Igen, burokban nevelem a gyermekemet, és eszem ágában sincs változtatni ezen - Egy anyuka véleménye

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Igen, burokban nevelem a gyermekemet, és eszem ágában sincs változtatni ezen - Egy anyuka véleménye Kisgyermekes blogger szerzőnk arról fejtette ki véleményét, miért tartja jónak, hogy burokban neveli a gyermekét - és azt is elmondta, számára mit is jelent pontosan ez a burok. Kisgyermekes blogger szerzőnk, Kerékgyártó Andrea arról fejtette ki véleményét, miért tartja helyesnek, hogy burokban neveli a gyermekét.

"Itt az ideje, hogy kilökd a fészekből! Tapasztalja csak meg az élet buktatóit!"- közölte az egyik óvónőnk a tavalyi fogadóórán. Majd kifejtette, hogy túlságosan burokban neveljük Fannit, aminek véget kell vetni.

Én viszont azt feleltem, hogy eszem ágában sincs így tenni. Egyfelől Fanni még csak 6 éves. Másfelől engem sem löktek ki a szüleim a fészekből, hanem megvárták, amíg magamtól szárnyra kapok. Anyukám igazi tyúkanyó volt, aminek köszönhetően csodálatos gyerekkorom volt. Én ugyanezt szeretném Fanninak megadni.

A férjem ugyanolyan szerető, védelmező családban nőtt fel, mint én és semmi, de semmi hátránya nem származott belőle egyikünknek sem. Nem értek minket kudarcok, nem kaptunk hatalmas pofonokat az élettől. Mintha a szeretetburok, amiben felnőttünk, egész életünkben elkísért és megóvott volna minket. 13 év házasság után is nagy szeretetben és harmóniában élünk. Hiszem, hogy ez nagymértékben a boldog, szerető családnak köszönhető, amiben felnőttünk.


(illusztráció)

Beszélgettem ismerősökkel, akik szintén szeretetburokban nevelték fel a gyerekeiket. Ők is azt mondták, hogy a gyerekeiket, akik már felnőttek, ma is körüllengi és védelmezi a szülői szeretet, amiben nevelkedtek.

Többféle burok van ugyanis. Van a korlátozó, fojtogató burok, ami megnyomorítja a gyereket. De létezik a szerető, védelmező burok, aminek a falai átjárhatóak. A gyerek kedvére kalandozhat, de ha szükséges, bármikor visszatérhet belé.
Mi ilyen burokban neveljük Fannit. Mindig annyit kap belőlünk, amennyire szüksége van.

A burok pedig tökéletesen működik. Fannit is körbelengi a szeretetünk, hatalmas önbizalmat nyer abból, hogy tudja, ránk mindig számíthat.

Múlt héten ismét kaptam egy pozitív visszacsatolást, amikor az új óvó nénink megjegyezte, hogy ritkán látni ilyen felszabadult, nyitott gyereket, mint a lányunk.

Fanni tehát marad továbbra is a fészekben - és ha majd eljön az ideje, kirepül magától.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog írója
Fotó: Freepik/senivpetro

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2018.09.24