Ez az oka, amiért egyre gonoszabbak egymással a gyerekek! - Egy anyuka véleménye

Vajon rosszabbak a mai gyerekek, mint húsz évvel ezelőtt? Mire kell nekünk, szülőknek odafigyelni, hogy ne legyen általános a gúnyolódás, kiközösítés? Kerékgyártó Andrea kisgyermekes blogger szerzőnk gondolatai következnek. Te egyetértesz vele?

"Anya, gyere, üljünk le lelkizni!"- hívott Fanni pár hete. Majd elmesélte, hogy fáj a lelke, mert az egyik barátnője nem hajlandó játszani egy olyan kislánnyal, akit ő nagyon szeret.

Mint kiderült, a kiközösítést kezdeményező kislány kerek-perec közölte Fannival, hogy válasszon: velük játszik vagy a másik kislánnyal.

"Anya, most mondd meg, hogy válasszak köztük? Miért nem lehet mindannyian békességben együtt játszani?" - kérdezte szomorúan.

Gonoszkodás az óvodában, iskolában
Tényleg, miért nem? Miért része a kiközösítés és csúfolódás szinte minden gyerekközösségnek? Ha visszagondolok, az én időmben is bevett szokás volt mindkettő, bár messze nem olyan mértékben, mint manapság.

A gyerekek olyan gonoszak tudnak lenni. Elég egy kis eltérés az átlagtól, és máris gúnyolódás céltáblájává válhat a kiszemelt áldozat.

Nekem szerencsém volt, a vezetéknevemen kívül - Kerékgyártó, gyerekgyártó - nem csúfoltak. Ismerek viszont olyat, akit a szemüvege, vékonysága vagy épp túlsúlya miatt bántottak rendszeresen.

Aki másokat zaklat, annak valójában saját magával van baja
A minap egy műsorban az iskolai zaklatásokról beszélt egy pszichológus. Elmondta, hogy a társukat zaklatók minden esetben maguk is súlyos lelki gondokkal küzdenek. A saját szerencsétlenségüket töltik ki a gyengébb társaikon, így próbálják magukat jobban érezni.

Nyelvtanárként sokat gondolkodtam azon, hogy egy nyelv szavai milyen szépen visszatükrözik az adott társadalom lelkivilágát. Az angol nyelvben például létezik egy kifejezés - bully - a társait rendszeresen zaklató és megfélemlítő gyerekre. A magyar nyelvben egyelőre nincs erre szavunk, de amit a mai iskolai zaklatásokról hallok, azok alapján csak idő kérdése, hogy a nekünk is legyen erre egy önálló kifejezésünk.

Miért egyre durvábbak egymással a gyerekek? 4 ok
Azon gondolkoztam, vajon mi változott meg az elmúlt húsz évben, amióta kijártam az iskolát? Mi lehet az oka annak, hogy a gyerekek egyre durvábbak egymással?

Egyrészt, azt hiszem, a felgyorsult világ okolható a gyerekek között uralkodó áldatlan állapotokért. A szülők éjjel-nappal robotolnak és a gyerekeikre szinte egyáltalán nem jut idejük. A 7 perces családok korszakát éljük. Egy felmérés szerint ugyanis egy átlagos családban napi 7 perc figyelem jut egy gyerekre. A felnövekvő generáció érzelmileg elhanyagolt, és a szeretethiányból adódó frusztrációját jobb híján a társain tölti ki.

Másrészt betódult a nyugati - különösen az amerikai - kultúra, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ha belegondolok, szinte az összes amerikai iskolai életet bemutató film központi témája a menő diákok és a kiközösítettek között feszülő különbség.

Ezt tetézi, hogy a mai gyerekeknek szóló rajzfilmek és filmek tele vannak agresszióval.

Végül, de nem utolsósorban ott van az a fránya Internet. Ami, amennyire hasznos, annyira ártalmas is. Az Internet bármit elbír, a közösségi oldalakon bárkit meg lehet alázni anélkül, hogy a szemébe kéne nézni.

Nagy a szülők felelőssége
Szülőként hatalmas a felelősségünk. Rajtunk múlik, milyen lesz az eljövendő társadalom. Olyan, ahol a gyerekek rettegésben élnek és tizenévesek végső elkeseredésükben öngyilkosságot követnek el? Vagy észbe kapunk és időben megállítjuk ezt a szörnyű folyamatot?

Fannit a kezdetektől fogva az elfogadásra tanítjuk. Kisgyerekként egyáltalán nem zavarták a testi/értelmi fogyatékkal élő társai, boldogan eljátszott velük. Most viszont már abban a korban van, hogy észreveszi és időnként megijeszti, ha valaki más. Ezért sokat beszélgetünk arról, hogy a fogyatékossággal élő emberek ugyanolyan jók, mint az ép társaik. Szeretném, ha megtanulna a lelkével látni, és nem a testi adottságaik alapján ítélné meg az embereket.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog szerzője
Fotó: Freepik/wavebreakmedia