2023. szeptember 25 |Nikolett, Solymár, Sólyom...
Főoldal > Cikkek > Gyermekprogramok > Állatok világnapja 2019: 13 állatos helyszín szuper programokkal Budapesten és vidéken! - Ide vidd el a gyereket o - Szülők Lapja Állatok világnapja 2019: 13 állatos helyszín szuper programokkal Budapesten és vidéken! - Ide vidd el a gyereket októberben
Szerző: Szülők lapja 2019-10-03 Forrás: Szülők lapja ![]() Firenzében egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencián merült fel először az állatok világnapjának gondolata. Végül október 4-ét, Assisi Szent Ferenc halálának napját nevezték ki ennek a jeles napnak, imígyen tisztelegve az állatok védőszentje előtt, aki már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Állatok világnapja 2019 - 13 állatos helyszín szuper programokkal októberreBár az állatok világnapja hivatalosan október 4., többnyire a hétvégére szerveződnek a 2019-es programok. Ugyanakkor van, ahol egy egész hetet szánnak a világnapi eseményeknek, sőt, akad olyan állatos program is, melyet az eredeti dátumhoz képest egy héttel később rendeznek, érdemes hját körülnézni az alábbi helyszínek között. ![]() 1. Rex Állatsziget - Rex Kutyaotthon AlapítványSzombaton nagyszabású rendezvénnyel ünnepli az állatok világnapját a Rex Kutyaotthon Alapítvány: kutyás bemutató nyitja a napot, majd a gyerekek a Szép Ernő Színház interaktív mesejátékát nézhetik meg. Október 5-én 10 órától várják a látogatókat a Rex Állatszigeten. Szó lesz a kisgyerekes családok és a kutyák kapcsolatáról, valamint az ivartalanítás körüli dilemmákról és tévhitekről, a szemléletformálás fontosságáról, a mai generáció klímaváltozáshoz fűződő viszonyáról és a klímaszorongás jelenségéről. A beszélgetések szünetében agility bemutató, a BRFK kutyás bemutatója, valamint örökbe fogadható kutyák különleges felvonulása szerepel a programok között. Az eseményt salsa fiesta zárja. Program: Rex Állatsziget 2019 Helyszín: Budapest, Káposztásmegyer, Óceánárok utca 33. Időpont: 2019. október 5. szombat Belépőjegy: ingyenes! Bővebb info itt » 2. Állatszeretet fesztivál és szüreti mulatság 2019 - Fővárosi ÁllatkertOktóber 4-6-ig, péntektől vasárnapig tart az Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amelynek játszóparkjában, a Holnemvolt Várban szüreti mulatság is várja a családokat. Az Állatszeretet Fesztivál egyik központi téma az állatmentés, az a mentőmunka, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert partnereivel közösen folytat és amelynek keretében Magyarországon őshonos, vadon élő, védett állatfajok emberi segítségre szoruló egyedeinek mentésével foglalkoznak. A közönség is megismerkedhet néhány mentett állattal és történetükkel, az is kiderül, hogyan lehet segíteni egy sérült, legyengült vagy elárvult állatnak. Többek között a koronás galambok, a kenguruk, a kubai krokodilok, a tigrisek, a főemlősök és az orrszarvúak világának titkait is megismerheti a közönség, de rengeteg játékos programmal, interaktív mesejátékkal is várják az érdeklődőket. A Magyar Afrika Társaság segítségével afrikai zenéket, hangszereket, táncokat, öltözékeket és társasjátékokat is megismerhetnek a látogatók. Lesz úgynevezett "Tapi-ZOO" is, ahol többek között strucctojást, madártollakat, cápafogat, különleges koponyákat lehet kézbe venni. Péntektől vasárnapig Szüreti Mulatságot is tartanak a Holnemvolt Várban, ahol népi játékok, szüreti koszorú készítés, terménytapizó, óriás színező várja a családokat. A szüreti hangulatot szőlőtaposás teszi teljessé a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola jóvoltából. Lesz betyárműsor gólyalábasokkal, fellép a Csürrentő Együttes és a Somogy Zenekar, állatmentési bemutatót tartanak, és a Holnemvolt Vár háziállatait is bemutatják. Program: Állatszeretet fesztivál és szüreti mulatság 2019 Helyszín: Fővárosi Állatkert, Budapest Időpont: 2019. október 4-6. Belépőjegy: 2 éves kor alatt 200 Ft, gyerek 2200 Ft, felnőtt 3300 Ft Bővebb infó itt » 3. Nyílt nap az állatok világnapja alkalmából 2019 - HEROSZ Budapesti ÁllatotthonOktóber 5-én nyílt napot tartanak a HEROSZ Budapesti Állatotthonban az állatok világnapja alkalmából. Az érdeklődők idén is megismerkedhetnek a gazdára váró kisállatokkal, valamint az otthon munkatársainak tevékenységével. A programok között szerepel kutyasétáltatás, macskasimogatás, de a látogatók a kisállatok gondozására, nevelésére vonatkozó kérdésekre is választ kapnak. Lesz fleshagility, szolgálati rendőrkutyás bemutató, állatorvosi és fizioterápiás tanácsadás, valamint ingyenes kutyakozmetika is, a négylábúaknak pedig szépségversenyt is tartanak. A délután 3-ig tartó eseményen házias ételeket kóstolhatnak meg az érdeklődők, de lesz garázsvásár és tombola is, amelynek bevételét az állatotthon lakói életkörülményeinek javítására fordítják. A kisebbeket gyereksarok és lovaglás is várja. Program: Nyílt nap az állatok világnapja alkalmából 2019 Helyszín: HEROSZ Budapesti Állatotthon - 1223-Budapest, Brassói-Nyél utca sarok Időpont: 2019. október 5. szombat Belépőjegy: ingyenes! Bővebb infó itt » 4. Állatok világnapja 2019 - Noé Állatotthon AlapítványAz év legnagyobb, legérdekesebb és legszuperebb állatos rendezvénye október 6-án, vasárnap a Noé Állatotthon Alapítványban! Koncertek, kutyás sportok, állatos bemutatók és ismertetők, tombola és még sok-sok szuper program várja a kicsiket és nagyokat. A színpadon a PA-DÖ-DŐ, a Készenléti Rendőrség Zenekara, a One More Night Zenekar és Náray Erika. Lesz szórakoztató sátor, jótékonysági Macskávézó, történelmi játszóház, ládavasút és egyéb meglepetés játékok, óriás ugrálóvár, kézműves programok, arcfestés, csillámtetoválás, lemosható noés tetoválások, Ki tud többet az állatokról és a természetről, pontgyűjtő, valamint szellemi és fizikai akadályverseny nyereményekért. De ki lehet próbálni a lovaglást, és állatorvosi tanácsadással is szolgálnak. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Noé Állatotthon Alapítvány - Budapest, 17. kerület, Csordakút utca vége Időpont: 2019. október 6. vasárnap 10:00-16:00 Belépőjegy: gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 800 Ft, mellyel a NOÉ Állatotthon új karantén részlegét támogatod Bővebb infó itt » 5. Állatok Világnapja Felvonulás 2019 - Kutyás Critical MassAz állatok világnapja felvonulást az állatok világnapja után egy héttel, október 12-én tartják. Az állatbarátok évről-évre minden októberben ezzel a békés felvonulással hívják fel a figyelmet az állatokkal és a természettel való békés együttélés fontosságára. Rendhagyó módon idén október második vasárnapjára tettük a rendezvényt, mivel október első vasárnapján a szervezetek nagy része saját rendezvényt tart a menhelyén. Gyülekező, beszédek: 12:45 - Bazilika Menet indulása: 13:00 - Andrássy út Menet várható érkezése 14:30 - Hősök tere (beszédek, fotózás, mécsesgyújtás) Mindenféle állatot lehet hozni, aki kötőféken vagy pórázon vezethető. Emellett lehet hozni állatos transzparenst és/vagy zászlót. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy vigyenek mécsest is, mert a felvonulás után mécsesgyújtás lesz az ártatlan, megkínzott állatok emlékére. A felvonulást rossz idő esetén is megtartják. A felvonulás politika- és erőszakmentes. Program: Állatok Világnapja Felvonulás - Kutyás Critical Mass Helyszín: Budapest, Bazilika-Andrássy út-Hősök tere Időpont: 2019. október 12. szombat Belépőjegy: ingyenes! Bővebb infó itt » 6. Állatok világnapja 2019 - Kápolnapusztai BivalyrezervátumA Bivalyrezervátum a felnőtt látogatók számára a jeles nap alkalmából kedvezményesen látogatható. Tanösvény, állatsimogató, játszótér, kilátó, kiállítás, lovaskocsizási lehetőség nyújt az egész család számára szabadtéri élményeket, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum Időpont: 2019. október 6. vasárnap Belépőjegy: gyerek 3-14 éves 500 Ft, felnőtt 800 Ft Bővebb infó itt » 7. Állatok világnapja 2019 - Gyöngyösi állatkertVárnak minden kicsit és nagyot egyaránt e jeles napon, hogy együtt ünnepeljük a világ összes állatát! Lesznek látványetetések, előadások, a látogatók találkozhatnak Rózával, a tündéri makákó babával is. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Gyöngyösi állatkert - 3200-Gyöngyös, Damjanich út 31. (Gyöngyösoroszi elágazónál) Időpont: 2019. október 6. vasárnap Belépőjegy: 2 éves kor alatt ingyenes, gyerekjegy: 1000 Ft, felnőtt: 1600 Ft Bővebb infó itt » 8. Állatáldás az állatok világnapja alkalmából - Győri állatkert2019. október 5-én, szombaton 14:00 órakor a Katolikus Egyház egy ünnepélyes műsor keretében megáldja a Xantus János állatkert lakóit és a jelen lévő házi kedvenceket. Ezen a napon, a házi kedvencek számára is nyitva áll az állatkert kapuja. A látogatók magukkal vihetik háziállataikat, hogy ők is az áldás részesei lehessenek, továbbá a park egy részét velük együtt tekinthetik meg. 14:00 órakor az állatkerti állatok felvonulása és áldása következik, melynek résztvevői: A Show sztárjai, Petra a dromedár, fehér lámák, kis tevék, kígyók, teknősök, papagájok és még sokan mások, majd ezt követően a behozott házi kedvencek is áldásban részesülhetnek. 13:00-17.00 – Emléklapkészítés és TapiZoo a bejáratnál lévő pavilonban Tappancs lenyomatos emléklapot készíthető az elhozott kedvenceikkel, ebből a különleges alkalomból. A TapiZOO asztalánál pedig különböző állati dolgokat érinthetnek meg, foghatnak kézbe a látogatók, például kígyóbőrt, emutojást, gyapjút, pávatollat, szarvasagancsot. 15:00 – Zoo Show a Zoo Arénában 15:45 – Terápiás kutyamasszázs bemutató a Zoo arénában Program: Állatáldás Helyszín: Győri Xantus János Állatkert - 9027-Győr, Kiskútliget Időpont: 2019. október 5. szombat Belépőjegy: gyerek 2-14 éves 2000 Ft, felnőtt 2750 Ft Bővebb infó itt » 9. Állatok világnapja 2019 - Veresegyházi MedveotthonA Veresegyházi Medveotthonban is szombaton tartják az állatok világnapját. Ez alkalomból egyebek közt emlékfaültetésen, madárröptetésen vehetnek részt a látogatók, de lesz kézműveskedés és állatos fotókiállítás is. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Veresegyházi Medveotthon, 2112-Veresegyház, Patak u. 50/a Időpont: 2019. október 5. szombat Belépőjegy: 2 év alatt ingyenes, gyerek: 800 Ft, felnőtt 1200 Ft Bővebb infó itt » 10. Állatok Világnapja 2019 - Kecskeméti VadaskertKecskeméten már javában folyik az állatok világnapja, hiszen a Kecskeméti Vadaskertben már október 2-án elkezdődtek a programok, és még a hétvégén is tartanak. 2019. október 2-4. (szerda-péntek) 09:00 - Az Állatkert megnyitja kapuit 10:00-10:30 - Látványetetések: oroszlánok, mandrillok, csacsik 10:30-11:15 - Hüllőbemutató az Oktatóteremnél 2019. október 5-6. (szombat-vasárnap) 09:00 - Az Állatkert megnyitja kapuit 10:00-16:00 - Ajándék arcfestés gyerekeknek október 6-án 10:30-11:00 - Látványetetések: tigrisek, makákók, csacsik 11:00-11:45 - Hüllőbemutató az Oktatóteremnél 14:30-15:00 - Látványetetések: kapucinus majmok, Hógolyó, a sarki róka, shetlandi pónik 15:00-15:45 - Óriáscsótány - tapogatózoo Ezeken a napokon minden gyermek 300 forintos, kedvezményes jeggyel látogathat el a Kecskeméti Vadaskertbe! Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Kecskeméti Vadaskert, 6000-Kecskemét, Műkert 1. Időpont: 2019. október 2-6. Belépőjegy: gyerekek 300 Ft, felnőttek 1500 Ft Bővebb infó itt » 11. Állatok világnapja 2019 - Miskolci állatkertAz idei évben a Miskolci Állatkertben 3 napon keresztül ünnepelik az Állatok világnapját. Október 3-án, csütörtökön a tavalyi évhez hasonlóan idén is tanulmányi versenyt hirdettek a Miskolci Herman Ottó Általános Iskolával közösen a megyei iskolásoknak, amelyre 12 csapatban 60 fő jelentkezett. A diákok az állatkertben és a Bükki Nemzeti Parkban élő állatokról meglévő tudásukat mérik össze. Október 3-án és 4-én 100 Ft-os regisztrációs jeggyel látogathatják a Miskolc Állatkertet azok a 3 és 14 év közötti gyermekek, akik kedvenc állataikról készült rajzokkal érkeznek, és azokat az állatkert pénztárában leadják. Október 5-én, szombaton pedig látványetetésekkel, valamint 10:00 és 12:00 órától az állatkert oktatótermétől induló szakvezetésekre is várják a látogatókat. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Miskolci állatkert - 3535-Miskolc, Csanyik-völgy Időpont: 2019. október 3-5. Belépőjegy: gyerek 900 Ft, felnőtt 1200 Ft Bővebb infó itt » 12. Állatok világnapja 2019 - Pécsi ÁllatkertPécsett október 5-én, szombaton várják az állatbarátokat rengeteg programmal, bemutatóval, látványetetésekkel. 9:00-17:00 Információs pult, játék kisebb ajándékokért (részletek a helyszínen, a jegypénztár mellett!) 09:30 Barna medve etetése (kifutólátogatással egybekötve) 10:00 Hiénaetetés 10:00-16:00 Bogaras vagyok!- 15 méternyi inszektárium és rovarbemutató (Főépület, Aula) 10:00- 13:00 Lovaglás (a Főbejérat melletti kerékpártárolónál) 10:00-17:00 Az Év Emlőse-bemutatkozik a Vadonleső program (hiúzkifutó) 10:00-11:00 Luna, a szelíd láma sétája az Állatkertben 10:15 Patás TúráZoo (törpekecskék, lámák, alpakák, amerikai bölények, nílusi vízilovak etetése látogatók bevonásával) Indulási helyszín: hiénakifutó (az etetés után), időtartam: kb. 1 óra 10:30 Növényevő hüllők etetése és simogatása a Főépületben 11:00 Varázsóra-állati fizika (Főépület, Oktatóterem) 11:00 Zászlós farkú kolobuszok etetése (kifutólátogatással egybekötve) 11:30 Borjúfóka-tréninggel egybekötött etetés 12:00 Oroszlánetetés (kifutólátogatással egybekötve) 12:00-17:00 Bátorságpróba, TapiZoo (Főépület, Oktatóterem) 12:30 Madár magyaráZoo- ismerkedj meg Guy-jal, a sárgabóbitás kakaduval! (Helyszín: a vörös varik melletti papagájröpde, a rozsomákkifutóval szemben) 12:30 Ragadozó gyíkok etetése a Főépületben 13:00 Gyűrűsfarkú makik etetése (kifutólátogatással egybekötve) 13:00-14:00 Luna, a szelíd láma sétája az Állatkertben 13:30 Az akváriumok lakóinak etetése (találkozás a cápaakvárium előtti téren) 14:00-16:00 Ismerkedj meg a MancsRanch állataival! (Natura 2000 park, a bejárathoz közeli, füves területen) 14:30 Borjúfóka-tréninggel egybekötött etetés 15:00 Találkozz Tündével, a Harris-héjával- ragadozó madár bemutató (színpad, az állatsimogató feletti rézzen) 15:30 Szurikáták etetése 16:00 Rozsomáketetés 16:30 Nílusi vízilovak etetése (látogatók bevonásával) 17:30 Perzsa leopárdok és pumák etetése a belső férőhelyeken Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Pécs Zoo - 7635-Pécs, Ángyán János u. 1. Időpont: 2019. október 5. szombat Belépőjegy: gyerek 3 éves kor alatt 100 Ft, 3-14 éves korig 1600 Ft, felnőtt 2400 Ft Bővebb infó itt » 13. Állatok világnapja 2019 - Szegedi vadasparkA Szegedi Vadasparkban kétszer is megünneplik az állatok világnapját. Október 4-én a gyermekcsoportokat várják 9 órától 14 óráig. A jegypénztárnál térítésmentesen feladatlapokat biztosítanak számukra, amellyel játékosan fedezhetik fel a Vadaspark állatvilágát, valamint különböző állatkerti „kincsekkel” is megismerkedhetnek egy állomáson. Új programként, kutyás bemutatók keretében a felelős állattartásra is felhívják a figyelmet az Oktatóközpontban, ezek időpontjai: 10:00, 10:20, 10:40, 11:00 (max. 30 fő egyszerre). Október 6-án 10 és 16 óra között az egyéni látogatókat, családokat várják egy Vadaspark-felfedező nyereményjátékkal, illetve a Vadaspark kézbe vehető, megvizsgálható állati kincseivel. 11.00-kor kerül sor a 30 éves évfordulójuk jegyében meghirdetett pályázat eredményhirdetésére az Oktatóközpontban. A beérkezett számos alkotás közül ekkor a legjobbakat ki is állítják. Vasárnap 13.00-kor várják az örökbefogadóikat az Oktatóközponthoz. A hagyományainknak megfelelően egy rövid beszámolót tartanak nekik az állatkert életéről, terveiről, majd azután keresik fel csoportokra bontva az egyes állatokat. Program: Állatok világnapja 2019 Helyszín: Szegedi Vadaspark - 6725-Szeged, Szél u. 90. Időpont: 2019. október 4. és 6. Belépőjegy: gyerek 3 év alatt 100 Ft, 3-14 között 1900 Ft, felnőtt 2800 Ft Bővebb infó itt » Fotó: Unsplash Címkék: állatok világnapja 2019 ![]() VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEKTündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() A legszelídebb motorosok felvonulása gyerekeknek 2019: Regisztrálj most, kapsz egy játék kismotort ajándékba!A világ legszelídebb és legfiatalabb motorosai idén is összegyűlnek, hogy szüleikkel közösen vonuljanak fel Budapesten - és az sem baj, ha nincs saját kismotorotok. ![]() Augusztus 20-i ingyenes programok 2019: 37 szuper családi program a hosszú hétvégére Budapesten és vidékenIdén 4 napig tart az augusztus 20-i ünnepi hétvége, így igazán tartalmasan lehet eltölteni az időt. Koncertek, gyerekprogramok, ingyenes fesztiválok, előadások, felvonulások, és természetesen tűzijáték várja a látogatókat az ország számos pontján. Recept ajánlatunk![]() Piros gyümölcstortaSütemények >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: Piskóta 6 db tojás 4 kanál liszt 6 kanál cukor 1 dl olaj fél csomag sütőpor vaníliáscukor, citrom reszelt héja Tetejére: magozott meggy, cseresznye zselatin gyümölcslé Recept: Az alaposan megmosott tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját elkeverjük a cukorral, olajjal, reszelt citromhéjjal. Apránként hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabot. Egy margarinnal kiken(...) tovább a teljes recepthez... |