50 rövid, de velős tanács, hogy jobban éld az életed: Kétezer éves bölcsességek, amik ma is megállják a helyüket

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


50 rövid, de velős tanács, hogy jobban éld az életed: Kétezer éves bölcsességek, amik ma is megállják a helyüket

A sztoikus filozófusok alapvetése, hogy nem tudunk hatni a világ összes történésére, nem irányíthatunk mindent, ezért meg kell tanulnunk együtt élni a bizonytalansággal, és így kihozni életünkből a legjobbat.

A sztoicizmus egy filozófiai irányzat, amit Kr.e. 310 körül alapított Athénban egy kereskedő, bizonyos Kitioni Zénón, miután mindene - és csaknem ő maga is odaveszett a tengeren egy viharban.

Ebből a történetből az egész sztoikus filozófia levezethető: az egyik pillanatban jól élünk, megvan mindenünk, aztán hirtelen történik valami rajtunk kívülálló dolog, és máris elveszíthetünk mindent - akár az életünket is.



A sztoikus filozófusok alapvetése, hogy nem tudunk hatni a világ összes történésére, nem irányíthatunk mindent, ezért meg kell tanulnunk együtt élni a bizonytalansággal, és így kihozni életünkből a legjobbat.

Kétezer éves bölcsességek
Bár a sztoikusok annak idején nem fogalmazták meg ennyire konkrétan, pontokba szedve az útmutatásaikat, aki tanulmányozza az írásaikat, felismerheti azokat az alapelveket, melyek mentén igyekeztek élni. E gyűjtemény összeállítója Ryan Holiday szerző, aki 50 szabályt gyűjtött össze az ókori sztoikusoktól. Olyan szabályok ezek, melyek kétezer évvel ezelőtt, és most is útmutatóként szolgálhatnak az úgynevezett  "jó élethez".

Remélhetőleg néhány pont az 50-ből neked is segít, és megvilágítja a saját utadat akár a gyermekeddel, akár a párkapcsolatoddal, vagy csak simán a hétköznapi életeddel kapcsolatban.
 

50 rövid tanács a jó élethez - A sztoikusok bölcsességei


1. Koncentrálj arra, amit irányítani tudsz.
2. Problémák mindig lesznek - de te irányítod, hogyan reagálsz rájuk.
3. Mindig tedd fel magadnak a kérdést: "Ez tényleg ennyire fontos?"
4. Tudatosítsd magadban minden nap, hogy halandó lény vagy.
5. Értékeld többre az időt, mint a pénzt és a vagyontárgyakat.
6. A saját szokásaid végterméke vagy.
7. Ne feledd, a hatalmadban áll, hogy ne formálj véleményt.
8. Élj meg minden egyes reggelt.
9. Rendszeresen tarts önvizsgálatot.
10. Ne rágódj olyan problémákon, amik csak a fejedben léteznek.
11. Próbáld meglátni a jót az emberekben.
12. Soha ne panaszkodásra használd a hangod - még akkor sem, ha magadban vagy.
13. Két füled, és egy szád van - okkal.
14. Mindig van valami, amit adott helyzetben tehetsz.
15. Ne hasonlítgasd magad másokhoz.
16. Élj úgy, mintha meghaltál volna, majd újra visszatértél volna az élők közé (minden perc onnantól ajándék).
17. "A legjobb bosszú az, ha te nem vagy olyan" - Marcus Aurelius
18. Légy szigorú önmagaddal és megértő másokkal.
19. Minden benyomást, érzelmet először gondolj át, mielőtt cselekszel.
20. Mindenkitől próbálj tanulni valamit.
21. Koncentrálj a folyamatra, ne az eredményre.
22. Határozd meg, mit jelent számodra a siker.
23. Találd meg a módját, hogy elfogadd, ami veled történik.
24. Keresd a kihívásokat.
25. Ne kövesd a tömeget.
26. Érzéssel nyúlj a dolgokhoz.
27. Minden ember egy újabb lehetőség, hogy kedves lehess.
28. Mondj nemet (sokszor).
29. Ne félj segítséget kérni.
30. Minden napodban találd meg azt a dolgot, ami aznap segített bölcsebbé lenni.
31. Ami rossz a kaptárnak, az rossz a méhnek is.
32. Ne ítélkezz mások felett.
33. Tanulmányozd a nagy elődök életét.
34. Bocsáss meg másoknak.
35. Minden nappal fejlődj egy kicsit.
36. Írj naplót.
37. Készülj fel az élet elkerülhetetlen kudarcaira.
38. Keresd a költészetet a hétköznapi dolgokban.
39. Ha valakivel rosszat teszel, azzal magaddal is rosszat teszel.
40. Mindig a jelent válaszd.
41. Csak olyan emberekhez kerülj közelebb, akik jobbá tesznek.
42. Ha valaki megbánt, vedd észre, hogy a megsértődéssel magad is bűnrészessé válsz.
43. A sors úgy viselkedik, ahogy neki tetszik - ezt ne felejtsd el.
44. A vagyontárgyaid csak megőrzésre vannak a birtokodban.
45. Ne súlyosbítsd a problémáidat azzal, hogy siránkozol rajtuk.
46. A sikert gőg nélkül fogadd el, a kudarcot közömbösséggel kezeld.
47. Bátorság. Mértékletesség. Igazságosság. Bölcsesség. (Mindig).
48. Az akadály maga az út.
49. Az egó az ellenséged.
50. A csend a kulcs.



Forrás: Pszichogram, Forge
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2023.02.15