési gyengeségünk, mert félünk, hogy elveszítjük szülői tekintélyünket.

A gyermekkori agresszióért sokszor a felnőtt tehető felelőssé
Magyarországon egyébként 2005 óta tilos a gyermekeket akár csak pofon vágni, vagy fenekükre csapni, mégsem segít senki sem a szülőknek, hogyan kezeljék máshogy a nehéz nevelési helyzeteket. Pedig külföldi kutatások igazolják, hogy azokban a családokban, ahol a szülők  mérsékelték a testi fenyítést, csökkentek a gyermekek agresszív megnyilvánulásai is. Vagyis, ha mi szülők megtanulnánk uralkodni az indulatainkon, kezelni tudnánk a stresszt, ismernénk alternatív problémamegoldási technikákat, és elfogadnánk a gyermekek fejlődési sajátosságait (például dackorszak vagy a kamaszkor jellegzetességei), akkor kevesebb lenne az agresszív gyermek is!

Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta
Fotó: Pixabay